Nem is gondolnánk, hogy a légzésnek milyen fontos szerepe van abban, hogy harmóniában legyünk önmagunkkal és a világgal. A szapora légzés, a szájlégzés, az erőteljes horkolás, a légszomj, a gyakori sóhajtás és ásítás mind jelezhetik, hogy vagy a biokémiánkkal nincs rendben valami, vagy nem úgy használjuk az izmainkat, ahogyan kellene.
A csókai Lakatos Zsombor légzésterapeuta segít az embereknek megtalálni a helyes és a szervezet számára hasznos légzéshez vezető utat.
* Miért kezdtél el foglalkozni a légzés fontosságával?
— Ennek oka egy kerékpárbaleset, melynek következtében eltört a kulcscsontom és kilyukadt a tüdőm. A kórházi bentlét után egy hónapig otthon lábadoztam, az orvosok pedig féléves kényszerpihenőt jósoltak nekem a tüdősérülés miatt. Mivel nem szerettem volna fájdalomcsillapítót szedni, ezért alternatív gyógyulásban gondolkodtam, és elkezdtem utánaolvasni a légzőgyakorlatoknak. Találkoztam Wim Hof nevével, aki nagymestere a légzőgyakorlatoknak és a hidegterápiának. A hozzám hasonló helyzetben levő embereket óva inteném attól, hogy Wim Hoffal kezdjék el ezt az utat, de az biztos, hogy ez egy nagyon erős légzéstechnika, mely nagyon hasznos tud lenni. A tervezett féléves lábadozást sikerült lecsökkentenem másfél hónapra, ami pedig különösen fontos, hogy úszni is tudtam, holott az orvosok azt mondták, engedjem el az úszást arra az évre. Ez volt életemben az első visszajelzés arról, hogy a tudatos légzés milyen nagy mértékben tudja befolyásolni az egészségi állapotunkat, az erőnlétünket, és milyen szinten növelheti a fókuszunkat. Miután felépültem a balesetből, a légzés az életem része maradt. Egyre mélyebbre ástam magam a témában, és szimpatikus volt, hogy vannak, akik kiállnak, és megosztják ezt a tudást másokkal, ezáltal pedig segítenek az embertársaiknak. Fontos elmondani, hogy a légzésnek két ága van. Az egyik a fiziológiás légzés, mely segített nekem a felépülésben, a másik pedig a transzlégzés, mely egy önismereti technika. A kettőt nem lehet elválasztani egymástól, hiszen a testi és a lelki jóllét kéz a kézben járnak, főleg a légzés esetében, hiszen meditatív állapotot eredményez, ami fizikailag és mentálisan is jó hatással van ránk. Szerettem volna intézményesíteni azt a tudományalapú tudást, amelyet megszereztem, ezért jelentkeztem a spanyolországi InnerCampbe, ahová be is jutottam. Elutaztam Málagára, egy nyolcnapos oktatásra (ezt követte egy féléves online képzés), és mást kaptam, mint amire számítottam, kipróbálhattam ugyanis a transzlégzést, mellyel kapcsolatban korábban szkeptikus voltam. Érdekes meglátásaim és tapasztalataim lettek, ez módosított is a világlátásomon. Így ismerkedtem meg a transzlégzéssel, de egy írországi iskolában elvégeztem egy fiziológiás légzéssel kapcsolatos képzést is.
Herédi Krisztián felvétele
* Beszéljünk egy kicsit a funkcionális légzésről.
— A funkcionális, vagyis fiziológiás légzés lényege, hogy miként kellene a mindennapokban lélegezni. Ennek három pillére van. Az első a légzés biomechanikája, mely magában foglalja az összes szervünket, melyet a légzés során használunk. Idetartozik a rekeszlégzés — sokan ezt mélyhasi légzésnek nevezik —, mely a rekeszizom által vezérelt légzés az orrunkon keresztül. Fontos, hogy a légzés üteme minél lassabb legyen, nagyjából hat légvétel percenként. Ez nagyon kevésnek tűnhet, négy másodperc belégzés, hat másodperc kilégzés. Természetesen ha elkezdünk mozogni, akkor ez nehezen tartható. Azt szoktam javasolni a klienseknek, hogy ne görcsöljenek erre rá, ez csak egy távlati cél legyen. Népbetegség nálunk, hogy nem használjuk légzésre a rekeszizmainkat, leginkább az ülőmunka és a stressz miatt. A testünk mindig túlél, és ha mi nem használjuk az elsődleges légzőizmunkat — mely a rekeszizom —, akkor elkezdi ezt kompenzálni a mell-, a hát-, a nyakizmokkal, a vállakkal, ez pedig egy csomó problémát von maga után. A légzésünk rendkívül szoros kapcsolatban áll az idegrendszerünkkel, és a légzési mintánk közvetlen hatással van az idegrendszerünk állapotára. A közérzetünket nagymértékben befolyásolja, hogy az idegrendszer melyik ága aktív: a szimpatikus vagy a paraszimpatikus? Amikor szimpatikus aktivitásról beszélünk, akkor idegesek vagyunk, ez pedig egy evolúciós elválasztódás az idegrendszerünkben, hiszen amikor veszélyhelyzetben vagyunk, menekülnünk vagy harcolnunk kell, akkor a szimpatikus ág aktiválódik. Ilyenkor nagyobb erőkifejtésre vagyunk képesek, úgy működik a testünk, mint egy felhúzott rugó, készen állunk arra, hogy kirobbanjunk, beszűkülnek a vérerek azért, hogy ha esetleg megsérülünk, akkor kevesebb vért veszítsünk, kitágulnak a pupillák, hogy éberebbek legyünk. A veszély elmúltával a paraszimpatikus ág lesz a domináns, lelassul a szívverés, megnyugszunk, kitágulnak az erek, megindul a regeneráció, az emésztés, a méreganyag-kiválasztódás és a savelszállítás. Az a baj a mai világgal, hogy a rengeteg inger miatt az idegrendszerünk folyamatos szimpatikus aktivitásban van, mintha folyamatos készenlétben volnánk, hogy megküzdjünk valamivel. Amíg evolúciós tekintetben kézzelfogható volt a stresszor — mely előidézte bennünk a szimpatikus aktivitást —, addig ma nem az, hiszen nem kézzelfogható a telefon jelzése vagy a szoros határidő. Emiatt nincs meg az egyensúly a szimpatikus és a paraszimpatikus aktivitás között, és itt kap kulcsszerepet a légzés, mert a tudatos légzéssel eldönthetjük, hogy elengedjük-e a szimpatikus aktivitást, és átváltunk a paraszimpatikus aktivitásba. Továbbá idetartozik az orrlégzés, ekkor akarva-akaratlanul a rekeszizmunkat használjuk légzésre, és ez egy paraszimpatikus aktivitást eredményez. Az orr, az orrszőrzet és az orrüreg kondicionálja a levegőt, mely lejut a tüdőbe, az orrszőrzet pedig megszűri. A második pillér a biokémia, vagyis a szervezetünk képessége arra, hogy mennyi szén-dioxidot tud tolerálni. Minél több szén-dioxidot tudunk tolerálni a vérünkben, annál jobban növelhetjük a testünk oxigénkihasználtságát. A harmadik alappillér pedig a ritmus, melyről korábban is meséltem.
* Mit érdemes tudni a transzlégzésről?
— Ez egy célzott légzéstechnika, melyet nem ajánlott mindennap használni. A ’60-as évek Amerikájában Stanislav és Christina Grof depresszióval és bipoláris zavarral küzdőket kezeltek, és ebben a tudatmódosító szereket is alkalmazták. A ’69-ben történő drogtilalom ellehetetlenítette a munkájukat, és alternatívára volt szükségük. Eljutottak Indiába, ahol különféle légzéstechnikákkal ismerkedtek meg, melyek a kábítószerekhez hasonló hatással voltak a tudatra. Ezáltal hozták létre a holotrop légzést, és ebből nőtt ki a transzlégzés. Nagyon gyors, szájon át történő légzésről van szó. Amikor valaki ezt végzi fél vagy egy teljes órán át, akkor megváltozik a tudatállapota, és háttérbe szorul az ego. Azáltal, hogy lazítunk az ego szorításán, detektálni tudjuk azt, hogy a jelen probléma hol gyökeredzik. Gyakran ez a fölismerés elég ahhoz, hogy a változás bekövetkezzen, és hogy elengedjük a korábbi viselkedési mintát, vagy tudatosan tudjuk kezelni. A transzlégzés segítségével átírhatjuk az elraktározott emlékeinket, és ezáltal gyökeres változásokat érhetünk el az életünkben.
* Hogy kell elképzelni egy transzlégzéses órát?
— A szemünk csukva van az órán. Nagy szerepe van a zenének, mert segít kizárni a külvilág ingereit. Úgy állítom össze a lejátszási listát, hogy a zene üteme és hangulata segítsen mederbe terelni a belső történéseket. Az a személyes tapasztalatom, hogy ha nincs, aki vezesse a transzlégzést, akkor nem lesz olyan mély a megélés. Persze ezt is embere válogatja, tudok olyat, aki heti szinten egymaga űzi ezt otthon. Amikor már valaki többször részt vett csoportos transzlégzésen, és komfortos számára a folyamat, akkor nincs akadálya annak, hogy otthon is végezze.
