Mivel a pusztán nincs túl nagy mozgás, madaraink szívesen keresik fel, hogy megpihenjenek, feltöltődjenek a további utazásukhoz. Csapadékosabb időszakokban tocsogók, kisebb tavacskák alakulnak ki a pusztán, ahol a vízimadarak igencsak jól érzik magukat, mert bőségesen találnak eleséget, és az emberek sem zavarják annyira mindennapjaikat.
A kisebb testű vadkacsák, mint a böjti vagy a csörgő réce, nagyon kedvelik a sekély vizeket, ahol a lábuk leér az aljzathoz. Ez pedig a pusztán megtalálható. A puszta télen nagyon sok madárnak ad menedéket. Itt vannak a vadludak csapatai, melyek a hideg elől menekültek el Szibériából. A darvak is pihenőhelyként használják, és többezres csapatokban jönnek. Télen egyik legbecsesebb madarunk, a túzok csapatokba verődik, mert több szem hamarabb észreveszi a settenkedő ragadozókat. Amíg nyáron rovarokat, rágcsálókat fogyasztanak, addig télen inkább a növényi eledel van az étlapjukon. A foglyok is csapatban kószálnak a pusztán, és próbálnak valami ehető táplálékhoz jutni. A hó alól nem könnyű magokat kikapirgálni, főleg, ha a hó megfagyott. A pusztán jól el lehet látni a szélrózsa minden irányába, ezért a ragadozóknak ügyeskedniük kell, hogy be tudjanak cserkészni valami madarat vagy nyulat. A zimankó nekik sem kedvez, ők is sokkal nehezebben jutnak élelemhez.
Amikor megérkezik a pusztára a tavasz, a vízimadarak, különösen a gázlók, nagyon tudják élvezni a csigák, bogarak, férgek tömkelegét. A gólyatöcs, a goda, a bíbic is a magas fűbe, a talajra rakja fészkét. A sárszalonkák, a cankók szorgalmasan pásztázzák a sekély vizeket, élelem után kutatnak. A sekély vizek szerencsére tömve vannak lárvákkal, bogarakkal, melyek a fő táplálékuk. A puszta felett a ragadozó madarak is jelen vannak, például a vörös és a kék vércsék. Elhagyatott varjúfészekbe költöznek be, vagy az ember által kihelyezett odúkat veszik birtokba. A pusztasas is a környéken portyázik, sajnos igen ritka madár, ezért fokozottan védett. A rétisas is megjelenik néha, telente gyakran egyedüli élelme az elhullott juhok, dögök. A puszta nyitott élőhelyet nyújt nagyon sokfajta állatnak, madárnak, ami manapság nagy kincs, mert az ember egyre több helyről szorítja ki az élővilágot. A puszta az utolsó oázis, ahol viszonylag békében élhetnek, felnevelhetik utódaikat. A mélyebb vizek mentén megjelennek a gémek, a kócsagok, a bakcsók is, mert itt táplálkozhatnak halakkal, békákkal és az ikrával is, mely csemege számukra.
A puszta tehát nem is olyan gyéren lakott, mint azt az ember gondolná, vagy amint a neve sejteti, hiszen sokféle állat felkeresi. Van olyan, amely csak átutazóban, de állandó lakói is akadnak. Ezt a vidéket Petőfi Sándor nagyon szépen megénekelte A puszta, télen című versében. „Hej, mostan puszta ám igazán a puszta!” Télen valóban sokkal kevesebb madár, állat fordul itt meg, de ha beköszönt a tavasz, minden megváltozik, valóságosan feléled a környezet. A juhászok, csikósok, gulyások, kondások kihajtják állataikat, mindjárt más képet mutat a terület. A pusztai nemzeti parkoknak az a hivatásuk, hogy természetes környezetében mutassák be az állat- és növényvilágot. A puszták egyedülálló élővilágával és természeti értékeivel kiemelkedő jelentőségű élőhelyet képviselnek hazánkban. A nemzetközi természetvédelem szempontjából is jelentős a puszta, hiszen az állatok sokfélesége nagymértékben hozzájárul a biodiverzitás megőrzéséhez.
A puszták kimagasló értékét azonban nemcsak az állatvilág adja, hanem a növények változatossága is. A mocsártól kezdve a tölgyerdőkön át a füves részekig minden megtalálható. Rohanó világunk hozzájárul ahhoz, hogy egyes fajok egyedszáma megritkuljon, melyek egykor tömegesen jelen voltak a pusztán. Az ember egyik fő feladata mindent megtenni azért, hogy ezek a veszélyeztetett fajok ne tűnjenek el a természetes élőhelyükről. A szakemberek különféle terveket készítenek ennek érdekében több-kevesebb sikerrel, de ezen élőlények megóvása mindannyiunk feladata. A puszták sem teljesen egyformák, létezik szikes és löszpuszta, árterek, mocsarak. Mindegyikre sajátos élővilág jellemző, mely a maga módján igyekszik boldogulni ebben a megváltozott világban.
Vajdaságban a Delibláti-homokpuszta a legnagyobb, de egyes források szerint Európában is ez a legkiterjedtebb homokos terület. A Delibláti-homokpuszta egy ősi sivatag visszamaradt része, mely a Pannon-tenger visszahúzódása után keletkezett. Szokták úgy is említeni, hogy az öreg kontinens legöregebb sivataga. A Delibláti-homokpuszta flórája mintegy 900 növényfajnak ad otthont, ezenkívül 200 állatfajnak is lakhelye. Szerbiai javaslat alapján 2002 óta a világörökség helyszíneinek listáján szerepel. A homokpusztán dűneszerű homoklerakódások vannak, melyek magassága 70 métertől akár 200 méter is lehet, a kossava nevű szél formálja őket évről évre. Szerbiában ez a vándormadarak legfontosabb állomáshelye.
Ennyit a pusztákról, melyek valóságos oázisok az élővilág számára.
