A Petőfi Sándor Programnak köszönhetően élt Kassán, majd a vajdasági Pancsován is. A Fiatal Írók Szövetségének tagja, verseit egyebek mellett a Hévíz, az Eső Irodalmi Lap és az Irodalmi Szemle közölte. Környezetismeret című első kötete a Symposion Kiadónál jelent meg.

* Pancsovai történetek, vers, mely a Kelebia címet viseli. Hogyan sodródtál Vajdaságba? 

— Félig-meddig a véletlen folytán. A Petőfi Sándor Program ösztöndíjasaként töltöttem csaknem egy évet Vajdaságban — egy hónapig Szabadkán, aztán tíz hónapig Pancsován laktam. Ezelőtt soha nem jártam Szerbiában, nem is ismertem senkit, aki idevalósi. Szeptemberben indult a program, augusztus közepén kaptam egy telefont, hogy felszabadult egy hely Vajdaságban, és mehetnék. Örültem neki, mert nagyon érdekelt ez a régió. Így utólag meg, hát, el nem tudom mondani, mennyire örülök a lehetőségnek.

* Ha már a városoknál tartunk: melyek azok a városok, helyek, helyszínek, amelyek fontosak az életedben?

— Budapesten születtem, úgyhogy kezdjük ezzel. Ellentmondásos a viszonyunk, amolyan se veled, se nélküled kapcsolat. Soha nem tartottam magam budapestinek, mert egyéves koromban a szüleim úgy döntöttek, hogy kiköltöznek az agglomerációba, úgyhogy én a Fejér megyei Tordason nevelkedtem. Viszont az általános iskolától az egyetemig Budapesten végeztem a tanulmányaimat, ami azt eredményezte, hogy sem itt, sem ott nem laktam igazán. Talán a kötődésnek ez a hiánya is hozzájárult ahhoz, hogy később viszonylag könnyen költöztem új helyekre. Fél évet tanultam Krakkóban. Később kilenc hónapig laktam Kassán, szintén a Petőfi-program keretében. Ez is egy fontos időszak volt, és szeretem a várost, mindig elfog valami nyugalom, ahogy leszállok a vonatról, van ott valami a levegőben. Valami jó. Pancsova is nagyon fontos helyszín. Rengeteget tanultam, változtam ott, és nagyon sok szeretetet kaptam az ottani emberektől. És éppen ott jöttem rá, hogy ha tetszik, ha nem, mégiscsak mennyire budapesti vagyok. Hogy mennyire meghatároz az a budapesti értelmiségi gondolkodásmód és háttér, amely a szüleim révén átöröklődött rám.

Vidra Réka felvétele

* Milyen ez a háttér és milyen ez a gondolkodásmód?

— Ezt nekem is nagyon nehéz meghatározni. Amíg Pancsován laktam, nagyrészt hertelendyfalvi székelyekkel dolgoztam együtt. Az egy nagyon falusi közeg, generációk óta az. Egy idő után azt vettem észre, hogy teljesen más rendszer szerint gondolkodunk a világról. Talán úgy tudnám megfogalmazni, hogy a városi értelmiségi ember sokféle dolgot ismer, és képes bonyolult összefüggéseket felállítani az általa ismert dolgok között, de az ismeretei viszonylag felszínesek. Ezzel szemben a falusi ember lehet, hogy soha nem hagyta el a faluja határát, de amit tud a világról, azt valahogy sokkal mélyebben tudja. Azt hiszem, a falusiak ösztönösen jobban értenek ahhoz, hogyan kell élni, boldogan élni. Ami pedig még a budapestiséget illeti: hosszan lehetne beszélni arról, hogy mi, magyarországi magyarok mennyire el sem tudjuk képzelni, milyen az, amikor többféle nép él egymás mellett. És ez sajnos nem egy olyan dolog, amelyet el lehet mesélni, vagy meg lehet tanulni könyvekből.

* És most Katowicében élsz. Szereted? 

— Hát, itt, mondjuk, nem szeretnék sokáig maradni. Alapjában Magyarországon képzelem el a jövőmet, mert habár jól beszélek más nyelveken, nagyon fontos nekem a magyar nyelvi környezet. Hogy az országon belül hol, az még kérdéses. Korábban sokat jártam mindenfelé vidéken, próbáltam feltérképezni, hogy hol lenne jó élni. Vannak preferenciáim, de az élet majd úgyis közbeszól.

* Képgrafika szakon végeztél, és most jelent meg első versesköteted, a Környezetismeret, melyben a versek sajátok, a borítóterv nem az. Miért nem? 

— A Symposion Kiadó vezetőjének, Sirbik Attilának az ötlete volt, hogy hozzuk össze a verseimet Kárpáti Tibor grafikáival. Először én is meglepődtem, mert mindig úgy képzeltem, hogy ha majd egyszer lesz egy verseskötetem, akkor azt én fogom tervezni borítóval, illusztrációkkal, mindennel együtt, hiszen grafikus vagyok. Azt gondolom, hogy így viszont a végeredmény sokkal izgalmasabb és sokrétűbb lett, mint ha mindent én csináltam volna. Úgy tekintek a kötetre, mint egy koprodukcióra, egy közös műalkotásra, melynek az egyik összetevőjét az én verseim alkotják. Megtiszteltetés volt együtt dolgozni Attilával és Tiborral.

A szerző felvétele

* Madarak, delfinek, a borítón egy bagoly, környezet, környezetvédelem, környezetismeret. Most divatos és persze fontos is figyelni az ökológiai lábnyomokra, akkora a baj, hogy a művészek sem hagyhatják szó nélkül, sokszor folyik bele műalkotásokba a környezet s annak védelme, szennyezése, kihalófélben levő állatok stb. A te lábnyomoddal mi a helyzet?

— A Környezetismeretet kötetcímnek a kiadó vezetője javasolta, és nagyon találónak érzem. Bár valóban sok állat és növény szerepel a szövegeimben, azt nem mondhatom, hogy környezetvédelmi aspektusai is volnának a verseimnek. Szerintem a munkámban többet tudok tenni ezen a téren, mint a művészetemben. Például, hogy grafikusként olyan kliensekkel dolgozzak együtt, akiknek fontos a fenntarthatóság, és segítsem ezeket az üzeneteket kommunikálni.

* Utazás közben szoktál írni?

— Ilyenkor inkább figyelek. Amikor sok új impulzus ér, az inkább egy befogadó állapot. Alkotni akkor tudok, amikor nyugodtan otthon vagyok a saját környezetemben. Akkor tudom feldolgozni és esetleg szöveggé formálni az utazások során engem ért benyomásokat. Az viszont előfordul, hogy el kell távolodnom egy helyzettől ahhoz, hogy írni tudjak róla. Például többször volt olyan, hogy hazamentem néhány napra anyukámhoz, és akkor tudtam megírni azokat a verseket, amelyek a kassai vagy a pancsovai élményeimből születtek. Szerintem az, hogy néha ki tudjunk szakadni, és tudjuk egy kicsit felülről nézni a dolgokat meg a saját életünket, mindig nagy segítség, és nem csak a versírásban.

* A Környezetismeret című köteted verseinek legnagyobb része valakihez íródik, valakiről szól. Ez a valaki egy- vagy több valaki, elképzelt vagy valódi?

— A legtöbb vers alapját a saját tapasztalataim adják, de olyanok is vannak, amelyekben barátaim által elmesélt történeteket dolgozok fel. Szóval sok valaki létezik. Minden szereplőmnek van valóságbeli alapja, de ezek sokat alakulnak versírás közben, akár össze is keverednek a tulajdonságaik, vagy olyan is előfordul, hogy több személyből rakok össze egy szereplőt. Ez valahogy úgy működik, hogy van egy helyzet, melyet nem teljesen értek, vagy nem tudok vele mit kezdeni, és ez idegesít. És akkor elkezdek rajta gondolkodni, hogy hogy is van ez, és ennek a folyamatnak az eredménye a vers. Megkönnyíti a valóság feldolgozását, ha történeteket csinálhatok belőle. Általában a folyamat végére már jobban örülök a történeteknek, mint amennyire bánt a valóság.

* A kötet utolsó két ciklusa/fejezete egészen novellás hangulatú. Visszaemlékezések, sulis sztorik. A prózaírást nem fontolgatod?

— Az utolsó két ciklus szövegei valóban nem klasszikus versek, valahol a líra és a próza között állnak. Korábban prózával is próbálkoztam, de azt hiszem, hogy ahhoz túl türelmetlen vagyok. A versekben nagyon sok mindent el lehet mondani sűrített formában, és ez tetszik nekem. Az én szövegeim történeteket mesélnek, de nem elejüktől a végükig. Inkább csak beleshetünk általuk egy-egy történetbe vagy helyzetbe, és ezeknek a „kulcslyukaknak” a megteremtésére a vers műfaja szerintem nagyszerűen alkalmas.

Végül olvassák el Dóra egyik szövegét, fussanak könyvesboltba, vásároljanak könyvet.

szép