A víz az élet alapja — ezt a közhelyet mindannyian ismerjük, mégis hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy a tiszta ivóvízhez való hozzáférés és a vízkészleteink megőrzése olyan összetett feladatok, amelyekért szakemberek csapatai dolgoznak nap mint nap.

Fotók: Németh Erzsébet felvétele

Bezdán Mária az általános iskolát szülőfalujában, Bezdánban végezte el, ezután középiskolásként geodéziát tanult Szabadkán. Később általános és mezőgazdasági vízgazdálkodásból szerzett főiskolai oklevelet Baján, majd a BME Építőmérnöki Karán végzett vízépítőmérnöki szakon. A Szegedi Tudományegyetemen doktorált 2011-ben. Szerkesztője a Műszaki hidrológia tankönyveknek és a Hidrológiai Közlöny szerkesztőbizottságának tagja. Jelenleg a VIZITERV Consult Kft. tervezőcégnél dolgozik, vezető tervező. Az MTA köztestületi tagja, 2015-ben Lampl Hugó-emlékérmet kapott, és ebben az évben jelent meg A Tisza és árvizei című, dr. Vágás Istvánnal közösen írt könyve. Csaknem harminc tanulmánya olvasható a szaklapokban.

Fotó: Rozmanics József

* Nem hétköznapi szakma az öné. Minek köszönhető, hogy ezt a hivatást választotta?

— A sors terelt ebbe az irányba. Azt mondják, a gyerek első hat éve meghatározó a személyisége fejlődésében. Születésemkor belecsöppentem egy több évig tartó építkezésbe, és eközben találkoztam először egy mérnökkel, a geodétával. Mondtam a szüleimnek: ez leszek, ha nagy leszek. Másrészt tudvalevő, hogy Bezdán körül nagyon sok a víz, édesapámmal sokat jártunk horgászni. Már kicsi koromban megszerettem ezt a környéket a sok vízfolyással, csatornával, zsilipekkel, és otthonosan mozogtam a csónakkal az ismerős vizeken. Édesanyám a Bezdán melletti Kengyiában született és élt, amíg az 1956-os dunai, jeges árvíz el nem árasztotta a földjüket és a házukat. Fotó is készült a tanyáról, a nagy vízből csak a teteje látszott ki. A mai napig ott lóg a falon ez a kép, mely arra inspirált, hogy tegyek valamit annak érdekében, hogy másokkal ilyen katasztrófa ne történhessen meg. Bezdánban nagyon jó alapokat kaptam a továbbtanuláshoz, és gyakorló mérnökként is az otthon megszerzett tudás teszi könnyeddé a munkámat.

* Az elmúlt években rekordalacsony vízállásokat mérhettünk a folyóinkon, emellé pedig gyakran extrém hosszú hőhullámok és aszályos időszakok is társultak. Nagyon elrontottunk valamit? Mit tehetünk legalább a vízgazdálkodás szempontjából?

— Diplomatervező koromban hallottam a külső konzulensemtől, dr. Vágás Istvántól, hogy semmilyen tervet nem szabad kidobni, mert az időjárás változik, és ha azt hisszük, hogy egy irányban halad, nagyon tévedünk. „Hét száraz esztendő után hét bőséges esztendő jő.” Elhibáztunk volna valamit? A vízmérnökök munkája olyan, mint az orvoslás. A Föld a test, rajta a víz a nyirokrendszer. Mi, emberek úgy élünk a Földön, mint a testünkön a mikróbák. Puszta ittlétünk lenyomatot hagy. Megbetegítjük, de gyógyítani is próbáljuk. Egyre többet tudunk róla, egyre jobban megismerjük, egyre fejlettebb a gyógyítási módszerünk. Mi, vízmérnökök azon dolgozunk, hogy ezen a területen a helyreállítás a leghatékonyabb módszerrel történjen.

* Vajdaságban, szakmai szemmel nézve, milyen a helyzet? Az itteni termőföldeket is veszélyezteti az elsivatagosodás?

— A változások sokrétűek. Gondoljunk csak arra, mennyivel többen vagyunk, mennyivel több szántóföldet művelünk, és már lassan nincs olyan település, amely ne lenne rákötve egy szennyvízcsatorna-hálózatra. Sok a felszín alatti vízkivétel, de nincs megfelelő utánpótlás. A szélsőséges időjárás miatt a víz nagy része nem tud beszivárogni a talajba, lefolyik a területről. Gyerekkoromban még esett hó, hónapokig jártunk a latyakban. Ez a sok hó hiányzik, a hóban tárolt vízkészlet, mely lassan be tudott szivárogni a talajba. Most a felső talajrétegben kialakul egy időszakos vízlencse, mely sok helyen belvízként jelentkezik. Miután ez a víz elfogy, elpárolog, vagy a növények felélik, egyszerűen nincs utánpótlás az alsóbb talajrétegből.

Fotó: Kiers Gerrit 

* Az elmúlt években egyre több szakembertől hallhattunk olyan véleményeket, hogy a XIX. század nagy folyószabályozásainak isszuk ma a levét az évről évre súlyosbodó aszályokkal. A vízmegtartást, az egykor leválasztott árterek visszacsatolását szorgalmazzák. Mi erről a véleménye, és hol tart most ez a kezdeményezés?

— A folyószabályozás annak idején szükséges volt, de azóta minden megváltozott. Akkoriban a lápos területeken rengeteg szúnyog volt, illetve a gyakori áradások miatt bizonytalanná vált a megművelt szántóföldeken a betakarítás. Másrészt nőtt a lakosság, és több művelhető terület kellett. A vízvisszatartás most a szekrényből kivett tervek egyike. Amit pl. húsz évvel ezelőtt elképzelhetetlennek tartott az ember, az most kívánatos beavatkozássá válhat. A téli csapadék, a lassú olvadás és a beszivárgás hiánya miatt szükség van valamilyen megoldásra. Azt a nagy mennyiségű vizet, amelyet a felszín alól kivesznek, nem igazán lehet gyorsan pótolni. Azt hiszem, hogy a vízmérleg túlbillent. A megoldás több tározó létesítése lenne. Helyben kell hasznosítanunk a csapadékot. Nem szabad hagynunk, hogy a víz csak úgy átfolyjon az országon. A műveléssel is sok vizet lehet visszatartani a talajban. Emlékszem, régen télen csúnyák voltak a szántóföldek: mély barázdák és kiálló „hegyormok” meredeztek a határban. Most minden termőföld felülete simára van boronálva. Meg volt az oka annak a művelésnek, így tudta magába szívni a föld a sok vizet. A másik tényező az intenzív szántóföldi művelés, pontosabban az, hogy a nagy és nehéz gépek tömörítik a talajt — az így keletkező földréteg eketalp néven ismert. Ennek a következménye, hogy a mélyebb rétegekből kapilláris úton a talajvíz már nem áll kapcsolatban a felső talajréteggel.

* Milyen a szakma helyzete Magyarországon, illetve nálunk, Szerbiában?

— A pénz hiánya mindkét ország esetében határt szab annak, hogy mi valósul meg. Sokat lehetne tenni ebben a szakmában, javítani a vízgazdálkodás helyzetén, de ahhoz rengeteg pénz kell. Mi, vízügyesek általában sajnos csak tűzoltást végzünk.

* Mi várható a közeljövőben a nagyobb folyóinkon?

— Bármi jöhet. Az időjárás manapság annyira kiszámíthatatlan, hogy a meteorológusok is szinte minden légköri jelenséget felsorolnak egy-egy időjárás-jelentés alkalmával. Az emberek általában gyorsan elfelejtik, különösen, ha évtizedek múltak el, hogy egy-egy terület vízjárta terület volt-e. Sok olyan esettel találkoztam a tervezés során, amikor árvíz járta övezeteket építettek be, aztán meglepődtek, amikor megjelent a víz a házaknál. Egy töltés nem véd meg a magas talajvíztől.

* Mi a helyzet a természetes vizek minőségével? Milyen mértékben veszélyeztetett a nagyobb folyóink, tavaink tisztasága?

— Mivel a víz oldószer, minden, amin átfolyik, és ha az oldható, megjelenik benne. Emellett az is kimutatható, amin átfolyik, amivel csak érintkezik, vagy az is, amit magával ragad. A talajból, a levegőből egyaránt kerülhet bele szennyeződés. Rengeteg gyógyszermaradvány jut a szennyvízzel a folyókba, de ennél is veszélyesebb a nagy mennyiségben használt gyomirtószer, mely csak nagyon lassan bomlik le, és rákkeltő. Árvízkor a szennyvíz tisztítatlanul mosódhat bele a vizeinkbe, a belvízelvezetés alkalmával pedig a mezőgazdasági területekről a műtrágya és a növényvédő szerek is hasonlóan gondot okozhatnak.

* Ha már itt tartunk, az ivóvízkészletünk mennyire veszélyeztetett?

— Nagyon sérülékeny az édesvízkészletünk. Szinte bármi veszélyes, ha sok kerül belőle a vízbe. Vízszennyezők lehetnek ásványi szennyező anyagok, mikroműanyagok, gyógyszermaradványok, növényvédő szerek és biológiai eredetű szennyező anyagok (vírusok, baktériumok, gombák, férgek). Az édesvízkészletünk féltett kincs, nagyon kellene rá vigyáznunk. A vízügyi szakemberek szerint még mindig van mit tenni e téren.