„A műalkotás többet tud, mint az alkotó”
Szerda Zsófia
2022.03.27.
LXXVII. évf. 12. szám
„A műalkotás többet tud, mint az alkotó”

Sütő Anna munkáival már többször találkoztam, például egy-egy Dombos Visual-zárókiállításon vagy legutóbb a Solid Gradban szervezett tárlaton, ahol igencsak szembetűnő volt az installációja: egy óriási spirál, fekete-fehér kockákkal tarkítva, mint egy sakktábla. Beillett volna Tim Burton Alice Csodaországban című filmjének díszletei közé is. Anna elvégezte a MOME médiadizájn szakát, jelenleg Budapesten él és dolgozik.

* A képzőművészet „fájának” sok ága közül talán leginkább az installációk jellemzőek rád. A Solidban például egy kockás, spirálszerű alkotást mutattál be, mely határtalan asszociációkat ébreszthet az emberben. Miért éppen installációk?

— Amikor annak idején elkezdtem művészetet tanulni, elég korán kirajzolódott, hogy az anyag érdekel, a határai, a viselkedése, a más anyagokkal való kölcsönhatásai. Elkezdtem szobrokat építeni, viszont sosem tudtam elköteleződni egyetlen képzőművészeti műfaj mellett, folyamatosan kerestem a kiskapukat, hogy korlátok nélkül azt tudjam megvalósítani, amit szeretnék. Valójában ez indokolja a szakválasztásomat is, a médiadizájnt, melyet a MOME legnagyobb játszótereként is szoktak jellemezni, hiszen ezen a területen a legtágabb az alkotói szabadság. Különféle víziók különféle médiumok segítségével tudnak érvényesülni, az installáció pedig megengedi, hogy ezek szabadon keveredjenek, illetve kategóriákkal bővüljenek. Az objectjeim így részei lesznek egy installációnak, főszereplői egy videónak, vagy parkolópályára kerülnek, ameddig létre nem jön egy olyan elképzelés, amelybe illeszkedni tudnak.


Sütő Anna

* Hogyan kezd hozzá a művész, hogy kitaláljon, megalkosson egy installációt?

— Változó, hogy mi a kiindulópontja egy-egy munkának, nincs rá konkrét recept. A Solidban kiállított spirál például egy két évvel ezelőtti tervem újragondolása: akkor még neonzöld csomó volt, melyet most „kibogoztam”, és több opció — a többi közt a műszőr — végiggondolása után a torzított sakktáblatextúrával éreztem kereknek, ez simult bele az aktuális elképzelésbe. Ebben az esetben az organikus környezet és a generált forma kontrasztjában találtam meg az alapot, melyre a koncepció felépült. Vannak motívumok, melyekhez vissza-visszatérek, a sakktáblaminta már korábban is megjelent nálam, amikor egy performance-ban magammal sakkozom egyforma, hollófejű bábukkal, illetve a grafikusmúltamból adódóan ezzel asszociálok az üres térre, mivel a Photoshopban így jelenik meg a semmi. Máskor teljesen random dolgok alapján választok ki elemeket, nemrég például az egyik ismerősünk felháborítónak találta a fusilli tészta formáját, mert szerinte máshogy hozza ki a szószok ízét, ennek köszönhetően felfigyeltem erre a „tárgyra”, és elképzelhető, hogy a jövőben éppen ez fogja inspirálni egy munkám részletét.

* Egy gumicukorfegyver s annak elfogyasztása volt a diplomamunkád. Fontosnak tartod a társadalmi problémákra való reflektálást?

— A műalkotás többet tud, mint az alkotó, és gyakran magam is csak később értem meg a munkáimat, később fogalmazódnak meg, illetve tudatosulnak bennem azok a gondolatok, amelyek már akkor jelen voltak tudat alatt, amikor elkezdtem valamit létrehozni. A gumicukor-installációmat részben a mai napig befejezetlennek tartom, és emiatt továbbra sincs dokumentációja vagy címe. Eredetileg három gépfegyver volt különböző ízekben, melyet a látogatók megettek, az egyik darab pedig egy kislány szülinapi zsúrján kötött ki. Ezzel tovább íródott a történet, kerekebb lett a kép, ami a munka átértelmezésére sarkallt.

* Sokan használják a művészetet terápiás jelleggel, egyesek vizuális naplóként tekintenek rá, mások az önkifejezés eszközeként. Te melyik kategóriába tartozol?

— Azt gondolom, hogy a művészet szükségszerűen terápiás jellegű, és ez annak is köszönhető, hogy egyúttal önkifejezési eszköz is. Nem igazán tudom szétválasztani kategóriákra, és besorolni magam az egyikbe. Filterként tekintek rá, mely változó érzékenységű és egyéni alapbeállításokkal bír. A tapasztalás természeténél fogva a vele járó minden megfigyelés is szubjektív, így ahogy az érzetek lecsapódnak bennünk a filterünkön keresztül, a műalkotás megszületik, és kikívánkozik a valóba — a művész feladata pedig az, hogy felnevelje és materializálja, úgy, ahogy elképzelte. Összességében nézve a műveimről elmondható, hogy külsőségeikben és a hordozómédiumot tekintve is eléggé különbözőek, de mégis egy tőről fakadnak, rokon a motivációjuk. 

* Dombos Visual, TAKT — gyakran jársz művésztelepekre. Mit szeretsz bennük leginkább?

— A TAKT-ra először 2011 augusztusában jutottam el néhány napra, és kötelező program maradt minden nyárra, ameddig a COVID meg nem törte ezt a tendenciát. Mi voltunk a kicsik, és rengeteget tanultunk a nagyoktól, valójában itt értem el azokat a mérföldköveket is, amelyekkel definiálom a vizuális identitásomat. Barátságok szövődtek, rengeteg hülye sztorit éltünk át, melyet anekdotaként emlegetünk majd szerintem életünk végéig. Minden évben volt egy témája a művésztelepnek, erre előre tudtunk készülni. Kezdetben a helyszínen találtam ki, mivel foglalkozzak a tábor alatt, és rendszerint túlvállaltam magam, mert a hely adottságainak köszönhetően a vízióim nem ütköztek semmilyen méretbeli korlátba. A kapkodás viszont annyi frusztrációt szült, hogy rá kellett kényszerítenem magam a tudatos tervezésre. Rengeteg finomodás után tavaly már lézervágott elemekkel érkeztem Topolyára, így — tíz évvel az első művésztelepem után — 2021-ben sikerült először idejében befejeznem egy installációt.

* Jelenleg hol dolgozol, mit csinálsz, és milyen témák foglalkoztatnak?

— Nyolc éve Budapesten élek. A diploma után kipróbáltam magam néhány project erejéig prop stylistként. Ez a fogalom filmes kellékek készítését takarja, a legnagyobb megbízásom pedig egy 1 méteres babafej volt egy autóreklámhoz. Az idén ötödik éve dolgozom főállású grafikusként, bár az utóbbi időben egyre inkább a UX/UI felé orientálódott az érdeklődésem, és ma már a feladataim nagy részét ez teszi ki. Ahogy a festészet sem az én asztalom, úgy a pixelgrafika sem az, sokkal szívesebben dolgozom vektoros elemekkel, mint képekkel, fotókkal. Az előző munkahelyemen egyik nap felhasználói felületet kellett terveznem egy cégen belüli applikációhoz, ekkor konfrontálódtam először a UI-jal. Intuitív módon próbáltam megoldani a feladatot, de jó lett, és annyira szerettem ezt a tervezést, hogy mélyebbre kellett ásnom a témában. A UX, avagy a felhasználóiélmény-tervezés középpontjában a felhasználó áll, és egy többlépcsős tervezési-tesztelési folyamat után a dizájn csak a legutolsó lépés. Az egész inkább problémamegoldásról szól, és gyakran ugyanúgy közelítem meg, mint amikor leülök kitalálni, hogy miből készüljön el egy installáció, és hogyan építsem fel. Elkezdtem kísérletezni, különböző prototípusokat készíteni, aztán szép lassan megtaláltak az első projectek is.


Fotó: Raffai Ingrid


Fotó: Raffai Ingrid

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Fiatalok Fiataloknak rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..