home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
A születésünk napja
Pap Ágota pszichológus
2022.03.30.
LXXVII. évf. 12. szám
A születésünk napja

A március bizonyára számos emléket, asszociációt ébreszt sokunkban. Az én életemben ebben a hónapban éppen úgy benne van a halál, mint a születés. Amikor egy gyermeknek közeledik a születésnapja, a szülei izgatottak, felhasználják minden ötletüket, furfangjukat, kreativitásukat — és olykor a keresetük javát is —, hogy a meglepetés, a buli, a nagy nap meghatározó emlékként maradjon meg a kicsiben. Nekem még Halász Judit Boldog születésnapot! című dala szólt, a gyerkőceimet viszont már az Alma zenekar dalával köszöntjük. Mindemellett vannak, akik nem szerveznek születésnapi bulit a kölyköknek.

Miért lenne mégis fontos a születésnap megünneplése? Egy három—öt éves gyermekekről szóló tanulmányban például az olvasható, hogy az óvodáskorú gyermekeknek az évente bekövetkező hirtelen változások rendkívül fontosak, főleg, ha tudják mihez kötni őket. Ilyen vízválasztó, mondjuk, a születésnap, mely alapján nyomon tudják követni az életkorváltásokat. A tanulmány szerzője, dr. Jacqueline Woolley, az Austini Egyetem pszichológiaprofesszora úgy véli, ha egy négyéves gyerek a parti megtartásával érti meg, hogy ötéves lett, akkor az ünneplés igenis fontos. „Amikor az ember felépíti magában az idő kategóriáit, akkor kezdi az emlékeit is ez alapján szervezni. Addig pedig, tehát egy három-, négyéves gyereknek, az emlékek a tegnap ködébe vésznek, és rendezetlenül kavarognak a múltban.” Az idő múlását segít megérteni a gyertyafújás (visszaszámlálás) — annyi gyertyát fújunk el, vagy azt a számot, ahány évesek lettünk. Ráadásul ezzel az önértékelés is nő, mert ha megünnepelnek bennünket, akkor szeretettnek érezzük magunkat, egy kisgyermek pedig még azt az üzenetet is megkapja ezáltal, hogy fontos szerepet tölt be a szülei életében. Az ünneplés mértékétől és pompájától függetlenül megjelennek a megerősítések is. A családi hagyományok pozitívan hatnak a családtagokra, erősítik a kötelékeket és az együtt lenni jó érzését is. A másokkal való kapcsolódás során a gyerek megtanul empatikusnak, nyitottnak lenni, illetve a jövőben is megszervezni a barátkozás terét és módját. Ezek a korai szülinapi emlékek sokszor pozitív érzéseket hoznak vissza.


Forrás: Thepragmaticparent.com

A szülinapon — egy kisgyermek szempontjából — a szülők és a nagyszülők testesítik meg az érzelmi ráfigyelést, a torta és a gyertyafújás pedig szimbolikusan kelti életre az ünnepet. Nem a legdrágább ajándékok, a luxuskörülmények vagy a sztárvendégek teszik naggyá ezt a napot. A torta és az ajándékok a rítushoz tartoznak, ahogy a napok számlálása is a születésnap dátumáig.

„A születésnap azonban mindaddig érzelmi kihívás minden évben, amíg úgy érezzük, még nem értük el azokat a dolgokat, amelyeket bizonyos korunkig szerettünk volna — legyenek azok reálisak vagy irreálisak. Ez pedig csalódottságot, szorongást, szélsőségesebb esetben depressziót is okozhat.”

Az én családomban ilyenkor az a szokás, hogy a gyerekek születésnapja előtti éjszaka során feldíszítjük a szobát, ahol reggel meglepetés fogadja az ünnepeltet, és együtt köszöntjük fel őt. Ünnepi ebédet (esetleg vacsorát) rittyentünk, és a születéséről beszélgetünk, régi fotókat nézegetünk, végigkísérjük az addigi életutat, és egy-két anekdotát is felidézünk.

Sokan a nagykorúvá válás napjára emlékeznek leginkább, melynek megünneplése gyakran átlépte az erkölcsösség és a hedonista élvezetek határát. Hiszen ez a gyermekkor elhagyásának és a felnőtté avatásnak a rítusa is egyúttal.


Forrás: Indoorbudapest.hu

A Pán Péterek, a felnőni sohasem akaró felnőttek vigasza is az lehet, ha elfeledik a korábbi kalandokat és mindazt, amit addig a világról tanultak, hogy örökké gyerekek maradhassanak. De az öregedést sajnos ezzel együtt sem kerülhetjük el. A születésnap azonban mindaddig érzelmi kihívás minden évben, amíg úgy érezzük, még nem értük el azokat a dolgokat, amelyeket bizonyos korunkig szerettünk volna — legyenek azok reálisak vagy irreálisak. Ez pedig csalódottságot, szorongást, szélsőségesebb esetben depressziót is okozhat. Tehát az egykor szeretett gyermekkori ünnep évről évre szomorúbbá válik. Valójában viszont miért ne engedhetnénk meg magunknak bármilyen érzelmet ezen a napon? Sehol sincs kőbe vésve, hogy csak és kizárólag örömködhetünk, vigadhatunk azért, mert ismét egy évvel idősebbek lettünk. Adjunk ennek értelmet, és nézzünk utána, miért érzünk éppen így. A kudarcként megélt dolgaink mellett figyeljünk fel azokra is, amelyeket megszereztünk, amelyeket sikerként könyvelhetünk el magunkban.

„…mert ha megünnepelnek bennünket, akkor szeretettnek érezzük magunkat, egy kisgyermek pedig még azt az üzenetet is megkapja ezáltal, hogy fontos szerepet tölt be a szülei életében.”

Azzal sincs baj, ha a születésnapunkat egy egyszerű hétköznapnak tartjuk. Így aztán nem lesznek illúzióink, de ha valaki mégis meglepne, nos, akkor annak őszintén lehet örülni. Hiszen a gratulációk, a figyelmesség, egy-egy ajándék, a barátok váratlan cselekedetei bizonyára emlékezetesek maradnak, és sokáig melengethetik a lelkünket.

Nemritkán a születésnapi parti egyúttal az érzelmi kötelékek erősségének ellenőrzése, másrészt pedig lehetőség arra, hogy átgondoljunk, átértékeljünk mindent, ami addig történt. A kor előrehaladtával azért a szorongás forrása is lehet, mert akár az elmúlás lehetőségét is közelebb hozhatja. Van, aki éppen ezért szívesebben van ilyenkor egyedül, minden felhajtás, bonyodalom nélkül. Mások azokkal veszik körül magukat, akikre különösen szükségük van, akik kedvesek a szívüknek, legyen az egy hangulatos helyen, egy közös főzés vagy rendelt étkek köré szervezve. Ezért amikor minden jól alakul, szeretjük megünnepelni ezeket a napokat, szeretjük azt az elképzelést, hogy ezen a különleges napon a figyelem a megszokottnál jobban ránk irányul. Nincs azzal semmi baj, ha szeretnek bennünket.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..