A taxi története (1.)

A taxi története (1.)

Világvárosokban használt autómárkák

Az első taxik Európában és Amerikában üzemeltek az 1890-es években. Erre a célra általában négyajtós járműveket használnak, és egyes országokban, illetve városokban szigorú szabályok vonatkoznak rájuk, a többi közt az autó típusát is meghatározzák. Vannak társaságok, melyek sofőröket alkalmaznak, mások bérbe adják az autókat, és olyanok is akadnak, akik a saját járművükkel taxiznak. 1891-ben egy német mérnök készített egy speciális órát, taxamétert, azaz díjmérőt, mely automatikusan rögzítette a megtett távolságot és az időt, így lehetett megállapítani a fizetendő összeget. Franciaországban építették be először az autókba.

Magyarország útjain 1951-től a szovjet Pobeda lengyel változata, a Warszawa közlekedett, és látható volt rajta a jellegzetes fekete-fehér kockás csík, mely jelezte, hogy ki az üzemeltető. Az autó hossza 4050 mm, szélessége 1555 mm, magassága 1520 mm volt. A Pobeda M20 alapmodell 1946-ban gurult ki a gyárból. A 2,1 literes, soros, négyhengeres motor 50 lóerőt tudott leadni, hossza 4665 mm, szélessége 1695 mm, magassága 1590 mm, öntömege 1350 kg volt. A lengyel FSO autógyár szovjet segítséggel gyártotta ezt a modellt, melyből több is látható volt az egykori kommunista országok útjain, de csak politikusok vehették igénybe, vagy mint taxi üzemelt. A ’60-as években főleg a Zsiguli volt használatban, de megtalálható volt még a Wartburg és a Škoda is. A Zsiguli vagy Lada 1451 cm3-es, OHC-vezérlésű, láncos, 75 lóerős motorral volt az egyik, de később elkezdték gyártani az 1600 cm3-es, 78 lóerős változatot is. Hossza 4116 mm, szélessége 1611 mm, magassága 1446 mm, öntömege 1030 kg volt. A 75 lóerő leadásához és a 150 km/h végsebességhez szükséges üzemanyag-mennyiség 8 és 10 liter között mozgott. A motor elöl helyezkedett el hosszában beépítve, míg az áttétel a hátsó kerekekre tevődött kardántengely által.

Nagy-Britanniában különleges szabályok vonatkoznak a taxizásra használt autókra, így azoknak megközelítőleg 7,9 méteres átmérőjű körben meg kell tudniuk fordulni, a belmagasság méretének lehetővé kell tennie egy kalapot viselő úr kényelmes elhelyezkedését, valamint a padló magassága nem lehet 38 centiméternél magasabb a földtől mérve. A klasszikus londoni taxi az FX4-es Fairway, melyet az Austin cég gyártott 1958-tól 1997-ig. A dízelmotorral folyamatosan kísérleteztek, míg 1987-ben sikerült megalkotni a tökéletes Nissan 2,7 literes változatot. A benzinmotor 1962-ben nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, ezért 1974-ben egy 2,2 literes BMC erőforrással, majd 1982-ben egy 2,2 literes Land Rover motorral próbálkoztak, míg végül egy 2,5 literes bizonyult megfelelőnek. Az FX4-et 1997-ben a TX1 váltotta fel, majd 2002-ben a TX2 végleg meghatározó lett az angol taxizásban. A legújabb modell egy 150 lóerős, hibrid meghajtású változat, mely a 31 kWh-s akkumulátorral egy töltés után akár 110 kilométert is megtehet. Ha a hatótáv növelése a cél, akkor beindítható az 1,5 literes, háromhengeres, turbós benzinmotor, mellyel akár 640 kilométert is lehet hajtani. Az újabbnál újabb előírások itt is kötelezik a társaságokat a szabályok betartására, melyek Londonban valamivel szigorúbbak, mint máshol.

Az Egyesült Államokban a ’30-as években a Checker készítette a taxik döntő többségét. A cégeket különféle színű autók jellemezték. A fekete a Black Beauty, a gesztenyebarna a Motor Cab Transportation Company, a sárga a Yellow Taxi, míg a kanárisárga a National Transportation Company színe volt. Napjainkban a sárga a jellegzetes, és ezek a járművek szinte minden reklámújságban vagy filmben szerepelnek, ugyanúgy hozzátartoznak az amerikai nagyvárosokhoz, ahogyan az FX4-ek Londonhoz. New Yorkban például a háztartások 55 százalékának nincs saját gépkocsija, mert a parkolási nehézségek vagy a forgalmi dugókban való veszteglés nem a kellemes időtöltés kategóriába tartozik. A taxik a nap 24 órájában az emberek rendelkezésére állnak. A ’80-as évekig elképzelhetetlen volt más autómárkával utazni, mint a Checker Marathon, a Checker Superba vagy a Checker Aerobus — persze kizárólag sárga színben. Az Aerobus hat- vagy nyolcajtós változatban volt forgalomban. A motorok hathengeresek, négyliteresek és 110 lóerősek voltak, de később már az 5,4 literes, 185 lóerős V8-as volt a jellemző. 1999-ben aztán végleg kivonták őket a forgalomból, amit a számtalan tiltakozó hangvételű írás, vélemény sem tudott megakadályozni. A fő érv a gazdaságosság és a környezetkímélés volt, hiszen ennek a típusnak az üzemanyag-fogyasztása meglehetősen nagy, és a károsanyag-kibocsátása is meghaladja a megengedett értéket.

A következő típus, mely leváltotta a Checkereket, a Ford Crown, mely sokak szerint kényelmetlen, és nem jó benne utazni. Hossza 5397 mm, szélessége 1976 mm, magassága 1440 mm, az ülései száma 6, öntömege 1720 kg. A nyolchengeres, tizenhat szelepes V-benzinmotor 4601 cm3-es, a végsebessége 180 km/h, az üzemanyag-fogyasztása 18 liter városban. Meglehetősen nagy autó, ahogy a fogyasztása is az, ezért sok fuvarozó számára jelentős pluszkiadás az üzemanyag. A csere talán valóban rossz döntés volt. Napjainkban ismét leváltják a gépkocsikat, és a versenyben sok autógyár vesz részt. A fő szempont a kényelem, a biztonság és az üzemanyaggal való takarékoskodás.

(Folytatjuk)


Még több kép!▼

Képgaléria

Cikkünk további képei

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Mérföldkő rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

A taxi története (1.)
Mérföldkő
  • Lábadi Loránd
  • 2020.08.05.
  • LXXV. évfolyam 31. szám
A taxi története (1.)
Mérföldkő
  • Lábadi Loránd
  • 2020.07.29.
  • LXXV. évfolyam 30. szám
Facebook

Támogatóink