— Az intézmény elsődlegesen községközi központként lett megalapítva 1982-ben, amikor Törökkanizsa Községgel közösen viselte a gondját az itteni lakosoknak a Tisza jobb és bal partján. 1998-ban szétváltak, és onnantól kezdve önálló központként működik. Egykor idetartozott a magyarkanizsai idősek otthona is. Jelenleg tizenhárom települést látunk el, illetve hozzánk tartozik a horgosi nagyhatár is, hiszen például a gyermek- vagy emberkereskedelemre vonatkozó bűncselekmények — melyek sajnos megtörténnek a közelünkben — külön tudást, időt kérnek tőlünk. A tizenhárom település már önmagában is nagy ellátásra szorul, sok munkát igényel, szinte minden településen más a szociális probléma, a horgosi határ pedig hatalmas feladat. Kevesen vagyunk, a szakembergárdát illetően ugyanis a köztársaság egy szociális munkást és egy jogászt finanszíroz, az önkormányzat pedig egy pszichológust, egy szociálismunkás-gyakornokot és egy részmunkaidős pedagógust. Így én a munkaidőmet nemcsak igazgatóként töltöm, hanem szakmunkásként, vagyis pszichológusként is. A szakemberek mellett egy könyvelőt, egy adminisztratív dolgozót és egy biztonsági őrt foglalkoztatunk.

Telek Krisztina

Az elmúlt két évben átmeszelték a falakat, kicserélték a belső ajtókat, valamint kialakítottak egy olyan szobát, amelyben játszórész is van, így a családokkal való foglalkozásokat egy barátságos, békés helyen tudják megvalósítani. A másik játszósarok a fogadóirodában van, hiszen így amíg a szülők ügyet intéznek, addig a gyermek sem unatkozik — mutatta be a központot az igazgatónő. Elmondása szerint nagy gond, hogy emberhiánnyal küzdenek, valamint a 2015-beli migránsválságnak rengeteg negatív következménye van, ez a jelenség több szociális problémát idézett elő. Abban látták a megoldást, ha egy kicsit tehermentesítik a központot, vagyis csökkentik az intézménybe járó ügyfelek számát.

— Három-négy évvel ezelőtt hatalmas változás állt be Horgoson, igen aktívan elkezdtünk ugyanis foglalkozni a roma nemzetiségű lakossággal. Ezeknek a pályázatoknak az önkormányzat a megvalósítója, viszont a szociális központ az irányítója és kivitelezője a szociális védelmi szolgáltató központtal karöltve. Sikerült kifejlesztenünk egy innovatív szolgáltatást a terepen dolgozók formájában, akik napi szinten látogatják a családokat, és közvetlen támogatást nyújtanak akár a háztáji munkálatokban, akár a különféle dokumentumok elkészítésében vagy az óvodai, iskolai nevelőmunkában való részvételben. Kialakult egy bizalmi szál, és ez csökkentette a jelentéseket, tehát jóval kevesebb olyan tárgyat jegyzünk, amely a rendszertelen óvodába vagy iskolába járásra vagy a gyermek nem megfelelő egészségügyi ellátására vonatkozik. Remélhetőleg néhány év múlva elérjük, hogy a községben elenyésző legyen azoknak a száma, akik ilyen problémákkal élnek. A Magyarkanizsa Községbeli Szociális Védelmi Szolgáltató Központ keretében létrehoztunk egy olyan intézményt, ahol megtalálható a terepen dolgozók és a roma koordinátor irodája, itt vannak a Második esély projektum tanulói, emellett van olyan műhelye, ahol három—hat éves gyerekek vannak, illetve a hat—tizenöt évesek számára is van egy helyiségünk. Emellett külön foglalkozunk a kiskorú édesanyákkal. Elmondható, hogy egy egész hálózatot kezdtünk el kiépíteni, és tudjuk, hogy messze még a vége, de úgy érzem, jó úton járunk. Ezt úgy kell elképzelni, mint egy nagy bázist. Van olyan családunk, amelynek a gyermeke eljön reggel 7 órára a napközibe, ott megreggelizik, megfürdik, tiszta ruhát kap, fél 8-tól négy órán át az óvodában van, fél 1-kor visszakísérik a napközibe, ahol pihenni, aludni tud, ebédet kap, ezután a pszichológus bevonásával fejlesztések következnek, és fél 6 környékén megy haza. A célunk az volt, hogy minél kevesebb gyerek legyen az utcán, minél többen érezzék, hogy valahová tartoznak. Fontos, hogy már kis korukban megtanulják, hogy van egy hely, ahová bármikor betérhetnek, ahová bármilyen gonddal fordulhatnak még akkor is, ha a szülő nem a legmegfelelőbben gondoskodik róluk. Az a koncepciónk, hogy minden gyermeknek a saját családjában a legjobb, és azon dolgozunk, hogy senkit se kelljen az otthonából kiemelni. Ha már az állam szociális segéllyel vagy családi pótlékkal támogatni tudja ezeket a családokat, akkor a mi dolgunk az, hogy megnézzük, mit tudunk tenni annak érdekében, hogy ezek az összegek jó irányba legyenek kanalizálva, változzanak az életkörülmények ezekben a családokban, és hogy megértessük velük: a szegénységből csak egy kiút van, ez pedig az oktatás, a felzárkózás. Ebben hatalmas segítséget nyújt a horgosi Kárász Karolina Általános iskola és a Gyöngyszemeink Iskoláskor Előtti Intézmény. A terepen dolgozók munkáját a GIZ német fejlesztési alap támogatja, míg a további támogatásokat a belgrádi székhelyű Városok és Községek Állandó Értekezlete és az UNICEF adja. A nonprofit szektorból pedig a Vöröskereszt magyarkanizsai szervezete, a topolyai Észak Angyalai egyesület és az újvidéki A Mosoly Vitézei a kiemelt partnerek. Szükség van a szakemberek képzésére is, hiszen a romák iránt érzett gyakori ellenszenv miatt a társadalom többi részével is foglalkozni kell. Ennek érdekében a terepen dolgozók például faluszépítő akciókat is szerveznek, ahol azt látják, hogy mindenki egy célért dolgozik. Ahhoz, hogy békében éljünk egymás mellett, elfogadónak és elfogadottnak kell lenni — emelte ki Telek Krisztina.

Barátságos környezet várja a családokat

Nagyon sokféle gonddal és elintézendő üggyel térnek be az emberek a szociális központba. Az igazgatónő tapasztalása az, hogy nem nőtt, de nem is csökkent a családon belüli erőszak eseteinek száma, viszont többen döntenek úgy, hogy elválnak.

— A legnagyobb fejtörést a válóperek és a gyermekelhelyezések okozzák. Mindenki nagyon szereti a gyermekét, amikor válik, de nem biztos, hogy előtte is annyira szerette. Ilyenkor mindenki a legjobb arcát igyekszik mutatni. Engem konkrétan a gyerek véleménye érdekel, hogy ő melyik szülővel milyen viszonyban áll, kivel szeretne élni. Sok olyan eset van, amikor a gyermek józanabbul viselkedik, mint a szülők, és ezek nehéz történetek. Az is szomorú, amikor a gyermeket használják a bosszúálláshoz, a leszámoláshoz, a különféle játszmákhoz. Azt látom, hogy az emberek nagyon könnyen feladják a házasságban való szülőséget. A párterápia még nincs divatban nálunk. Úgy gondolom, hogy nagyon sok házasság megmenthető lenne, ha a megfelelő időben a megfelelő segítséget kapnák meg a párok. Fontosnak tartom, hogy mindenki értékelje át az életét, nézzen önmagába, mert ebben az elszemélytelenedett világban a saját értékeinket sem látjuk, nemhogy a másikét. Az emberek java önmagát sem szereti, nincs egészséges énképe, nem látja a saját értékeit, hibáit, és csak akkor tudom a másik embert elfogadni, ha önmagamat is elfogadtam. Ha ez meg tudna történni, akkor egy sokkal kiegyensúlyozottabb, boldogabb világban tudnánk élni. Az anyagiakat nézve mindannyian mindig többre vágyunk, de abból sosem lesz elég, mert mindig több vagy modernebb kell, holott nem ez az igazi érték. Ha az embernek van kivel beszélnie, ha van kit fölhívnia, ha bajban van, ha ki tudja önteni valakinek a lelkét, akkor ő már boldog a mai világban.