Ilyenkor, november derekán, a rádióról, a magyar nyelvű rádiózás kezdetéről, annak hőskoráról, és sajnos, lassú tudatos leépítéséről beszélünk, írunk.
S ez természetes is, hiszen 61 évvel ezelőtt, 1949. november 29-én, déli tizenkettőkor, Kovács József, az ismert újságíró és bemondó, először köszöntötte magyarul az Újvidéki Rádió akkori hallgatóit. S ez kétségkívül olyan esemény volt számunka, amelyről nem szabad megfeledkeznünk, amelyre emlékeznünk kell, mint ahogyan e jeles nap utáni évtizedeket is számon kell tartanunk, ha nem másért, hát önmagunk okulásáért!
Amikor rádiózásunkról beszélünk vagy írunk, akkor inkább annak tájékoztató jellegét említjük. Ez lényegében helyénvaló is. Néha-néha szükség lenne azonban arra, hogy a rádióművészettel is foglalkozzunk, annál inkább, mivel az, mármint a rádióművészet, nagyon is jelen volt az Újvidéki Rádió magyar nyelvű műsoraiban.
Érdemes talán néhány mondat erejéig elidőzni a rádióművészet fogalmánál. Török Tamás A rádió színpadán című könyvében ezzel kapcsolatban megjegyzi: e fogalom mindazon rádiós közlésformák gyűjtőneve, melyek teljes koncentrációt igényelnek a hallgatótól: akár egyetlen pillanatnyi kihagyás esetén nem csupán hangkulisszává szürkülnek, hanem diszharmonikus zajforrássá torzulhatnak. A rádióban elhangzó művészi szó létfeltétele - és természetesen, más sajátosságokkal, a zenéé is: szüntelenül kivívni az elsődleges hallgatást. A rádióművészet műhelyei csendben, szinte észrevétlenül dolgoznak ezért. S ezért dolgozik a sorban legutolsó műhely is, az utolsó állomás a műalkotásnak a hallgatóhoz vezető útján: a rádió színpada!
1958-ban Farkas Nándornak, az Újvidéki Rádió akkori igazgatójának a kezdeményezésére, megkezdték az M-stúdió építését. A munkálatok elhúzódtak, és végül is csak 1965. december 12-én kerülhetett sor az új stúdió megnyitására. Az új stúdió, vagy ahogyan akkor neveztük: a rádió színpada, minden tekintetben a műsorokra vonatkozó minőségi változás lehetőségét kínálta. S ezt a lehetőséget, az első naptól kezdve, a rádió akkori kulturális és szórakoztató műsorainak szerkesztőségei, a zenei osztállyal egyetemben, igyekeztek ki is használni!
Természetesen nem mernék arra vállalkozni, hogy a rádiós műfajok rendkívül gazdag, színes palettáját a teljesség igényével érzékeltessem. Ezért csak a drámaszerkesztőség és a rádió színpada közötti igen szoros kapcsolatot igyekszem néhány példával hangsúlyozni. Már néhány hónappal az M-stúdió megnyitása után ugyanis, 1966 májusában, a drámaszerkesztőség két érdekes darabja került nyilvános felvételezésre, immár a rádió színpadán. Dürrenmatt Késő őszi este és Schigal Gépírók című műve Gellér Tibor rendezésében. Az M-stúdió, a rádiószínpad létjogosultságát egyértelműen Karinthy Ferenc Négykezes című két egyfelvonásosának (Bösendorfer és a Duna-kanyar)a bemutatója erősítette meg. A Karinthy-bemutatóra 1968. november 25-én került sor. Gerold László ismert színikritikusunk, az akkori bemutató után megjegyezte: ,,...elérkezett a kamaraszínház állandósítását jelentő pillanat. A szorongás akkor sem oldódott fel, amikor a Rádió igazgatója bejelentette, hogy Karinthy Ferenc Négykezes című két egyfelvonásosának újvidéki bemutatója tulajdonképpen a Rádió kamaraszínpada, a Rádiószínpad konstituálódásának is a napja'.
A Karinthy-egyfelvonásosok után sorjáztak a drámaszerkesztőség bemutatói a rádió színpadán. Mark Twain: Ádám és Éva, Aldo Nicolai: Éljen az Ifjú pár és az egy nő a kilátón (1969), Ionecu: A kopasz énekesnő, Beckett: Az utolsó tekercs (1970), Varga Zoltán: Útitársak (1970), Gobbi Fehér Gyula: Statisztikusok (1970), Majtényi Mihály: A száműzött (1971) és Deák Ferenc: Tor című drámája.
Az M-stúdió, a rádió színpada azonban nemcsak a hangjátékok, egyfelvonásosok és kamaradarabok nyilvános felvételezésének a lehetőségét teremtette meg, hanem neves írók, színművészek bemutatását is!
Érdemes például feltünteti, sorra venni azoknak az íróknak a nevét, akik 1968 és 1975 között megjelentek a rádió színpadán, és közvetlenül találkozhattak a székváros közönségével, közvetve pedig az Újvidéki Rádió hallgatóival is!
Sorolom az írókat: Déry Tibor (1968), Nagy László és Szécsi Margit (1969), Sánta Ferenc (1970), Juhász Ferenc (1970), Németh László (1970), Vass István (1971), Csuka Zoltán (1971), Weöres Sándor és Károly Amy (1971), Illyés Gyula (1972), Örkény István (1973), Palotai Boris (1973) és Kolozsvári Grandpierre Emil (1974).
De azokról a színművészekről sem feledkezzünk meg, akik szívesen léptek fel a rádió színpadán és vallottak művészi munkásságukról. Sorolom őket: Sinkovits Imre (1968), Mensáros László (1968), Latinovits Zoltán és Ruttkai Éva (1969), Mezei Mária (1969), Jancsó Adrienn (1971), Major Tamás (1973), Tolnai Klári (1973), Darvas Iván és Ruttkai Éva (1972).
S talán még említsem meg azokat az emlékestéket, amelyekkel a magyar irodalom nagyjai előtt tisztelegett az Újvidéki Rádió: 1970-ben sor kerül a József Attila emlékestre, egy évvel később Radnóti Miklósra emlékeztünk, Petőfi Sándor pedig a Rádió különféle vetélkedőinek állandó témája volt!
Természetesen a vajdasági írókról sem feledkezett meg a Rádió. Gál László - Szó a szélben című szerzői estjére 1969-ben került sor. Herceg Jánost ugyancsak 1969-ben köszöntöttük a rádió színpadán, Majtény Mihályt egy évvel később, 1970-ben!
Rádiózásunk 61. évfordulója nem piros betűs ünnep, inkább csak csendes, nosztalgiától sem mentes emlékezés. Emlékezés azokra a mögöttünk maradt évtizedekre, amelyek az Újvidéki Rádiót olyan rangra emelték, nemcsak itt, szűkebb pátriánkban hanem a térségben, Közép- és Kelet-Európában, s amelyre bizony büszkék is voltunk! Nem kellene megfeledkeznünk arról, ami volt, nem kellene már azért is, mert az akkor elért eredmények feljogosítanak bennünket, hogy reménykedjünk rádiózásunk újjáéledésében, reménykedjünk, hogy újra az lesz, ami volt!