home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
A törzs kíméletlen
Perisity Irma
2014.06.25.
LXIX. évf. 26. szám
A törzs kíméletlen

Az idős, egyszerű, ám rendkívül talpraesett férfi azt állítja, hogy nálunk ugyan nincsenek valódi törzsek, de némely család mégis törzsi szabályok szerint működik.

— A feleségem szívesen nézi a televízióban a török szappanoperákat, és tőle — de másoktól is — hallom, hogy a sorozatban bemutatott szokások, a törzsön belüli élet szabályozására megalkotott előírások néha milyen embertelenek — mondja cinikus mosollyal. — Azt hiszem, ez késztetett a beszélgetésre, az említett jelenség ugyanis nem csak török jellegzetesség. Más országok más népeinek is vannak íratlan szabályai, amelyeket főleg a városon kívül élő — rendszerint egyszerűbb — emberek mintegy szentírásként tartanak tiszteletben.

Koromnál fogva én még a szép nagy Jugoszláviában, a JNA-ban teljesítettem katonai szolgálatot, méghozzá a bolgár határ mentén, határőrként. Némely katonakollégához időnként szülők, rokonok jöttek látogatóba, hozzám azonban senki, engem ugyanis az özvegy nagymamám nevelt fel. Anyám a születésem után meghalt, apám pedig néhány hónap múlva új pár után nézett, külföldre ment, és sohasem érdeklődött felőlem. Ettől függetlenül nem voltam megkeseredett legény! A nagymamám rendkívül belevaló, széles látókörű asszony volt, akivel mindenről lehetett beszélgetni. Csupán a nősüléstől féltett. Mindig azt mondta: ha eljön az ideje, a harmadik szememet is tartsam nyitva, és alaposan nézzem meg a nőt, akit el akarok venni.

Mindössze két hónap választott el a leszereléstől, amikor a járőr bekísért az őrházba egy fiatal lányt, aki átszökött a határon. Szerb nemzetiségű volt, a szülei a határ mentén éltek, de egy robbanás következtében elveszítette őket a bátyjával együtt. A lány akkor tizenhárom éves volt. Rokonok híján egyedül maradt, ezért az a személy, akinek a földjén dolgoztak a szülei, magához vette. A gazdának volt két lánya és egy fia, aki a közeli városban járt iskolába. Amikor befejezte tanulmányait, otthon kezdett dolgozni, intézte az apja ügyeit. A lány még tizenhét éves sem volt, amikor „fogadott testvére” megerőszakolta. Ez később is megtörtént, amikor a fiúnak éppen nem volt párkapcsolata, vágyait a lányon élte ki, aki teherbe esett. Persze a családtagok nem akarták tudomásul venni, hogy a gyerek az ő ivadékuk. Csupán az idős gazda vette védelmébe, és azt mondta: akárhogy történt is, a kisfiú az ő unokája, és a családban marad az anyjával együtt. Ezután a lány élete pokollá vált. Amikor két év múlva ismét teherbe esett, átszökött a határon, azt gondolván: rosszabb úgysem történhet vele. Szép arcú, szomorú szemű, csöndes teremtés volt, aki már az első pillanattól kezdve belopta magát a szívembe. Összesen tizennégyen voltunk a határőrházban, és megbeszéltük: a lányt elhelyezzük valahol a közelben, csak utána jelentjük be az esetet.

Az illetékeseknek — a történet hallatán — megesett a szívük a fiatal nőn, úgyhogy nem toloncolták vissza. Én meg elhatároztam: ha leszerelek, magammal viszem. Csak még nem tudtam, hogyan fogadtatom el a nagymamával...

Ettől kezdve nekem is volt látogatóm. Naponta kijött hozzám, rengeteget beszélgettünk, és lassan kibontakozott az az érzés, amely évtizedeken át összetartott bennünket. Hazahoztam, elfogadtattam a nagymamával — igaz, azt állítottam, hogy tőlem vár kisbabát. Megesküdtünk, a nagymama pedig azt javasolta, maradjunk vele, majd ő vigyáz az unokára. Párom ismét fiút szült, később pedig dolgozni kezdett. A nagymama mellett hihetetlenül gyorsan megtanult magyarul, a kisfiú pedig ugyancsak ezen a nyelven mondta ki első szavait. A feleségem egyre gyakrabban emlegette az első gyerekét, de nem tudta, milyen módon láthatná viszont legalább egyszer. Írtunk a gazdának, a fia azonban azt válaszolta, hogy az apja beteg, a gyerek pedig nem is tudja, hogy nem az ő felesége az anyja. Közben született egy közös kislányunk, szépen, megértésben éltünk. Eltemettük a nagymamát, aki szívből szerette a két unokáját.

Tíz évvel ezelőtt a párom hagyatéki tárgyalásra szóló idézést kapott. Nem tudtuk elképzelni, miről lehet szó, ezért együtt utaztunk szülőfalujába. Kiderült, hogy a gazda a halála előtt úgy döntött, hogy a feleségem is örököl utána. Amikor ez nyilvánosságra került, a törzsi „tanács” és a gazda fia úgy felbőszültek, hogy azt mondták: ha a feleségem nem mond le azonnal az örökségéről, őt és engem is meg fognak ölni. Fejvesztve menekültünk a faluból. És azóta sem beszélünk sem az örökségről, sem a fiáról. Pedig tudom, hogy a szíve mélyén ott él a vágy, hogy legalább egyszer láthassa...

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..