A tájba illeszkedő épületek mestere

A tájba illeszkedő épületek mestere

Tóth Vilmos magyarkanizsai építész nemrégiben vette át a Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti Tagozatának díját. Az elismerést a Délvidék magyar építészeti hagyományát folytató, műhelyteremtő tevékenységéért érdemelte ki. Beszélgetésünk során szóba került a pályakezdés, számba vettük az általa tervezett épületeket, és arra is kitértünk, hogy jelenleg mivel foglalkozik.


Tóth Vilmos a díjátadón (az MMA felvétele)

— Hogyan lettem építész? Ezt magam sem tudom, de hogy az lettem, annak nagyon örülök, mert jól érzem magam a bőrömben. Megtaláltam azt, ami az életem célja is lehetett — kezdte a történetét Tóth Vilmos. — Már a középiskolában érdekeltek a parasztházak, de arról fogalmam sincs, miért éppen azok fogtak meg. Lehet, hogy egy régi történet miatt. Valamikor ugyanis az egyik rokonomtól kaptam a szülőfalumról, Magyarszentmihályról egy képeslapot, mely gyönyörű parasztházsort ábrázolt. Még ennyi év után is látom magam előtt a felvételt! Végül elvesztettem ezt a képeslapot, ami nagyon fájt, de ezek a házak mindig ott voltak a gondolataimban. Az egyetemi éveim alatt is az ilyen építészetet próbáltam népszerűsíteni a munkáimmal, ami a tanáraimnak nem annyira tetszett, mert ők inkább modernisták voltak. Amikor a ’80-as évek elején dolgozni kezdtem, szintén azt a gondolkodásmódot próbáltam érvényesíteni, hogy megtartsuk a ránk maradt építészeti hangulatot, mely a vajdasági falvakra meg városokra is jellemző. Mindenképp korszerűbben, de úgy, hogy az a világ, amely oly kedves volt nekem, tovább éljen. A családi házaknál a parasztház volt a motívumom, a közösségi épületeknél pedig, melyeket városrészekbe kellett beilleszteni, a polgári építészet eklektikus hagyatéka volt a kiindulópont. Azokkal, akik hozzám hasonlóan vélekednek, a Makovecz Imre nevével fémjelzett magyar organikus építészeti gondolkodásra igyekeztünk ráirányítani a figyelmet. Építészként azt próbáltam folytatni, amit örököltünk, mert véteknek tartom lerombolni a ránk maradt hagyatékot, és dobozházakat tervezni a helyére. Bármelyik településen járunk, az 1848-as forradalom, illetve a kiegyezés utáni városkép az, ami megmaradt nekünk. A ’80-as, ’90-es években, meg a 2000-es évek elején sikerült olyan megbízásokat kapnom, olyan épületeket terveznem, amelyek jelentősek a környezetünkben.


A magyarkanizsai könyvtár és művelődési ház

— Magyarkanizsán a Művészetek Háza, a könyvtár és művelődési ház, a főutcán több lakóház fűződik a nevemhez és a tervezőirodához, ahol Valkay Zoltánnal dolgoztunk. Talán nem szerénytelenség, ha azt mondom, úgy érzem, szebbé tettem Magyarkanizsát. Szerencsére ezt nem csak én gondolom, másoknak is ez a véleménye, és azt is sokszor hallottam, hogy az emberek jól érzik magukat az épületeimben. Zentán a Vajdasági Magyar Művelődési Intézetet, az Alkotóházat, valamint a Lisieux-i Kis Szent Teréz-emléktemplomot említeném. Az utóbbi húsz évig épült, habár az 1697. évi zentai csata 300. évfordulójára, illetve Kis Szent Teréz születésének 100. évfordulójára kellett volna felavatni, de a pénzhiány miatt ez nem sikerült. A templomok nagyon különleges felkérésnek számítanak az építész életében. Többféle gondolat és szellemiség önthető formába egy-egy szakrális objektumon belül, és nem utolsósorban kapcsolatot kell teremteni a fizikai meg az éteri világ között. A noszai Szent Ágoston-templomnál is ezt próbáltam megvalósítani, de egyúttal üzenetnek is szántam azoknak, akik itt maradtak a ’90-es években. A noszai és a zentai templom jelképrendszeréről sokat meséltem már, ezt most nem szeretném megismételni. A tervezés során mindig az a legnagyobb kihívás, hogy megtaláljuk azt a történetet, amely kifejezi az épület mondanivalóját. Ha az emberek ránéznek, akkor lássák és érezzék mindazt, amit én gondoltam. Nagyon kedves munkám volt még Csókán a Korhecz-ház felújítása, az épület most a Móra Ferenc Magyar Művelődési Egyesület székháza, továbbá terveztem irodaházakat, gyárat és sok mást is. Nem panaszkodhatok, érdekes és sokrétű megbízásokat kaptam a pályafutásom során. 2012-ben mentem át a magyarkanizsai városházára dolgozni, tanácsosként turizmussal és településfejlesztéssel foglalkoztam, utána pedig már nem terveztem semmit, ami bevallom, hiányzik.


A noszai templom (fotó: Wikipédia)

Az interjú folytatásában a természetvédelem fontosságára tértünk át, Tóth Vilmos a tevékenysége során ezt is előtérbe helyezi.

— Nekem az a mottóm, hogy amikor az épületet tervezzük, akkor arra is figyeljünk, hogy ne ártsunk annak a környezetnek, amelyben dolgozunk. Meg kell ismerni a helyet, az arányait, látnunk kell, hogyan lélegzik, él az utca. Olyan tervet kell készíteni, hogy a ház is élhető legyen, meg a környezet is tovább éljen az emberi beavatkozás ellenére. A Hódegyháza és Mokrin között elterülő túzokrezervátumban találtam egy régi tanyát, annak a helyére tettük a látogatóközpontot, mely szervesen illeszkedik a tájba. Részben egy kis parasztház formáját kapta, de a toronnyal együtt olyan, mint egy napfürdőző túzok. Az én munkám a Törökbecsétől nem messze található Sóskopó partján egy hasonló, kilátós létesítmény, mely a védett természeti értékek ismertetésének, a látogatók fogadásának helyszíne. Nemrégiben mutattuk be a Magyarkanizsa község északi részén, Horgoson található második sétaösvény terveit a kispiaci Nagy László Galériában. Ezen a projektumon az Ars Naturae nevű civil szervezetünk dolgozik, melyen belül a hagyományok megőrzését, az idegenforgalom fejlesztését, valamint a természet védelmét is célul tűztük ki. Hosszú távú programmal pályáztunk az önkormányzatnál, hogy a község területén gyalogos-, kerékpáros-túrautakkal kapcsoljuk össze a jelentősebb látnivalókat. Két évvel ezelőtt kaptunk annyi pénzt, hogy kijelöljük a Kishorgosi sétaösvényt, mely mentén ismeretterjesztő táblákat, irányjelzőket tettünk ki. A második sétaút mintegy 4 kilométer hosszú, és a szikes puszták világát mutatja be, azok növény- és állatvilágával együtt. Horgos egyébként valamikor a szegediek kedvelt helye volt, hiszen a Kamarás-erdőben egy kirándulóközpont alakult a XIX. század végén és a XX. század elején, de a határ meghúzásával leépült. A civil szervezetünk ezekre a dolgokra szeretné ráirányítani az érdeklődők figyelmét.


Túzokház (a szerző felvétele)

Tóth Vilmos végül azt is elmondta, hogy nyugdíjasként íjászattal foglalkozik.

— Valószínűleg ez is a gyermekkori élményeimből ered, amikor még magunk készítettük az íjakat meg a nyilakat. Néha rajzolgatok, volt például egy érdekes kiállítással egybekötött előadásom a kéményekről és a magyar parasztházakban található tűzhelyekről — fűzte még hozzá az elhangzottakhoz, és a beszélgetésünk végére ezzel ki is tettük a pontot.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Interjú rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

A tájba illeszkedő épületek mestere
Interjú
A tájba illeszkedő épületek mestere
Interjú
Facebook

Támogatóink