home 2024. április 18., Andrea napja
Online előfizetés
A természet közelségében
Tóth Tibor
2019.11.06.
LXXIV. évf. 44. szám
A természet közelségében

Bezdánba, Nyugat-Bácska természeti szépségekben bővelkedő településére a szokásosnál lassabban lehet eljutni, a Zombortól a béregi határátkelőig vezető úton ugyanis felújítási munkálatok folynak. Néhány perc türelmes várakozás után azonban indulhatunk is tovább, és hamar begördülünk az olimpikonok településére, az erdőkben, vizekben, vadban és halban gazdag faluba.


A két Seres Árpád: apa és fia (a szerző felvételei)

A központban levő elegáns kávézóban Seres Árpád, a Bezdán Infó civil szervezet elnöke fogad, akinek mostanában nem sok a szabadideje, hiszen a bezdáni gyógyfürdőben való munka és a családi kötelezettségek mellett a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karának levelező szakos hallgatója. A saját bevallása szerint eleinte azt hitte, hogy a civil szervezetben kevesebb munkát tud vállalni, végül azonban minden a helyére került, és a korábban bevált eseményeket az idén is megtartották.

— A pécsi utazási irodával való együttműködés eredményeként rendszeresen keresnek fel bennünket kerékpározók, akiknek szálláshelyet adunk, és bemutatjuk nekik a környék látnivalóit. A kerékpártúra kenutúrával egészült ki, melyet nem terveztünk előre, de a nagy érdeklődésre való tekintettel megszerveztük. A túrák által több mint ötven személy látogatott el hozzánk, akit a természet szépségei, a nyugalom, a vendégszeretet és a gasztronómia csábított hozzánk. A faluban mintegy száz szálláshely áll az idelátogatók rendelkezésére, a környékbeli hétvégi házak kínálatával együtt ez a szám azonban ennél lényegesen nagyobb. A bezdáni általános iskolában megtartottuk a hagyományos néptánctábort, melyre a veszprémi Ifjúsági Táncegyüttes az idén is ellátogatott. A táncpróbák mellett elhajóztunk Monostorszegre, megnéztük a kovácsműhelyt, a horvát etnoházat, lovaskocsikáztunk, a horvátországi Darázson pedig a borászatokat látogattuk meg. Három évvel ezelőtt indítottuk el az érzékenyítő tréninget, melyet Magyarországról „hoztunk be”. A program lényege, hogy az óvodások, valamint az általános iskolások fogyatékossággal élő személyekkel ismerkednek meg, így a gyerekek látják, hogyan élnek ezek az emberek. A nyolcadikos diákok találkoztak egy vak egyetemistával, aki a családjától 160 km-re, egy kollégiumban él. Elmesélte a fiataloknak, hogy a fogyatékossággal együtt is lehet teljes életet élni. A tanulók kipróbálhatták az egyetem szemléltető eszközeit is, így belebújhattak egy idős ember bőrébe. A programban a nyolcadikosok mellett a zombori egészségügyi középiskolások és a PTE zombori hallgatói is részt vettek, így mintegy ötven személyt tudtunk mozgósítani.

Bezdánban a művelődési élet gazdag hagyományokra tekint vissza. A Petőfi Sándor Művelődési Egyesületben a színjátszók a legaktívabbak, valamint működik a Piros Rózsa kézimunkacsoport és a hagyományápoló csoport is, a néptánccsoport azonban sajnos megszűnt, ahogyan már a festőtábort sem szervezik meg.


Foki István

— Évente egy vígjátékot vagy bohózatot, ősszel pedig kabarét mutatunk be. Utóbbi korábban magyarnóta-estnek indult, de a zenészünk családostul Magyarországra költözött, és énekesünk sincs. A színjátszó csoportban a kisegítő személyzettel együtt húszan vagyunk. Pályafutásom elején két csoport működött, negyven-ötven taggal, tehát csaknem száz színjátszó tevékenykedett a faluban. Manapság már csak kisebb, hét-nyolc személyes darabokat tudunk színre vinni. Három hét múlva elkészülünk Bencsik Imre Kölcsönlakás című bohózatával, csak azt nem tudom, hol mutatjuk be, mivel a hideg idő beköszöntével a bezdáni színház épületében ezt nem tehetjük meg. A színház egy magánvállalat tulajdona, mi lakók vagyunk. A tulajdonos az egész komplexumot árulja. Ha sikerrel jár, nem tudom, mi lesz velünk. Magyarországról hajlandóak segíteni, de a pályázat csak akkor lenne kivitelezhető, ha a színháznak helyet adó épület telekkönyvileg a miénk lenne — mondta Foki István, a Petőfi Sándor ME elnöke.

Az egyesület tagjai az idén tizenkilenc alkalommal léptek fel, ebből hatszor Magyarországon vendégszerepeltek, a közelmúltban pedig házigazdái voltak a hagyományos Bezdáni Színházi Napok elnevezésű rendezvénynek. Kiváló kapcsolatot ápolnak a magyarországi települések művelődési egyesületei mellett a horvátországi magyar falvak egyesületeivel is, november 10-én Újbezdánban, 23-án pedig Sepsén lépnek közönség elé.

— Tavaly nem hittem volna, hogy az idén ennyi fiatal áll a deszkákra. Ez az, ami reményt ad a folytatáshoz. Viszont az iskola befejezése után nem tudni, merre viszi őket a sors. A támogatás kevés, de valahogy beosztjuk, hogy a legszükségesebbekre jusson belőle.

A falu központjában a zombori közvállalat munkásai füvet kaszálnak, szépítik a legutóbbi népszámlálási adatok szerint 4500 lakosú települést. Máté Teréz, a helyi közösség tanácsának elnöke az otthonában fogad. Amíg az unokák a nyári melegben az udvarban játszanak a nagytatával, addig mi a konyhában beszélgetünk, közben a háttérben a Pom Pom meséi és a Magyar népmesék szól a televízióban.

— A helyi közösség nagyon keveset tud tenni, hiszen mind a közutak javítása, mind a közvilágítás vagy az árkok rendbetétele központosítva van. A költségvetésünk nagyon kicsi, mindössze 3 millió dinár, ebből nagyon nehéz gazdálkodni. De nem ültünk ölbe tett kézzel, hiszen padokat és szemeteskosarakat helyeztünk ki a település több pontjára, karbantartjuk a játszótereket, az Ifjúsági utcánál a meglevő hinta mellé csúszdát tettünk, Küllőd felé menet pad és hinta került a zöldfelületre, megszerveztük a falu legnagyobb rendezvényét, a Hármastalálkozót. Emellett a helyi közösség irodáján ablakot és ajtót cseréltünk, a megmaradt kevés pénzen pedig karácsonyi díszeket vásároltunk. A szeméttelep rendbetétele nem a mi hatáskörünk, de eltisztítottuk a terepet, ahova a közvállalat konténereket rakott le. Amire saját erőből képesek vagyunk, azt megcsináljuk. A civil szervezetek segítségével különféle pályázatokon bizonyos anyagi forrásokhoz juthatnánk, de egyelőre nem találtuk meg a közös nevezőt. Korábban a helyi közösség bérbe adhatott épületeket, termeket, ez most már mind állami tulajdon, a használati jog pedig Zombor városát illeti meg. A közelmúltban Bezdánba látogatott Dušanka Golubović, Zombor polgármester asszonya, hozzá a lakosok bizalommal fordulhattak az ötleteikkel, panaszaikkal. Óriási szükség van az utak aszfaltozására, javítására — az idén az egyik utcára 270 méter hosszan került útburkolat —, a szennyvízelvezető hálózat kiépítésére, mivel mindenkinek saját emésztőgödre van, valamint a piac bővítésére. Kiderült, hogy Bezdán községi szinten a második helyen áll a befizetett adó tekintetében, de mi ebből vajmi keveset látunk viszont. A nyílt napon ígéretek hangzottak el a problémák megoldására vonatkozóan — bizakodik az elnök asszony.


A csatornapart a fiatalok, a kisgyermekes anyukák kedvenc kirándulóhelye

Munkalehetőség a két nyomdában és a szövőgyárban van, bár mindkét vállalkozás kevés embert foglalkoztat. Hamarosan a hajógyár helyén is nyílik egy üzem, valamint egy német beruházásból épülő öregek otthonáról is beszélnek a faluban, ennek a munkálatai hamarosan megkezdődhetnek.

A horvát és a magyar határ közelsége tálcán kínálja a külföldi munkalehetőséget a helyiek számára. Viszont vannak olyan kitartó emberek, akik semmi pénzért sem hagynák el a természeti szépségekben gazdag, vendégszerető emberek által lakott települést. A szülőföldjüket.


Bezdán bővelkedik vizekben, erdőkben

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..