A világot látni kell!

A világot látni kell!

Goretić Péter több mint három évig a zombori Veljko Petrović Gimnázium tanulója volt. Negyedikben azonban úgy döntött, hogy megpályáz egy cserediák-ösztöndíjat. Az American Field Service-AFS nevű szervezet háromkörös szelekció során több szerbiai diák közül választotta ki, hogy részt vegyen a brazíliai interkulturális programjában. Hazatérése után, újabb útjai előtt beszélgettünk el vele.

* Hogyan jutottál arra az elhatározásra, hogy Brazíliában tanulj?

— Az AFS egy hetven éve működő szervezet, az indította el a diákcserét. Nem volt tehát kérdéses, hogy hozzá fordulok ez ügyben. Eredetileg Németországba terveztem menni nyelvtanulás végett, teljes ösztöndíjat azonban a brazíliai programra kínáltak. A szervezetben dolgozó egyik fiatalember lelkesen biztatott, hogy ragadjam meg ezt az alkalmat, mivel maga már részt vett ilyen munkában, és nem bánta meg.

* Gondolom, Te sem bántad meg. Milyen tapasztalatokat szereztél ott a (nyelv)tanulás és a mindennapi élet során?

— Sao Paulo állam Assis nevű,
100 000 lakosú városába kerültem, mely ottani viszonylatban kisvárosnak számít. Egy ötven év körüli házaspárnál laktam. Két leánygyermekük van, az egyik még velük él, a másik már házas. Magániskolába jártam, ott ez a szokás. Az állami iskolákban gyenge minőségű az oktatás. A legszegényebbek és a legproblémásabbak járnak csak oda. Ha valaki komolyan veszi a tanulást, az megpróbálja összegyűjteni a pénzt magániskolára.

* Hogyan boldogultál a nyelvvel?

— Eleinte angolul kommunikáltam, az szerencsére tökéletesen megy. Portugálul szinte egyetlen szót sem tudtam, az első három hónap után azonban már egészen jól értettem a nyelvet. Ehhez az is hozzájárult, hogy az iskolában csak egy lány beszélt angolul. A brazilokra jellemző, hogy nem beszélnek más nyelvet, tehát kénytelen voltam mielőbb elsajátítani a portugált.

* Csupa újdonság vett körül. Segített valami a beilleszkedésben?

— Amikor a (csere)diák megérkezik egy idegen helyre, egyfajta kultúrsokk éri: minden új, minden furcsa számára. Erre már kiutazás előtt megpróbálják felkészíteni az embert az AFS keretében. A hatodik hónap elteltével szinte észrevétlenül átveszi az ottani szokásokat. Amikor tizenegy hónap után hazatértem, ugyanez a kultúrsokk okozott gondot: vissza kellett illeszkednem az itteni mindennapokba. Többen meg is sértődtek, amiért folyton a brazíliai élményeimről meséltem. Ezzel azonban nem kitűnni akartam, egyszerűen csak megszoktam azt a világot. Brazíliában például az általános iskola kilencosztályos, onnan felvételi nélkül, egyből a hároméves középiskolában találja magát a tanuló, a képzés végén pedig valamennyi tantárgyból vizsgát tesz. A három évet azzal tölti, hogy felkészüljön rájuk, nem a tartós ismeretek elsajátítása a cél. Ez nem nyerte el a tetszésemet, ahogyan az sem, hogy egy tanítási nap három másfél órás iskolai órából áll. Lehetetlen egy ültünkben ilyen hosszú ideig koncentrálni. A matematikára viszont nagyobb hangsúlyt helyeznek. Nem a nálunk megszokott, elvont részére, hanem a gyakorlati matekra. Olyan kérdésekkel foglalkoznak, mint pl.: ha kölcsönt veszel fel, hogyan tudod kiszámolni a kamatot. Brazíliában is sok a szegény ember, de fejlődik az ország, van remény a szebb jövőre. Aki tanul, biztosan munkához jut, és jól is keres. A munkanélküliség aránya mindössze három százalék. Azt találtam talán a legfurcsábbnak, hogy ott szinte minden módosabb háznál cselédet alkalmaznak. Mire hazaértem a suliból, rend volt a szobámban. Ott vidámabbak az emberek, s nem szégyenlősek. Nem múlik el hétvége úgy, hogy ne vacsoráznának együtt a barátaikkal. Ehhez természetesen a magasabb életszínvonal is szükséges, de alaptermészetüknél fogva is bennük van az igény, hogy jól érezzék magukat. Egy bizonyos fokig rendkívül nyitottak, mélyebb barátságokat viszont már nehezebb kialakítani velük. Amikor kimentem Brazíliába, a kezdeti nehézségeken a környéken tartózkodó magyarországi, kanadai és amerikai cserediákokkal való barátság segített át.

* A jövőben új kihívások után nézel?

— Igen, a brazíliai út miatt minden itthoni dolgomat el kellett halasztanom, a közelmúltban tettem érettségi vizsgát itthon, ebből adódóan az egyetemi felvételi is csúszott egy évvel. Régi vágyam, hogy filmrendezést tanuljak, de az sem keserítene el, ha nem sikerülne bejutnom az egyetemre. Érdekel a diplomácia világa és az üzleti élet is. Egyelőre csak az a biztos, hogy Budapesten tanulok tovább. Szeretem a nyüzsgést és a kihívásokat, elvégre a világot látni kell.

Képgaléria

Cikkünk további képei

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Fiatalok Fiataloknak rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Facebook

Támogatóink