Állunk a szabadkai vasútállomáson. A nemzetközi gyorsra várunk. Kikísérni jöttem, összeszoruló gyomorral: ebéd nélkül engedem vissza a gyerekeket. De azt mégse kérhetem, hogy az éjszakaival menjenek, mert akkor Pestre érve úgyszólván az állomásról kell bemenniük a munkahelyükre. Siralmas, hogy ilyenkor, télvíz idején Szabadkáról csak naponta két vonat indul Budapestre. Az egyik délelőtt fél tizenkettőkor, a másik éjnek évadján. Igaz, Szegeden már több járat közül választhatnának, de Szabadka-Szeged között azt a semmi távot a sínbusz két óra alatt teszi meg. Hát ide jutottunk. Annak idején a belgrádi diktátor udvartartása svéd életszínvonalat, gyorsvasutakat és minden földi jót ígért az ország népének. Nos, az eredmény most ezen a peronon szabad szemmel is lemérhető: az egykoron vasúti csomópontként ismert Szabadkából balkáni pocsolya lett.
Állunk a vasútállomáson, és a szívem is szorít. Mellettem a pesti lány, aki ,,látta már a fél világot': diákként több hónapot töltött Amerikában, aztán ösztöndíjasként Londonban tanult; látta Pekinget, Makaót...; az európai fővárosokat és vidékeket már nem is sorolom. S jobbomon a tegnap még katonaköteles fiam áll, aki még semmit sem látott Európából. A jugoszláv útlevelével ezt Pestről sem tehette meg. Ráadásul az amnesztiatörvényig évekig haza sem jöhetett - ide, a szülővárosába, Szabadkára. Mondom neki (miközben magamat vigasztalom): jó, hogy van új útlevele, mert karácsonyi ajándékot kapunk: a vízummentes utazás lehetőségét. December 19-étől ő is utazhat végre. åk is, a mi gyerekeink, akik nem tehetnek róla, de ide születtek: Jugoszláviába, Szerbiába, a Vajdaságba. És ezeknek a fiataloknak a 70%-a még soha nem járt külföldön. Hetente, naponta kellene ismételgetni ezt a 70%-ot, hogy mindenki felfogja: mekkora döbbenet. S hogy szülő, iskola, közösség értékelni tudja: mekkora ajándék az, ami máshol annyira természetes. A mozgás szabadsága. A lehetőség. Az utazás, a barangolás, a tapasztalás, más kultúrák, értékrendek, életvitelek, életérzések megismerésének a lehetősége.
Persze, tudom: nincs az a zsarnokság, amely a világháló korában középkori sötétségben tudná tartani a gyerekeket. Szerencsére a mi fiataljaink is ,,képben vannak' - ha a számítógép elé ülnek, kitárul előttük a világ. Mindent behoz az ő szobájukba is az internet. Csak az élményt nem. A személyesen látni élményét. A megélni, megtapasztalni, megérinteni kalandját. Az, hogy beleszippanthatsz a levegőbe, hogy élőben látod a színek és fények kavargását, hogy az óceán partján beleborzol hajadba a szél - olyasvalami, ami semmihez sem hasonlítható, és semmivel sem pótolható. Olvasom például a pesti utazási iroda hirdetését - Egy feledhetetlen adventi nap Bécsben -, és beleborzongok a gyönyörű emlékbe: mert láttam már az osztrák és a bajor falvakat puha hóba és karácsonyi díszbe öltözve. Ez az, amire a fiataljainknak csak most nyílik lehetőségük: elindulni, és rákapni az utazás ízére. A ma Európája erről szól. Akár a munkáról, üzleti útról vagy tanulásról beszélünk. Akár a barangolásokról, a hosszú hétvégékre tervezett túrákról, évi szabadságról vagy barátkozásokról és tárlatlátogatásokról, sporteseményekről vagy koncertekről. Olvasom, hogy ,,A népszerű európai identitás központi tényezője az egyszerűen és gyorsan körbejárható Európa lett'. Értsd: fapados repülőjáratok. Arról van szó, hogy egy egészen kicsi gyerek perselyében, a malackában is van annyi pénz (húsz, harminc, negyven euró), amennyiből ki lehet fizetni a Budapest-Párizs repülőjegyet, gyorsan és hihetetlenül olcsón el lehet jutni Amszterdamba, Hannoverbe, Barcelonába... S akkor még nem szóltunk a legolcsóbb utazási lehetőségről, arról, hogy ha sikerül összekombinálni két zseniális lehetőséget: a fapados repülőjegy kínálta olcsó szárnyalást meg a last minute utak kedvező árát. Ez utóbbi, a last minute lehetősége - az utolsó pillanatban lemondott szervezett utazás esetében a felszabaduló hely nagyon olcsó - a vízumkényszerrel gúzsba kötött szerbiai polgár számára eddig értelmezhetetlen fogalom volt... De nem sorolom. A fiatalokon a sor, hogy szabadjára engedjék a képzeletüket, mérlegeljék lehetőségeiket.
Legfeljebb tippeket adhatok a szülőknek. Például: legyen a gyerekünk idei karácsonyi ajándéka az útlevél - ha a mozgás szabadságához még nincs belépőjegye. Ha van, akkor szívvel-lélekkel lobbizzunk az érdekében. Az ünnepekre hazaérkező rokonok és ismerősök körében: hívják meg a fiunkat, lányunkat a vakációra jövő nyárra Ausztriába, Németországba, Svédországba... Egy ajándék azonban akkor sem hiányozhat a fenyőfa alól, ha nincs pénzünk se útlevélre, se útiköltségre. Kincset érő, szép ajándék a biztatás. Weöres Sándor soraival: ,,Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás: Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra.'