A kosztümös igazságosztó fotója először 1938-ban került az újságosstandokra, a rádióműsorokba, és a mozivásznon is akkor jelent meg ez a szuperhős — először csak rajzfilmhősként. Jerry Siegel író és a grafikus Joe Shuster szerelemgyereke azóta amerikai kultikonná nőtte ki magát. Olyanná, mint a kóla, Las Vegas vagy a Cadillac. A Detective Comics (DC) képregénykiadó-ház védjegye. Nem mellesleg ők adnak otthont a Denevérembernek, a Macskanőnek és a Flashnek is.

A sztori szerint a Krypton bolygóról menekítették ki a szülei, majd a Földön érett fiatal férfivá, és kezdte megtanulni, hogyan kezelje képességeit. A kitalált Metropolis nevű nagyvárosban az izgága Lois Lane-nel együttműködve riporterként mindig „tűzközelben” lehetett, és a legváratlanabb pillanatokban tudott eltűnni egy sikátorban vagy telefonfülkében, hogy ingjének jellegzetes széttépése után piros-kék sztreccskosztümben üldözze a bűnt. Ősellensége, a gonosz Lex Luthor pedig valódi nemezisként próbált borsot törni Superman orra alá, és nyögve-nyelve világuralomra törni. Az persze ma már kissé megmosolyogtató, hogy kedvenc szuperhősünknek csak a szemüvegét kellett levennie, a séróját kissé belőnie, és máris tökéletesen felismerhetetlen volt még legközelebbi kollégái számára is. Ez már Zorró kalandjai, a szemet épphogy eltakaró, fekete textilfecni esetében is vicces volt. Először Christopher Nolan próbálta kezelni valahogy az „álca” problematikáját a legújabb Batman-trilógiában, ahol Christian Bale karaktere legalább a hangját elváltoztatta. Itt már talán az volt viccesebb, hogy dörmögő orgánumával sokkal inkább hasonlított egy bronchitiszes vízi szörnyre, mint egy denevérre.

Superman sikere töretlen volt a kamaszok és az álmodozó fiatalok körében. Amikor 1978-ban bemutatták az első nagyköltségvetésű, valódi filmadaptációt, rajongók ezrei tódultak a mozikba. A Richard Donner által rendezett első Superman-film kasszasiker lett, amihez Christopher Reeve zseniális szerep-megközelítése is hozzájárult. A kritikusok odáig voltak, a nézők pedig máris folytatásért könyörögtek. Két évvel később készült el a következő epizód. A siker töretlen, a kritikusok véleménye azonban már jóval megosztottabb volt. 1983-ban pedig valamiért — talán kapkodásból, pénzéhségből, filmkészítői slamposságból — Kryptonit hősének kalandjai szörnyen rossz fordulatot vettek. Mintha kedvenc földönkívüli igazságosztónk rosszul kanyarodott volna repülés közben, lefejelve egy felhőkarcolót. A harmadik epizód ugyanis a nézők és a filmesek egybehangzó véleménye szerint is gyatra, unalmas és rémesen bugyuta volt.

Az ébenfekete hajú és tengerkék szemű, szomorú tekintetű Christopher Reeve egy tragikus lovasbaleset következtében 1995-ben lebénult. Életét, mindennapjait kitartóan követte a sajtó, és talán ekkor bizonyosodott be az is, hogy rajongói évek múlva sem felejtették el őt. 2004-ben halt meg New York-i otthonában. 2006-ban jött a következő filmadaptáció, a Superman visszatér. Az alkotás felejthető volt, meglepően gyengécske bevétellel a mozipénztáraknál. A Marvel-hősök ideje volt ez: Pókember, az X-men, Hulk és a többiek uralták a vásznat.

Az igazi visszatérésig újabb hét évet kellett várni. Acélember címmel az idén mutatták be a sztoikus hős történetének legújabb változatát. A film kétségkívül szórakoztató és fordulatos. Drámai, epikus harcok, látványbravúr. Az pedig, hogy a következő Superman-történetben még Batman is megjelenik majd, kétségkívül eredeti ötlet. Sőt nemrégiben Batman rajongóinak legnagyobb megdöbbenésére az is napvilágot látott, hogy Ben Affleck öltheti majd magára a Denevérember fekete ipari alpinista latexruháját. Reszkessetek, gonosztevők!