home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
A vadászat és a halászat szerelmeseié volt a főszerep Újvidéken
Dudás Viktor
2019.10.13.
LXXIV. évf. 41. szám
A vadászat és a halászat szerelmeseié volt a főszerep Újvidéken

Az idén szervezték meg 52. alkalommal Újvidéken a LORIST Idegenforgalmi, Halászati, Vadászati és Sportfelszerelés-kiállítást. A rendezvényre húsz országból több mint ötszáz kiállító érkezett különálló termékeivel és szolgáltatásaival.

 Az idei év partnerországa Magyarország volt, mely saját standjain a vajdaságiak körében jól ismert gyógyfürdőit népszerűsítette, valamint a wellness- és a vadászturizmust, továbbá a nemzeti parkjai nyújtotta, természetből fakadó szolgáltatásait.

A rendezvényt Pásztor István, a tartományi képviselőház elnöke nyitotta meg.

— A LORIST egy olyan márkanévvé nőtte ki magát, amely minden vadászatban és halászatban érdekelt szerbiai számára jelentős, hiszen általa megtervezhetik a következő vadászidényt is — fejtette ki Pásztor István. Hozzátette, hogy fontos a magyar partnerség, mivel tovább erősíti a két ország közti kapcsolatot.

Ivan Sabo, az újvidéki Kisállatok Védelméért és Oktatásáért Felelős Egyesület elnöke elmondta, hogy már évek óta részt vesznek a kiállításon, mivel az egyesületek számára fontos, hogy be tudják mutatni, mivel is foglalkoztak az elmúlt időszakban.

— Egy különleges újvidéki galambfajjal érkeztem, melynek a tollazata hullámos. Itt az üzletkötés csak másodlagos, a legfontosabb az új kapcsolatok teremtése.

Az óbecsei Emil Števin saját készítésű vadhívó sípjait mutatta be a nagyközönségnek. Elmondta, hogy leginkább a ragadozó állatok, a többi közt a sakál, róka, vadmacska csalogatására használhatóak, de emellett még vadkacsa, -disznó és -nyúl elejtéséhez is készít sípokat.

— Az alapanyag megmunkált fa, műanyag, fém és csont kombinációja. Véleményem szerint az őzagancsból készült sípok a legszebbek és a legökobarátabbak, hiszen így az elhullott agancs egy új funkciót tölthet be.

A szabadidejében vadászattal is foglalkozó Emil tíz éve kezdett el foglalkoznia vadhívó sípok készítésével, mivel Szerbiában nem vagy csak nagyon nehezen lehetetthozzájutni hasonló segédeszközökhöz, így a kezdetben szabadidős tevékenységként űzött sípkészítés hamar jövedelmező üzletté vált. A rendezvényekenkívül még az interneten is szokta értékesíteni termékeit.

Az oromhegyesi Randovics Lejla a kertjét mutatta be, mely különleges látogatási pont lehet a természetbarátoknak, telkét ugyanis fél hektáron évelő dísznövényekkel ültette be.

— Megtalálható itt a cserjéktől kezdve a lágyszárú virágokon át a fákig minden téltűrő, újratelepítést nem igénylő növényfaj. A kertlátogatás szezonális jellegű, és csak meghatározott időpontokra, többnyire hétvégeken lehet jelentkezni korlátozott számban. A látogatók a kert megtekintésekor családias hangulatban részesülnek, és megkóstolhatjákaz udvarban nevelt növényekből készített teákat és szirupokat. A séta folyamán az érdeklődők meghallgathatják a kert kialakulásának történetét és megtekinthetik a virágba borult telket, mely ilyenkora természet legkülönlegesebb színeiben pompázik.

Maja Jenei, a Vajdaság Erdői turisztikai részlegét képviselte a kiállításon. Szolgáltatásaik a vadász- és ökoturizmust ölelik fel — magyarázta.

— A helyszínek Vajdaság több pontján helyezkednek el, ahol a szervezett vadászat mellett ismeretterjesztő utazásokon is részt vehetnek az érdeklődők. A programok 5-től 10 naposak is lehetnek. Az ehhez hasonló tevékenységek hazánkban egyre inkább elterjedőben vannak, és nagymértékben alapoznak a külföldön már jól bevált és működő rendszerekre. Más országok már korábban felismerték, hogy milyen egyéb módokon lehet kialakítani érdekes programokat a természet és a vadállomány iránt érdeklődők igényeinek kielégítésére.


A szerző felvételei

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..