A padlástól a falakig
Szerda Zsófi
2020.09.25.
LXXV. évf. 37. szám
A padlástól a falakig

Nagy Kornélia grafikus. A felhőket is elérő, kócos göndörség Szabadkán született, itt is tanult, előbb a Svetozar Marković Gimnázium természettudományi szakán, aztán néhány hónapot egy padláson, majd országot és szakot váltott, s elvégezte a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának grafikusművész-mesterképzését. Diplomamunkájaként tarot-kártyacsomagot tervezett, és most kártyástul, könyvillusztrációstul a Mag című első önálló tárlatával a Szabadkai Kortárs Galériába költözött.

* Kezdetek. Mi jut eszedbe erről a szóról?

— Mivel már két hónapja csak a kiállításon jár az eszem, erről most az a nap jut eszembe, amikor Miroslav Jovančić tanár úr először hozott el bennünket a Szabadkai Kortárs Galériába, ide a Raichle-palotába. Áradozva mesélt az éppen aktuális kiállításról, a helyről, s elvarázsolt minden, amit láttam, hallottam. Beszippantott ez a világ. Persze akkor még álmodni sem mertem róla, hogy egyszer én is itt fogok kiállítani. Egyébként én mindig rajzolgattam, csak úgy, önmagam szórakoztatására, naplószerűen, hiszen írni annyira nem szerettem. Amikor kaptunk egy feladatot, hogy hozzunk rajzokat, nekem már több füzetem volt. Miroslav megnézte, s azt mondta, húúú, neked ezzel kellene foglalkoznod. Persze jólestek a szavai, de akkoriban még nem mertem neki hinni, mert természetis osztályba jártam, és rajtam kívül még két embernek mondta ugyanezt. (Nevet.) Aztán negyedikesek lettünk, mindenki eldöntötte, hová fog felvételizni, én pedig még mindig nem tudtam, mi legyen velem. A szívem idehúzott, de a családunk eléggé természettudományos érdeklődésű, a nővérem is orvosira jár, és féltem bevallani, hogy engem viszont a művészet érdekel. Apukám azonban végig támogatott, hogy csináljam azt, amit szeretnék.

* És Pécsre húzott a szíved. Miért éppen oda? Hiszen tudtommal minden, ami számít, az Budapesten történik.

— Haha. Hát igen is, meg nem is, de érzem az iróniát. Én a POSZT (Pécsi Országos Színházi Találkozó) miatt mentem Pécsre. Nevethetsz, mert vicces is, de valóban csak ennek köszönhető. Harmadikos középiskolás koromban követtem végig a POSZT programját, és akkor ott beleszerettem a városba. Amikor eldöntöttem, mit szeretnék tanulni, azonnal megnéztem, van-e Pécsett ilyen szak, és volt. Nem is jelentkeztem máshova, és elsőre sikerült. Persze kellett készülnöm a felvételi előtt, mert soha nem tanultam rajzolni, úgyhogy megkerestem Miroslavot, hogy akkor segítsen már egy kicsit, ha már így rábeszélt a grafikus szakra. (Nevet.) Ő persze rábólintott, és a Raichle-palota padlásán kezdtem el tőle rajzolni tanulni. Szereznem kellett barátokat, őket rajzoltam. Hát az valami csodálatos időszak volt. A padlás pedig elképesztően gyönyörű. Poros, ahogyan az egy ilyen helyhez illik, s ott vannak a régi katalógusok meg az egyéb izgalmas dolgok. Amikor egy ajtót kinyitsz, több tucat galamb röppen fel. Ott voltunk néhány órát, rajzoltam, aztán Miroslav kielemezte, beszélgettünk a képről. Hál’ istennek, van érzékem elkapni az emberek karakterét, de a technikai hiányosságok pótlására sajnos kevés volt ez a néhány hónap. Az egyetem első két évében még volt alakrajz- és festészetkurzus, aztán már nem. Velem külön nem foglalkoztak, a többiek pedig mindannyian valamilyen képzőművészeti szakközépiskolából érkeztek, nekik nem is volt rá szükségük. Egyedül kellett felzárkóznom, megtanulnom a programokat, melyeket használunk. Ráadásul mi csak a harmadik generáció vagyunk az egyetemen, tehát még magát a szakot is fejlesztik, alakítják. Azért is gondolom jó döntésnek Pécset, mert itt nem a tömeggyártást követik, a trendit, mint Pesten, hanem az egyéniségre helyezik a hangsúlyt.

* Hát az valóban nem elhanyagolható szempont egy művészeti képzés esetében. S az Erasmus-ösztöndíjnak köszönhetően fél évet töltöttél cserediákként Lengyelországban, a wrocławi Eugeniusz Geppert Művészeti Akadémián is.

— Egy egészen más világba csöppentem ott. Pécsen viszonylag kevesen vagyunk, az egész egyetemen összesen úgy 200-an, Wrocławban viszont több mint 900-an. Az egyetem vadiúj, egy üvegépület, van vagy hatemeletes, és gondolhatod, mennyire jól fel van szerelve. Jó élmény volt ezt megtapasztalni. Itt is szabad kezet kaptam, nem szóltak bele túlságosan abba, hogy mit csinálok. 

* S aztán következett az utolsó éved, majd a diplomázás. Tarot-kártyák a témád. Ennyire szereted a jóslást és az ezotériát, vagy valami más fogott meg?

— Ahhoz, hogy diplomázzunk, nem elég a diplomamunka, szakdolgozatot is kell írnunk, melynek nem feltétlenül kell kapcsolódnia a diplomamunkákhoz, de én úgy gondoltam, összekötöm a kellemest a hasznossal. Igazából a téma jött először, egy évig csak ezzel foglalkoztam. A szimbólumok mindig érdekeltek, és ha valahol, hát itt akad belőlük bőven. Van miből meríteni, úgyhogy elsősorban ezért választottam. S a háttere érdekelt. Alapul a Rider-Waite-féle kártyapaklit vettem, ebből dolgoztam. Az eredményt pedig itt, a kiállításon is láthatjátok.

* A másik teremben a könyvillusztrációid foglalnak helyet. Van itt olvasókönyv, verseskötet és novellák alapján készített opus.

— Nagyon más volt mindegyik. A novellákat éreztem a legkönnyebbnek, hiszen ott volt a legnagyobb szabadságom, nem kellett feltétlenül mindenben kapcsolódni a szöveghez. Czirok Szabó István Agancspark című verseskötete különleges munka volt, hiszen nagyon szeretem a verseit, jó volt velük dolgozni. A tankönyv pedig egy tankönyv. Megmondták, mit szeretnének látni, az én dolgom a hogyan volt. Persze elhangzottak megkötések, hogy mindenkinek legyen orra, füle, szeme, lába stb., de másba nem szóltak bele.

* S készült egy új sorozat is külön a mostani kiállításra, ezek között az alkotások között úgy sétálgathatunk, mint egy erdőben, hiszen a plafonról is lelógnak elénk.

— Én olyan ember vagyok, aki szeret lezárni dolgokat. Minden év végén készítek egy összegzést, de most huszonöt éves vagyok, s azt éreztem, ez nagy dolog. Elővettem az összes régi rajzom, s azokból készült ez az új sorozat. Eredetileg 500 képet akartam, de csak 450-et sikerült elkészítenem. (Nevet.) Egyébként sok minden inspirál(t). Egy dalszöveg egy sora, egy film, egy ember, a természet, a művészet összes ágát szeretem, így mindenből tudok ihletet meríteni. Sok kép pedig úgy készült, hogy meditálok előtte, aztán leülök, és megszületik. Üres fejből, terv nélkül.

* Mi lenne számodra az álommunka, és hol?

— Könyvillusztrációval nagyon szeretnék foglalkozni, s most már egy pici tapasztalatom is van ebben, éppen ezért tudom ilyen határozottan kijelenteni, hogy nem Szerbiában. Ez a legutóbbi megbízás ugyanis vállalhatatlan volt. Egy három hónapos munkára három hetet adtak, aztán még azt is hozzám vágták, hogy rajtam fog múlni, megkapják-e a gyerekek idejében, vagy nem. Négy hónapot ültek a szövegen, nekem három hét alatt kellett betördelni, illusztrálni 120 képpel. Reggel 6-tól éjfélig dolgoztam mindennap. Ma szeptember 4-e van, a könyv még csak most kerül nyomdába. Két és fél hónapja adtam le. A kifizetésről pedig ne is beszéljünk. Tragikomikus, hogy abban a három hétben annyit rajzoltam, hogy utána a gyűrűm nem fért rá a mutatóujjamra.

* Ezt elhiszem. Bosszantó tud lenni az ilyesmi. Azt érzed, hogy semmi tisztelet nincs irántad. Valamiért sok helyen így bánnak a fiatal, kezdő alkotókkal, aztán csodálkoznak, ha elmenekülnek innen. De beszéljünk vidámabb témáról. Animációs filmeket is készítesz. Azért az egészen más technika.

— És nagyon időigényes. Eddig stop motion animációkat csináltam, ahhoz ugye külön-külön le kell rajzolni minden kockát, de most már van egy iPadem, mellyel mondhatom, hogy egy új világ nyílt meg előttem. Nagyon könnyű vele dolgozni. Olyan, mintha papírra rajzolnál. Olyan nyomásérzékelése van, hogy csoda, nem is érzed a különbséget. Az iPaden két ujjal megnyomva törölsz, és megtörtént már velem nemegyszer, hogy amikor papíron rajzoltam, nem értettem, miért nem működik a kétujjas törlés funkció. Egyébként igyekszem követni az új technológiákat és programokat, amennyire csak tudom, bár soha nem voltam nagy technikarajongó, de muszáj haladni a korral, mert ezek valóban megkönnyítik az ember életét.

* És hova tovább?

— Egyelőre maradok Budapesten néhány évig, munkát keresek majd. Elég volt a szabadúszó életmódból. Jól jönne valami állandó munkahely. Sokáig azt hittem, nekem való az otthoni munkavégzés, de rá kellett jönnöm, hogy nem. És a kifizetésekkel már annyiszor megütöttem a bokám, hogy jó lenne egy fix fizetés. Pillanatnyilag erre vágyom. A távoli jövőben pedig egy erdőszélen, saját telken látom magam a bionövényeim között, madárcsicsergésben.

Fényképezte: Szerda Zsófi

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Fiatalok Fiataloknak rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..