Az első taxik Európában és Amerikában üzemeltek az 1890-es években. Erre a célra általában négyajtós járműveket használnak, és egyes országokban, illetve városokban szigorú szabályok vonatkoznak rájuk, a többi közt az autó típusát is meghatározzák. Vannak társaságok, melyek sofőröket alkalmaznak, mások bérbe adják az autókat, és olyanok is akadnak, akik a saját járművükkel taxiznak. 1891-ben egy német mérnök készített egy speciális órát, taxamétert, azaz díjmérőt, mely automatikusan rögzítette a megtett távolságot és az időt, így lehetett megállapítani a fizetendő összeget. Franciaországban építették be először az autókba.

A francia taxik 1914-ben egy háborús manőver miatt kerültek be a történelembe, ekkor ugyanis javában dúlt az I. világháború, és minden ország más-más módon harcolt. A francia hadvezetés a Párizst fenyegető veszélyt úgy próbálta elhárítani, hogy a fővárosból 600 taxit használt fel 6000 katona sürgős elszállítására a frontra, és ezt a feladatot mindössze egy nap alatt sikerült teljesíteni. A viteldíjat természetesen mindenki megkapta, és ezzel egy szorosabb kapcsolat alakult ki a civilek és a katonák között.

A Renault 8CV Landaulet egy jól megtervezett automobil volt, mely a különösen nehéz körülmények közötti munkát is jól bírta. Hosszúsága 3700 mm, szélessége 1600 mm, magassága 2100 mm, végsebessége 65 km/h. Négy típust gyártottak belőle: kéthengerest 10 lóerős motorteljesítménnyel — ezt mint személyautót forgalmazták —, kéthengerest 8 lóerős motorral — ezt a taxitársaságok használták —, valamint négyhengerest 14 lóerővel és négyhengerest 35 lóerővel. Napjainkban már többféle gépkocsit használnak személyfuvarozásra, de a többség valamilyen francia gyártmány. A Citroën, Renault, Peugeot közül a nagyobb, tágasabb típusok vannak többségben, de megtalálhatóak a kisebbek is. A külföldi kocsik közül a Mercedes vezet, főleg az E és a C modellek.

Ha Németország, akkor Mercedes, és ez az íratlan szabály a német taxik esetében is így van. A flották ilyen márkájú autókból állnak, de némely társaságnál azért a BMW és a Volkswagen, valamint az Audi is megtalálható. A Mercedes-Benz W124 a régebbi modellekből való, de akkor nagyon jól bevált. Hossza 4775 mm, szélessége 1740 mm, magassága 1490 mm, öntömege 1530 kg, a csomagtér 530 literes, tehát a poggyász mennyisége nem okoz különösebb gondot. A hengerűrtartalom 2962 cm³, a maximális motorteljesítmény 180 lóerő, melyet a hathengeres benzinmotor könnyedén elér, ellenben az üzemanyag-fogyasztása városban 13,8 liter, ami soknak számít, még akkor is, ha a kocsi 207 km/h sebességre képes. A 9 másodperces gyorsulás 100 km/h-ra valamicskét homályosít ezen a tényen, de a gazdaságosság szempontjából már nem megfelelő ez az autó, ezért is cserélték le egy modernebb típusra. Volt benne ABS, valamint differenciálzár és kipörgésgátló is. Csaknem 2 millió darabot értékesítettek belőle.

A következő modell a W211, mely az E osztály hetedik generációja, és kezdetben tökéletesen megfelelt az elvárásoknak. Hossza 4818 mm, szélessége 1822 mm, magassága 1452 mm, öntömege 1665 kg, míg a csomagtartó 540 literes. A hengerűrtartalom 2685 cm³, a hengerek száma öt, az üzemanyag fajtája dízel, mely nagyobb erőt kölcsönöz a 177 lóerős motornak. Végsebessége 233 km/h, a 100 km/h-ra való gyorsulása 9 másodperc. Az üzemanyag-fogyasztás itt már 9,3 liter, és nagy fejlődést mutat az erőforrás tekintetében, mert az 2000-ben lényegessé vált. A váltó automata és manuális. Egy rövid időre néhány taxitársaság tesztelte a Škoda Octaviát, de nem felelt meg elvárásoknak, ezért elálltak ettől típustól. Napjainkban is főleg a Mercedes és a Volkswagen járművei vannak többségben.

Az egykori Jugoszlávia területén a taxizás nem volt annyira divatos, de a nagyobb városokban természetesen ezeket az autókat is lehetett látni az utakon. A hazai típusok közül elsőként a Zastava 1300-as vált a taxisofőrök kedvenc típusává, mely a Fiat licence alapján készült a kragujevaci üzemben. 1961-től 1979-ig gyártották, és rendkívül strapabíró autónak mondható, mindemellett az utastér kényelme is a legnagyobb pontszámot érdemelte ki. A motor 1295 cm³-es 61 lóerővel, valamint 1481 cm³-es 74 lóerővel. Hossza 4030 mm, szélessége 1545 mm, magassága 1365 mm, öntömege 960 kg. Az 1300-as motorral 140 km/h-t, az 1500-as motorral pedig 155 km/h-t tett ki a maximális sebesség, de mindegyik modell esetében túl nagy volt az üzemanyag-fogyasztás. Valamivel később, 1975 és 1993 között megjelent egy új típus, a Zastava 101, mely sportautóként vált ismertté. Hossza 3890 mm, szélessége 1590 mm, magassága 1345 mm, öntömege 820 kg. A motor négyhengeres, soros beépítésű, 1116 cm³-es, és a maximális teljesítménye 56 lóerő. Végsebessége 135 km/h, gyorsulása 100 km/h sebességre 16 másodperc, a városi üzemanyag-fogyasztása 8 liter körül mozog, ez abban az időben nem számított soknak. A taxizás ezzel is kényelmes volt, mivel a belső tér kidolgozása elégségesnek mondható. Az ország szétesése után a volt tagállamok taxitársaságai főleg nyugati autókkal végezték a személyszállítást, mivel a hazai gépkocsigyártás megszűnt.

Mint olvashattuk, vannak olyan országok, amelyek ragaszkodnak a saját gyártású gépkocsijaikhoz, míg máshol ez nem tapasztalható, és több típust is igénybe vesznek ehhez a szolgáltatáshoz. A taxizás egy kényelmes utazási forma, hiszen nem kell az évi műszaki vizsga miatt aggódni, és a javítási költségek sem terhelik a családi kasszát. Sok nagyvárosban csak taxival közlekednek az emberek, ami lehet, hogy kényelmes, de talán nem annyira praktikus.

(Vége)

Még több kép!▼