A Vajdasági Magyar Helytörténeti Társaság tagjai és vendégei Tordán, a tájházban találkoztak. Elsőként Mezei Zsuzsanna, a VMHT elnöke köszöntötte az egybegyűlteket.

– Ma nemcsak egy évszámra, 1776-ra emlékezünk, hanem arra a negyedszázadnyi szívós akaratra, amellyel őseink a semmiből építettek otthont és közösséget. Mi, helytörténészek tudjuk a legjobban: a múlt ismerete nem teher, hanem iránytű. Torda 250 éves története azt üzeni nekünk, hogy a legnehezebb időkben is van jövője annak, aki tiszteli az épített és a szellemi örökségét – hangsúlyozta Mezei Zsuzsanna, majd arról beszélt, két oka is van annak, hogy Tordán jöttek össze. – Ötszáz éves a megemlékezés a mohácsi ütközetre, ami Bánátot is érintette. Ezzel kapcsolatban lesznek előadások. A másik pedig, hogy 250 éves Torda, amiről nemcsak előadások, hanem egy fotókiállítás is szól, ami beharangozza a következő héten megjelenő könyvet. A kiadvány Torda történelmét foglalja össze, tele van képekkel, kevés szöveggel, hogy bemutassuk, milyenek voltak a régi házak és azok lakói.

A tanácskozásnak több mint ötven résztvevője volt, és a 16. évkönyvet is kiadták, ami – a VMHT elnöke szerint – „azt bizonyítja, hogy vannak még, akik írnak tudományos munkákat, és még mindig van mit kutatni a helytörténet vonatkozásában”.

Mák Ferenc és Szedlár Rudolf

Dobai János A 250 éves Torda és Dobai József helytörténész munkássága címmel értekezett, majd a szegedi dr. habil. Marjanucz László A Temesi Bánság berendezkedéséről (1716–1778) című előadását hallhatták a jelenlévők. Csömöre Zoltán a Temesköz az oszmán állam árnyékában című tanulmányát hozta el, dr. Obradović Nenad pedig Dél-Magyarország a mohácsi csata előtti évtizedekben címmel tartott előadást. Csonti István arról szólt, mely településekre rajzottak ki a tordaiak. Korenchy László a Bánság középkori vízrajzát ismertette. Tóth Árpád Bécsből érkezett, és az ottani levéltárban esedékes kutatásokról számolt be.      

Dobai János, Torda Helyi Közösségének tanácselnöke elmondta, azokról is megemlékeztek, akik az elmúlt időszakban sokat tettek a faluért.

– Megkoszorúztuk édesapám, Dobai József emléktábláját, hisz ő helytörténész volt, aki nagyon sokat foglalkozott Torda múltjával, az I. és a II. világháborús emléktáblát, illetve emlékhelyet, továbbá Csorba István emléktábláját, amely a tájháznál helyezkedik el. 250 év egy település életében nem kis idő, és ezzel a tanácskozással is emlékezünk az őseinkre, valamint arra is, hogy 250 évvel ezelőtt nemcsak Tordát, de a környékét is újratelepítették, „felélesztették”, hisz ez egy elhanyagolt, mocsaras terület volt. Mária Terézia idejében sikerült lecsapolni, és lehetővé tették, hogy családok költözzenek ide, és házakat építsenek. Nagyon sok nehézségen ment keresztül ez a település is, de az a lényeg, hogy 250 év után is megmaradtunk, és úgy gondolom, hogy még nagyon sokáig itt maradunk a szülőföldünkön.

Mezei Zsuzsanna és Kormányos Gyöngyi

A művelődési otthonban kiállítás nyílt régi fotókból, melyeket Mezei Zsuzsanna gyűjtött be a falubeliektől. A tárlatot Kormányos Gyöngyi, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet igazgatója méltatta.

– A fényképek által egy eltűnőfélben lévő világ emlékei elevenednek meg előttünk. Régi, tordai utcák, családok, gyermekarcok, esküvők, keresztelők, iskolai ünnepségek, katonaképek, vallási események és közösségi alkalmak sorakoznak előttünk. Ezek a képek nem csupán kordokumentumok – mindegyik mögött emberi történetek húzódnak. Láthatjuk rajtuk azokat az embereket, akik ezt a falut felépítették és megtartották. Azokat az asszonyokat és férfiakat, akik munkájukkal, hitükkel és közösségi szolgálatukkal továbbadták az értékeket a következő nemzedéknek. A régi családi fényképek azt üzenik számunkra, hogy az emberi kapcsolatok, a család és a közösség mindig a megmaradás legfontosabb alapjai voltak.

Különösen fontos megemlíteni Torontáltorda gazdag művelődési életét is. A faluban jelentős szerepet töltött be az amatőr színjátszás, a közösségi művelődés, az egyesületi élet. A színpad nemcsak előadások helyszíne volt, hanem a magyar nyelv, az önkifejezés és az összetartozás tere is. A civil szervezetek, egyesületek, az iskola, az egyház és a művelődési közösségek mind hozzájárultak ahhoz, hogy Torontáltorda ne csupán lakóhely, hanem valódi szellemi és közösségi tér legyen. Egy település erejét ugyanis nem kizárólag az épületei vagy intézményei adják, hanem azok az emberek, akik képesek közösséget teremteni. A Bánság mindig is találkozási tér volt: különböző nemzetek, vallások és kultúrák éltek egymás mellett. Ebben a multikulturális közegben a torontáltordai magyarság úgy tudta megőrizni identitását, hogy közben nyitott maradt a környezetére is. Ez a kettősség – a hagyományőrzés és az alkalmazkodás képessége – a vajdasági magyar közösségek egyik legfontosabb sajátossága.

A tanácskozás résztvevő

A VMHT közgyűlésén Mák Ferencnek átadták a Kalapis Zoltán-emlékérmet sokévi helytörténeti munkásságáért és szervezőmunkájáért.

– Életemnek az utóbbi negyven évét a helytörténeti írásnak szenteltem. Könyveim jelentek meg a Délvidékről, és olyannyira Délvidéknek élek, hogy én azt a vidéket szeretem bejárni, amiről később könyvet írok, tehát akár Versec környékétől kezdve Lendva-vidékig. Az én elképzelésem az, hogy a történelmi magyar Délvidék Orsovától Fiuméig terjed. Én a keleti részét, Bácska, Bánát történetét a Cicelle virágoskertje című kötetemben megírtam, most a szlavóniai kötetem áll megjelenés előtt, és remélem, hogy sikerül még Fiume történetét is kiadni – nyilatkozta Mák Ferenc.

A másik kitüntetett Szedlár Rudolf csantavéri helytörténész volt, akinek a Szabó József-díjat adományozták, az előző évi kimagasló helytörténeti tevékenységéért.

– Amit összeállítottunk, komoly csapatmunka volt. A Bácsország tavalyi különszámáról van szó, amely vasúttörténettel, mégpedig a vajdasági vasútvonalak történetével foglalkozott.

A VMHT 16. évkönyvét Pastyik László helytörténész ismertette, aki örömmel vette kezébe a kiadványt, hiszen régi, kedves, tudós ismerőseiről vannak benne írások.

– A legkedvesebb számomra az, amelyet Mészáros Sándor temerini történésznek szenteltek, aki az újvidéki történettudományi intézet munkatársa volt. Vele nagyon sokat beszélgettünk az akkori jugoszláviai magyarság helyzetéről. A másik pedig a dr. Kovács Kálmánt méltató szöveg, amelynek Bada Johanna a szerzője. Ő arról nevezetes, hogy megalkotta a nagy hidat a szerb meg a magyar nyelv között a szerb–magyar szótárral, aminek több mint 1 millió adata van. A feleségemnek és nekem nagy örömünkre szolgált annak idején, hogy Kovács Kálmán bácsival együtt dolgoztunk ennek a szótárnak a megmunkálásán. Ezeken kívül is sok érdekes írás van a Délvidékről, tehát a bácskai községekből, bácskai emberekről, meg a bánságiakról is.

A közgyűlés végén elhangzott, a Vajdasági Magyar Helytörténeti Társaság az őszi tanácskozását Doroszlón szervezi meg.