A sokoldalú művészlélek: szervező, író, költő

A sokoldalú művészlélek: szervező, író, költő

A muzslyai N. Czirok Ferenc is a VMMSZ díjazottjai között volt, január 25-én vette át a Plakett díjat. A kitüntetésre a Sziveri János Művészeti Színpad terjesztette fel.

A néha elcsépeltnek tűnő, ám mégis ideillő kérdésre, hogy mennyit számít neki a díj, elmondta, nagyon megörült neki, főleg azért, mert most úgy érzi, végre-valahára a muzslyai Sziveri János Művészeti Színpad munkáját is elismerték. Eddig ugyanis még semmilyen hivatalos dicséretben nem részesült.

N. Czirok Ferenc már egészen fiatal korában kiváló szervezőnek bizonyult. Több klub, egyesület, művészi csoport mozgatója volt, még jóformán középiskolás korában, szülőfalujában, Moholon alapította meg az első színjátszó csoportot. Egyetemistaként folytatta tevékenységét ezen a téren, olyan fiatalokkal dolgozott, akikkel vagy akiknek különféle műsort, megjelenési formát, kiállítást, egyebet szervezett. Utána az Újvidéki Színházban választották meg segédszervezőnek, amiből ugyancsak sokat tanult. Az irodalmat és a színművészetet mindig is szerette, és valamikor az 1990-es évek elején úgy érezte, Muzslya sem maradhat ki a folyamatból, és a falu jeles szülöttéről illene elnevezni valamilyen egyesületet. Így alapította meg többedmagával a Sziveri János nevét viselő művészeti színpadot. Abban az időben akadt jó néhány fiatal, aki egyetértett ezzel a kezdeményezéssel, és tett is annak érdekében, hogy működjön, éljen a szervezet.

N. Czirok Ferenc elmondása szerint az első tizenöt év volt a színpad életében a meghatározó. Ha nem csinálta volna végig, talán nem így alakultak volna az SZJMSZ dolgai. A családja támogatása nélkül sem tudta volna vállalni ezt a feladatot, de mindazoknak is köszönettel tartozik — vallja —, akik a kezdetektől ott voltak a Sziveri-színpad körül, közöttük a hölgyeknek, Kovács Jolánkának, Csányi Erzsébetnek is nagyon hálás.

A megkezdett szálak „kuszálását” tovább folytatva megidéztük 1992-t, amikor háborús szelek fújtak, a Sziveri-színpad a megalakulásával mégis összefogott egy maroknyi embert, aki együtt gondolkodott, tett a közösségért, a művészetért.

— Hogy mi tartott össze bennünket, ma sem tudom, de úgy tűnik, hogy az 1990-es évek elején mindenki teli volt vággyal, tenni akarással. Az emberek mintha valami újjászületésre vágytak volna, várták volna ehhez a megfelelő pillanatot, függetlenül attól, hogy a közelünkben dúlt a háború. Igaz, a környezetünkben sokakat megviselt ez az állapot, de éppen abban az időben sokan újba, saját vállalkozásba fogtak, önállósulni próbáltak. Azt tapasztaltam, bárhova is mentem, hogy akkor az emberek teli voltak lelkesedéssel, és pozitívan gondolkodtak. Talán itt az is leszögezhető, hogy a Sziveri János Művészeti Színpad életre hívásánál nem volt nehéz az indulás, a gondok később kezdtek mutatkozni. A legelején minden jól alakult, sok ember támogatta a színpadot. Érdekes volt a kezdet, Ladik Katalin performance-játékát mutattuk be elsőként, és attól eltekintve, hogy a muzslyai közönség nem volt az ilyenhez szokva, szép számban megjelentek a rendezvényen, és a többségnek tetszett is az est. Ez egy jó bevezető volt a további munkához, mert utána mertünk olyan darabokat választani a színjátszóinkkal, amelyek nem megszokottak, nem népszínművek, hanem komolyak, ilyen például a Kopasz énekesnő vagy a Döglött aknák. Simon Melinda, az Újvidéki Színház színésznője akkortájt még pályaválasztás előtt állt, és innen indult. 

* A Sziveri János Művészeti Színpad a kezdetkor verspályázatot is indított, majd később más pályázatokra is kiterjedt a tevékenysége.

— Amikor hivatalosan bejegyeztettük a színpadot, abban az esztendőben verspályázatot hirdettünk, mely mintegy tizenöt évig élt, és ez alatt az idő alatt állandóan fejlődött. Később elindítottuk a Bábel esszépályázatot, melyet hét éven át írtunk ki, és a Sziveri János Művészeti Színpad több embernek is ugródeszka volt, mert az akkori díjazottjaink közül ma már sokan vezető pozícióban levő egyének, irodalmárok, akik a vajdasági kulturális élet meghatározói. Volt még képzőművészeti pályázat is, mely sajnos nem volt annyira sikeres, illetve rövid életűnek bizonyult, nem folytatódott. Nemrég, ugyancsak az ötletemből kiindulva, újra próbálkoztunk, és a fiatalok szép számban jelentkeztek a képzőművészeti felhívásunkra. 

* A Sziveri János Művészeti Színpad kiadóként is működik...

— Véletlenszerűen vált kiadóvá, amikor ugyanis beindítottuk az esszépályázatunkat, a támogatónk, az akkori Soros Alapítvány, úgy határozott, szerkesszük kiadványba a díjazott pályamunkákat. Így kezdődött meg ez a tevékenység, mely átterjedt a verspályázatra is, hiszen a legjobb alkotónak a versei kötetbe kerültek, ez volt a díj, a jutalom.

Emellett könyvkiadásra is pályázott a színpad, így jelent meg más szerzők kötetével egyetemben N. Czirok Ferenc néhány könyve is, az Elodázott versek avagy csendélet kalodával (SZJMSZ, Muzsla, 2001, versek), a Sorspecsét (SZJMSZ, Muzsla, 2003, novellák) és a Körhinta avagy elmeszelt történetek, illetve Elmeszelt (f)esték (SZJMSZ, Muzsla — Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesület, Pilisvörösvár, 2007, versek, novellák).

N. Czirok Ferencről elmondható, hogy a Kárpát-medence magyarsága, irodalomkedvelő nagyközönsége különféle online felületeken már megismerkedhetett a munkáival, mert időnként több internetes irodalmi folyóiratban is publikál. Magáról azt vallja, hogy ihletett költő, író. Ha nincs ihlete, akkor nem ír. Van olyan időszak, amikor nagyon sokat alkot, de olyan periódusa is, amikor több hónapon át nem nyúl tollhoz. Pillanatnyilag is közreműködik két-három online folyóirattal, illetve három-négy olyan periodikában is megjelennek írásai, amelyek nyomtatásban is az érdeklődők elé kerülnek. Az olvasóknak már volt alkalmuk egy-két regényrészletbe is belekóstolniuk, hiszen N. Czirok Ferenc regénye kiadásra vár, de mivel novellákból áll össze, néhányat már közöltek belőle. Úgy véli, hogy A másik lélek című, megjelenésre váró regényén kívül talán több kötetre való verse is összegyűlt az évek során. Az utóbbi tíz év gyümölcsét azok a munkái alkotják, amelyeknek rendszerezésére még nem vállalkozott, mivel nem az irodalomból él, így a munkája nem ad neki annyi szabad teret, hogy ezzel hathatósabban is foglalkozzon. Kötet(ek)be lehetne válogatni, de ahhoz pénz, pályázat is kellene. Feri elmesélte, már a regénye is távolinak tűnik, mert régen kezdte el írni, és éveken át terebélyesedett. Ma már úgy gondolja, egy-két novellát talán ki kellene emelni belőle... Azt újra megerősítette, hogy mivel nem az irodalom a fő kenyérkereseti forrása, dolgoznia kell, és arra már nincs ideje, hogy utazgasson, könyörögjön, kiadó után kutasson. Mert nála is, mint megannyi más embernél, a túlélésen van a hangsúly. Annak viszont örül, hogy a Sziveri János Művészeti Színpad munkájába még ma is, minden elfoglaltsága ellenére, be tud segíteni.

A „színpadosok” — valahol Ferivel az élen — nagy fába vágták a fejszéjüket, hiszen azon fáradoznak, hogy mihamarabb felállíttassák Sziveri János mellszobrát, mely majd a Muzslai Petőfi Sándor MME előtt, a Petőfi-szobor mellett kapna helyet. Még azt is elmondta, manapság is vannak ötletei, mert azon gondolkodott el nemrég, hogyan lehetne újraéleszteni a verspályázatot. Csakhogy ahhoz emberekre meg sok-sok szabadidőre van szükség. Az a kérdés, ebből van-e elegendő. De bizonyára megpróbáljuk — zárta gondolatait és a beszélgetést N. Czirok Ferenc.


A szerző felvételei

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Bánáti Újság rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

A sokoldalú művészlélek: szervező, író, költő
Bánáti Újság
  • Kónya-Kovács Otília
  • 2019.04.22.
  • LXXIV. évfolyam 16. szám
Facebook

Támogatóink