Reéb Zsófia nem kívülről érkezett a Svetozar Marković Gimnáziumba: 2008 és 2012 között ő maga is az iskola diákja volt, ma pedig Budapesten, a Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetben dolgozik kutatóbiológusként. Ez tette igazán személyessé a találkozást, hiszen a diákok előtt nem egy távoli intézmény képviselője állt, hanem valaki, aki ugyanabban az épületben, termekben, padokban kezdte keresni a saját útját, melyet végül az idegtudomány területén talált meg.

A szabadkai programot Zsófia kollégáival együtt állította össze. Három témát hoztak a gimnazistáknak: először azt, hogyan válhat valakiből kutatóbiológus, és miből áll a mindennapokban a kutatói munka; majd az érzelmek idegrendszeri hátterét, vagyis azt, milyen agyi folyamatok kapcsolódhatnak ahhoz, amit érzünk; végül pedig Zsófia saját előadásában az optogenetikát, az agykutatás egyik ma is fontos módszerét ismertette a diákokkal.

Az optogenetika azért lehetett jó példa a hallgatóságnak, mert egyszerre mutatja meg az agykutatás látványos és aprólékos oldalát. Zsófia elmondása szerint ez a technika nagyjából tíz-tizenöt évvel ezelőtt hozott nagy változást a területen. A módszerrel fényre érzékeny, kapcsolószerű fehérjéket juttatnak be az egér idegrendszerébe, majd fény segítségével tudnak hatni bizonyos idegsejtek működésére. Így a kutatók nemcsak megfigyelik az agy működését, hanem azt is vizsgálhatják, mi történik akkor, ha egy-egy idegsejtcsoportot serkentenek vagy gátolnak.

A példából az is látszott, hogy a tudományos eredmény mögött nem egyetlen nagy felismerés áll, hanem sok egymásra épülő kísérlet. Zsófia arról beszélt, hogy egy módszer akkor válik igazán használhatóvá, ha más laboratóriumokban is meg tudják ismételni az eredményeket. Ez a diákok számára talán kevésbé látványos része a kutatásnak, mégis ez adja a lényegét: a kérdésekből és hipotézisekből csak akkor lesz tudományos eredmény, ha sikeres kísérletek sora támasztja alá őket.

A szabadkai programban dr. Veres Judit, a Hálózat-Idegélettan Kutatócsoport tudományos munkatársa az érzelmek idegrendszeri hátteréről tartott előadást. A kutatócsapat tagjaként dr. Varga Viktor laborvezető is jelen volt, Barti Benjámin pedig a pályaválasztás vonalát erősítette.

Barti Benjámin a pályaorientációs előadásban saját életútja által mutatta be, hogyan juthat el valaki az agykutatásig. Arról beszélt, hogy középiskolásként ő sem tudta pontosan, mit csinál egy agykutató, vagy hogyan lehet erre a pályára kerülni. Szerinte az alapkutatás azért fontos, mert innen indul az agy működésének megértése, és erre épülhet később a gyógyszerfejlesztés vagy különféle terápiák kidolgozása.

A kutatói hivatásról nem idealizált képet festettek, és ez nem is volt céljuk. Zsófia szerint a fiataloknak a nehézségekről is hallaniuk kell, mert csak így kaphatnak reális képet erről a pályáról. Barti Benjámin ehhez kapcsolódva az elhivatottságot és a belső motivációt emelte ki: azt tanácsolta a diákoknak, hogy abba az irányba induljanak, amely valóban érdekli őket, mert a kutatás nagy odaadást kíván. Reéb Zsófia példája pedig személyesebbé tette mindezt, hiszen az ő története azt mutatta meg, hogy egy szabadkai középiskolából is vezethet az út egy budapesti kutatóintézetig.