Örömmel töltött el, hogy rövid hazalátogatása alkalmával Betti a beszélgetésünkre is időt szakított. Milyen érzés itthon lenni? — kérdeztem tőle.

— Nosztalgikus, hiszen Topolyán nőttem fel, itt éltem tizennyolc éves koromig. Mindeközben teljesen természetes, mert Vajdaságban él a családom, a rokonaim többsége és sok gyerekkori barátom. Évente többször is hazalátogatok. Számomra az otthon ott van, ahol hazavárnak. Ide tartozom, itt érzem a megnyugvást. Nagyon szeretem az érzést, hogy bárhová megyek, ismerős arcokba botlok. Az otthon érzése semmivel sem felcserélhető. A valahova tartozás érzését, a gyökerek megismerését szeretném megmutatni és átadni a fiamnak. Ezért is járunk gyakran haza, ezért tartjuk életben a baráti kapcsolatainkat, hogy ne idegenedjünk el Vajdaságtól, hanem mindig az otthonunknak nevezhessük. Három ország állampolgára vagyok. Szülővárosom mellett már Magyarországot is régóta otthonomnak tekintem, Budapestre is „hazajárok”, és immár tíz éve élek Londonban életvitelszerűen. Annak ellenére, hogy a kisfiam is brit állampolgár lett, s ott jár iskolába, szeretném, ha ugyanúgy kötődne a gyökereihez, mint én.

Fotók: Verbászi Beáta archívumából

* Kezdjük a kalandok elején: hogyan kezdtél versmondással foglalkozni?

— A tanáraim fedezték fel bennem a tehetséget. Elsőként az általános iskolában Solymosi K. Viktóriának köszönhetően jutottam el szavalóversenyekre, majd a középiskolában Vass Borsodi Borbála már tudatosan foglalkozott velem. Hosszú-hosszú éveken keresztül gyakoroltunk, és egyre rangosabb versenyeken vettem részt. Közösen készültünk fellépésekre, versenyekre, a Vajdasági Magyar Versmondó Egyesület (VMVE) színeiben pedig több díjat és elismerést szereztem. A legnagyobb áttörés középiskolai tanulmányaim végén, 1998-ban történt, amikor meghívást kaptam a Radnóti Miklós Vers- és Prózamondó Versenyre, mely az amatőr versmondás legrangosabb szavalóversenye, a Kárpát-medence és az ország legjobb versmondóinak összejövetele. Élénken él bennem az emlék, a pillanat, amikor megérkezett a levél, mely a meghívást tartalmazta. Elsikoltottam magam örömömben! Hatalmas felismerés volt, amikor ráeszméltem, egy kisvárosból indulva milyen hosszú és tartalmas utat járhat be az ember, ha kitartó, szorgalmas, és szívvel-lélekkel hisz abban, amit csinál. 1998 novemberében így lettem Radnóti-díjas versmondó. Méltó lezárása volt a középiskolai éveknek, hiszen ezután főiskolai tanulmányaimat Budapesten, az IBS-en folytattam. A különféle kulturális rendezvényeken való fellépéseknek továbbra is eleget tettem, így tanulmányaim mellett továbbra is foglalkoztam a nyelvműveléssel.

* Az előadó-művészettel is ekkor kezdtél foglalkozni, vagy ez már a későbbi idők hozadéka?

— A Radnóti-díjam után tartottam első önálló estemet a topolyai Kodály Zoltán MMK-ban. 2002-ben Amerikába kerültem, és azonnal csatlakoztam a Los Angeles-i Arany János Kultúrkörhöz. Előadóművészi hátteremet megismerve örömmel fogadtak, és számos magyar rendezvényen léptem fel. Ott jelent meg első verses CD-m A képzelet játéka címmel, ezen versek, prózák és megzenésített költemények szerepelnek. Mondhatom, hogy a zene és a vers mindig szorosan összekapcsolódott a színpadi produkcióimban. Amerikából hazatérve Korhecz Imolával közös produkcióval jelentkeztünk a Kaleidoszkóp VersFesztiválra, melyet meg is nyertünk. Így lettem a Radnóti-díj mellett Kaleidoszkóp-díjas előadóművész. Ezután öt évet töltöttem Új-Zélandon, ahol megtanultam a szabadság és a felelősség egyensúlyát, miközben minden nyáron hazatértem Topolyára, a szülői házba. Ezután visszaköltöztem Budapestre, ahol a szakmámban helyezkedtem el. Éppen ekkor indult el az X-Faktor első évadja, s eldöntöttem, hogy újra elkezdem feszegetni a határaimat. A műsornak köszönhetően értékes zenei kapcsolatokra tettem szert, melyek korábban teljesen hiányoztak az életemből. Több műfajt kipróbálhattam, és megtaláltam a saját stílusom. Ez vezetett egy topolyai, nagyszínpados, telt házas koncerthez, ahol több vendégművész mellett Gábor Zoltánnal is énekeltünk, Varga Iván zongorakísérete mellett. A koncert után Iván, a Night Cruisers Band vezetője felkért, legyek a zenekar egyik énekesnője, így négy éven keresztül együtt zenéltünk.

* Az angliai magyarok kulturális életéből nagymértékben kiveszed a részed, sőt, az Angliai Magyar Versmondók Egyesületének elnöke, ötletgazdája is vagy.

— 2015 végén érkeztem Londonba, és 2016-ban kezdtem el dolgozni a Brit Építészek Királyi Intézeténél. Bár szakmailag sikeres voltam, felerősödött bennem az identitásom megőrzése iránti vágy. Távol az otthoni nyelvi és kulturális közegtől vált igazán világossá számomra, milyen törékeny is a nemzeti hovatartozás, ha nem ápoljuk tudatosan. Nézőként számos magyar kulturális eseményt láthattam, és keresni kezdtem a lehetőséget, hogy aktívan részt vehessek rajtuk. 2016-ban, egy felhívás révén, a Magyar Kultúra és Örökség Alapítvány egyik nagyszabású rendezvényéhez csatlakoztam angol nyelvű műsorvezetőként. Megismerve a londoni magyar közösség kulturális szervezeteinek képviselőit, azt éreztem, hogy a lehető legjobb helyen vagyok, Londonban is otthonra leltem. Az együttműködésnek köszönhetően számos rendezvényen vettem részt, de vers- és prózamondás nem szerepelt az ottani magyar kulturális palettán. Ennek a kezdeményezésnek a hiányát megemlítettem az alapítvány akkori elnökének, Fátyol István Olivérnek, aki biztatott, hogy szervezzem meg. Így született meg 2017 elején az Angliai Magyar Versmondók Egyesülete, és májusban meg is rendeztük az első Angliai József Attila Vers- és Prózamondó Versenyt, a Londoni Magyar Kulturális Központban. 53 versenyző jelentkezett, és több mint 100 néző érkezett, ami elképesztő szám volt egy olyan eseményhez, amelynek semmilyen hagyománya nem volt korábban. A termet gyorsan kinőttük, a következő két évben már a nagyobb Szent István Ház adott otthont a versenynek. A járvány három évre megszakította a rendezvényt, de időközben a londoni magyar nagykövetség felfigyelt ránk. Dr. Sárosi Fanni, a diaszpórakapcsolatok tanácsosa keresett meg az együttműködés lehetőségével, így 2022 óta a nagykövetség támogatásával London szívében, a Trafalgar téren található új, hétemeletes épület, a Londoni Magyar Ház ad otthont a szavalóversenynek, mely, úgy érzem, évről évre színvonalasabb.

* Hol tart most az Angliai Magyar Versmondók Egyesületének munkája?

— Az egyesület szívügye a magyar nyelv, irodalom, ezáltal a magyar kultúra megőrzése az Egyesült Királyságban. Ez egyszerre identitásmegőrzés, közösségépítés és kulturálisörökség-ápolás. Mindez nemcsak hagyományőrzés, hanem identitásépítő és közösségformáló munka is. Egy álomból lett az egyesület által szervezett szavalóverseny nemzetközi jelentőségű rendezvény, ahol egyféle tehetségkutató szellemben fedezzük fel azokat, akikkel a későbbiekben akár együtt is dolgozhatunk — az egészen kicsi gyermekektől a felnőttekig. A 24 angliai, hétvégi magyar iskola diákjai évről évre képviseltetik magukat a szavalóversenyünkön. Iskolai szavalókörök is alakultak, és mára a szülők mellett a tanárok is aktívan részt vesznek a gyerekek felkészítésében. Valódi csoda, hogy a diaszpórában élő gyerekek — akik gyakran kizárólag otthon hallanak magyar szót — színpadra állnak, és verset mondanak magyarul. Számomra fontos, hogy a Vajdaságból hozott magyar kultúrát továbbadjam az Angliában élő magyaroknak. Az idén 6. alkalommal rendeztük meg a versenyünket, és József Attila születésének 120. évfordulója alkalmából több magyar kulturális szervezet vezetőjével közös videófelvételt készítettünk a költő Születésnapomra című verséből. Sikerült újra szintet lépnünk, hiszen a zsűri 3 állandó tagja mellett Hajvert Ákos, a VMVE korábbi elnöke elfogadta a meghívásomat, valamint Farkas Fehér Hajnalka, az egyesület titkára is megtisztelte jelenlétével az eseményt — sőt, közösen színpadra is léptek a szavalóverseny gálaműsorán. Az utóbbin pedig lehetőségük van a magyar művészeknek és a hétvégi magyar iskoláknak is a bemutatkozásra. Ami pedig az igazi összefogást tükrözi: a versenyzők díjait kizárólag Angliában működő magyar vállalkozások felajánlásaiból fedezzük. Az idén először került a fődíj külföldre, a vajdasági Vajda Noa Pálma kezébe, aki hármas holtversenyben szerezte meg, egy olyan erős mezőnyben, amelyben két korábbi angliai József Attila-díjasunk is részt vett. Az idei fődíjat a Londonban élő, zentai származású Deák Verona készítette el. A versenyt összegezve azt mondhatom, a vajdaságiak az idén elhozták a csodát Londonba. Hatalmas lendülettel és rengeteg tervvel nézek a jövő elé, mert hiszem, hogy a magyar nyelv nemcsak örökség, hanem élő kapocs is múlt és jövő, otthon és diaszpóra között. A versmondóink tehetségét látva, illetve magyar szót hallva távol a hazámtól, úgy érzem, érdemes volt belevágni.