A mindent eldöntő „nem döntés”?

A mindent eldöntő „nem döntés”?

Az új Európai Parlament tagjainak megválasztása óta egy hónap telt el. Mindenhonnan azt üzenték, hogy ez a szavazás sorsdöntő, így a részvételi arány is kimagasló volt, de azóta szinte semmi sem mozdul, csak annyi a hír, hogy egyeztetések folynak.

Európa konfúz, újra konfúz, elzúgtak választásai

Az EP az elkövetkező években sorsdöntő kérdésekről fog tárgyalni, és megoldásokat keresni. Ilyen értelemben a 2019. évi választás döntő volt, az eredmények azonban azt mutatják, hogy az EP változása túl lassú. Európai szinten a Fidesz rendkívül meggyőző győzelmet aratott, a szavazatok valamivel több mint 52%-át szerezte meg Magyarországon. Ennél csak a máltai munkáspárt ért el jobb eredményt. Ezenkívül még egy nagy győzelem volt a lengyel, Jarosław Kaczyński Jog és Igazságosság pártja 45%-ot szerzett, valamint Olaszországban a szavazás áttörést hozott Matteo Salvini pártja, az Északi Liga számára, mely 30%-ot kapott. Ezzel a nagy győzelmek listája nagyjából véget is ért, az összes többi országban a győzelmek nagyjából 20% körüliek. Ezenkívül az Európai Parlamentbe országonként nagyjából 4-8 párt került be, és ráadásul a választási rendszer is torzít az eredményeken, a kisebb országoknak ugyanis viszonylag több helyet juttat. A Fidesz tehát az egész parlamentben a 751 küldött között a 13 helyével kevesebb mint 2%-ot képvisel, ezt a helyén kell kezelni. Nehéz dolga lesz, sokakat kell meggyőznie, sok kompromisszumot kötnie, hogy elérjen valamit. Ha nem volnának szövetségesei, akkor egyes konzervatívok és a parlament többsége példát statuálhatott volna vele, hogy a „kis pártoknak” soha többé eszükbe se jusson beleszólni a „nagyok” ügyeibe. A Fidesz megregulázása egyelőre nem történt meg, ellenben az kiderült, hogy a csúcsjelöltek (Spitzenkandidaten) nem lesznek automatikusan a parlament vezetői. Ez akár átmeneti Fidesz-sikernek is értelmezhető Manfred Weberrel szemben, ám ebben nyilván nem a Fideszé volt a főszerep, noha már a választások előtt határozottan kritizálta Weber viselkedését és viszonyulását a magyarokhoz. Orbán Viktor részéről okos volt, hogy kivárt, és pozitív gesztus értékű, hogy frakcióvezetőnek azért mégis megszavazta Webert.

 

Mit takarnak a „nagyoknál” az eredmények, és mit mond el a hallgatásuk?

Persze volt még egy nagy győzelem, a UKIP (United Kingdom Independence Party) 29 helyet szerzett az Európai Parlamentben, 30,5%-nyi brit szavazattal. A legnépesebb küldöttsége a Nigel Farage vezette brit Brexit pártnak lett. És hogy a politikában milyen hosszú két hét, azt az is mutatja, hogy Farage félreállt, kijelentvén, hogy elérte célját. Ennek ellenére komikus, hogy egy Európából kilépni akaró párt szerezte meg a legtöbb mandátumot (ebben az ország népessége és a leadott szavazatok döntöttek). A csúcsvezetők „trónfosztásáról” szóló hírek mellett csak az szivárgott ki, hogy Macron francia elnök tárgyalt a Visegrádi Négyekkel, egyébként meg semmi sem biztos, csak az, hogy háttéralkudozások folynak, és az új összetételű EP majd csak valamikor az ősszel, sőt októberben áll fel.

A nagy országok közül meglepetés volt Marine Le Pen győzelme Franciaországban. Ám csupán 1-2%-kal szerzett többet a Macron vezette listánál, tehát ez effektíve döntetlen. Vagyis Franciaország nem küldött egyértelmű üzenetet Európának. Németországban a hagyományos kormánypártoknak sikerült győzniük, noha fennállásuk óta a legrosszabb eredményt érték el. Az Alternatíva Németországnak, melyre szélsőséges pártként tekintenek, 10%-ot kapott, ezzel azonban nem éri el a politika fő alakítóinak ingerküszöbét, és borítékolható, hogy az európai szinten győztes nagy pártcsaládok nem számolnak vele.

Ráadásul a nagykoalíció, a konzervatívok és a szocialisták szövetsége többé nem képes társak nélkül irányítani az EP-t. A vezetésre már a liberálisok is bejelentkeztek. Valószínű, hogy három vagy négy pártcsaládból áll majd össze a koalíció: az eddigi kettőhöz a liberálisok vagy a zöldek csatlakoznak, vagy mindkettő. A választások után Németországban egyelőre marad az eddigi diskurzus, noha valószínű, hogy a nagy pártokban elkezdenek gondolkodni egy népszerűbb, új stratégián. Az Ibériai-félszigeten a szocialisták győztek, a Spanyolországgal összevethető Lengyelországban pedig a szintén populistának bélyegzett konzervatívok szereztek többséget. A hollandiai baloldal győzelme meglepetés, noha csak 18%-os. Az északi államokban a konzervatívok viszonylag jól szerepeltek, de ezek azok a pártok, amelyek a Fidesz kizárását kezdeményezték az Európai Néppártból.

Nincs tehát egyértelmű üzenete az eredményeknek. Az Európai Parlament egészét nézve a vezető, nagy frakciók súlya csökkent, a biztos, erős koalíciók megkötésének az esélye kisebb. Vélhetően az fog történni, hogy témáról témára fog változni az együttműködés a rendkívül sokszínű pártok között. Egyszóval az Európai Parlament működése még komplikáltabb lesz. Konfúz. És úgy mellesleg a lobbiszervezetek, a nagy széttöredezettség miatt, kevesebb pénzből érhetik el ugyanazt az eredményt, hiszen egy kaotikus rendszert könnyebb befolyásolni, mint egy stabilt.

Mindebben az lehet a vigasztaló, hogy a Deli Andort támogató VMSZ hozta a legtöbb külhoni szavazatot a Fidesznek. Azaz lesz vajdasági magyar érdekképviselet az EP-ben, ez nem túl sok, de jusson eszünkbe, hogy sok más kisebbség meg sem kísérelt megjelenni ebben a testületben.

 

A Fidesz és a DK

A Fidesz győzelmét előre lehetett látni, nem volt azonban mindegy, hogy 56 vagy 52%-os lesz-e, ez ugyanis eggyel kevesebb EP-helyet helyet ér. Biztató, hogy Romániából két RMDSZ-tag került az EP-be, elszomorító azonban, hogy Szlovákiában (ahol az utóbbi időben az államfőválasztáson és az EP-választáson is a liberálisok győztek) néhány száz szavazaton múlott a magyar képviselő bekerülése. Ez is mutatja, hogy a kompromisszumok nélküli széthúzásban mindkét magyar érdekeltségű párt, a vegyes Híd-Most és az MKP is képviselő nélkül maradt. Ha össze tudtak volna fogni, és jobban mozgósítani, akkor talán két helyet is tudtak volna szerezni. Sokan nem értik a nemzeti együttműködés rendszerét, pedig ez a jövőben rendkívül fontos lesz. Általa érhető el ugyanis, hogy legalább néha a 2 + 2 az 5 legyen, azaz érthetőbben megfogalmazva: az összefogás nemcsak a benne részt vevő erőknek az összeadása, hanem annál minőségileg több.

Aggasztó, hogy az ellenzéki térfélen tarolt a DK. Gyurcsány Ferenc nagyon tehetséges politikus, ám ebből adódóan nagyon veszélyes is. Ezért találta meg a DK az ellenzékben jól működő modellt, illetve azt, hogyan lehet a Fidesz ellenében politizálni. A DK vezetői vállalták a teljes, minden kérdésre kiterjedő konfrontációt, ezenkívül nagyon jól tudják, mire fogékony a magyar társadalom. Dobrev Klára listavezető asszony kezdetben azzal kampányolt, hogy európai béreket és nyugdíjakat akar. Ez egy olyan demagógia, amelyet eddig már kétszer eladtak Magyarország lakosságának. Először a belépési tárgyalások alkalmával, amikor igyekeztek a „legjobb tanítvány” lenni, és a tárgyalási fejezetek gyors lezárása érdekében előnytelen megegyezéseket kötöttek, ezzel kódolva az állandó termelési-pénzügyi válság lehetőségét. Másodszor pedig akkor adták el ugyanezt a demagógiát, amikor az első Fidesz-kormányt váltották le, és a „független” Medgyessy Péter került hatalomra, a „királycsináló” SZDSZ-szel és Kuncze Gáborral. Az egészben az volt az őrültség, hogy a száznapos ígéreteiket el is kezdték megvalósítani, a nyugdíj és a közalkalmazotti bér emelésére újabb kölcsönöket vettek fel. Ilyesmire normális bank nem ad hitelt, hacsak nem az a célja, hogy a pénzügyi függőség által befolyásoljon egy országot, másrészt viszont normális kormány ilyesmire nem is vesz fel kölcsönt, hiszen a közigazgatásra és a nyugdíjra pénzalapokat, illetve a költségvetésbe került, kigazdálkodott, a gazdaság termelésének eredményeként befizetett adókból eredő pénzt használja. A kampány végén a DK az erős Európáról beszélt, de ez egy teljesen más Európa lenne, mint amilyen az optimális. Ez egy központosított és gátlástalanul tőkevezérelt Európa lenne.

Úgy fest, hogy a DK a magyar társadalom rövid emlékezetű tagjait célozza meg, és az egyesült európai „közös tortáról mond egy szép mesét” (ahogyan azt már 1988-ban Laár András és társai megírták az Édes élet című dalukban). A magyarországi társadalomnak meg kellene értenie, hogy ez a generáció nem érheti meg a nyugati életszínvonal elérését, azaz úgy fog eltávozni ebből a világból, hogy az átlagbér nem fogja elérni a nyugati 1500 eurós minimálbért, illetve csak szerencsés esetben fogja meghaladni az 1000 eurót. Aki mást mond, az meg akarja vezetni az embereket. A magyarországi és a nyugati minimálbér csak akkor egyenlítődhetne ki, ha Nyugaton valamilyen okból — amire van esély — nagyot zuhanna az életszínvonal (igaz, ez Kelet-Európának sem lenne jó). A gazdaság belső folyamataira semmilyen politikus, sem Orbán Viktor, Gyurcsány Ferenc még kevésbé, de még Trump és Merkel sem tud közvetlenül hatni, illetve megszavazni sem lehet a jobb életet. Senki nem írhatja felül a gazdaság törvényszerűségeit, legfeljebb csak annyit tehet, hogy a társadalmilag optimális helyzet elérése felé próbálja terelni a lehetőségeket — ezt teszi Magyarország kormánya. Csak a stabil, kiszámítható jövőkép a kívánatos, és ez sok munkával jár.

Nyugat-Európában már évszázadok óta gyűjtik a javakat, és ha nem lövik szét egymást a két világháborúban, akkor most még jobb volna a helyzetük. De az elmúlt évtizedekben is másmilyen volt a fejlődés útja. Nyugat-Európában viszonylagos tőkegazdagság van, Kelet-Európában pedig jöttek-mentek a birodalmak. Amit az egyik felépített, azt a másik lerombolta, majd a „kisállamok nyomorúságába” süllyedt, hogy végül a hatalmas Szovjetunió patronálja, amely nem akart tudomást venni a gazdasági szükségszerűségekről. A DK ismét az ígérgetés talajára lépett, és Magyarország lakosságának több mint 16%-a ezt elhitte. Pedig a realitás az, hogy ha a mi generációnk nem hibázik nagyot a gazdasági felzárkózás közben, akkor unokáink már láthatják az erőfeszítéseink eredményét. Addig pedig marad a biztonság fenntartása, a család, a gyermekvállalás támogatása és hasonló célzott intézkedések, hogy az élet Európa keleti fertályán is elviselhető legyen. Egy dolog vált bizonyossá Magyarországon: a fő ellenzéki erő a DK lesz, a szocialisták a felbomlás jeleit mutatják, és a többi párt is gyenge, vezetői fel sem érnek a tapasztalt és a manipulatív intelligenciával oly jól élő Gyurcsány Ferenchez. Ám kétség ne essék, a DK Magyarországa a kiszolgáltatott, a jogaitól lassan megfosztott, a gyermekeket nem támogató állam lenne, ahol a hiányzó lakosságot migránsokkal pótolnák.

 

A kihívások, melyekre választ kell adni

Pillanatnyilag nem kiszámítható a világ, bármelyik nap romba dőlhetnek a korábban tartósnak hitt szövetségek (pl. az USA és Törökország esete). A nagyhatalmak irdatlan mennyiségű pénzt költenek fegyverkezésre, valamint az azt kiszolgáló digitális háttérre és kémkedésre (minden szinten: az államfők lehallgatásától az ipari kémkedésig). Európának megoldást kellene találnia az energiaigényei kielégítésére, továbbá arra, hogy az USA és Oroszország konfliktusa ne az EU-t nyomassza. A Kínához, Indiához való viszonyát is racionálisan kell kezelnie. Minderre viszont, ebben a pillanatban, nem képes. Az Európai Parlament, noha nem a legfontosabb szerve az EU-nak, úgy látszik, ebben a kérdésben sem tud majd a megoldás felé mozdulni.

Az Európai Parlament már soha nem lesz olyan szerencsés helyzetben, hogy a bikaviadalokról vagy az uborka görbületéről tárgyalhasson. Sokan a környezetvédelmi kérdéseket helyezték előtérbe ebben a kampányban, és ez a téma valóban fontos. Vajon a széttagolt Európa alkalmas lesz-e arra, hogy hasson a globális felmelegedésre? A hegyek jéggel borított részei egyre feljebb húzódnak, így az alattuk élő emberek vízigénye szenvedhet kárt, a Rajna vízszintje csökkenhet, és a klímamigránsok száma is megnőhet. A nagyhatalmak — USA, Kína, India és Oroszország — tudnak gyors döntéseket hozni, Európa nem. Európa egy több mint 500 millió lakosú piac, de képtelen közös politikát folytatni, közös érdekeket képviselni. Az EP-választások azt mutatják, hogy a változás nagyon lassú, meglátjuk, hogy ez mire lesz elég.

Az optimális cselekvés ma az lenne, ha mindenki elfogadná a választási eredményt olyannak-amilyen, és a politikusok már tegnap egyezségre jutottak volna, hogy mielőbb az igazán fontos ügyekkel foglalkozhassanak. Egymás minősítgetése sehova sem vezet, ez is a kampány és az eredmények egyik tanulsága. Nem árt felidézni, hogy az alapítók a sokszínűség egységében gondolkodtak, melyben a sokszínűség ugyanolyan fontos, mint az egység.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Nézőpont rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

A mindent eldöntő „nem döntés”?
Nézőpont
  • Tóth Péter
  • 2019.10.21.
  • LXXIV. évfolyam 42. szám
A mindent eldöntő „nem döntés”?
Nézőpont
  • Tóth Péter
  • 2019.10.16.
  • LXXIV. évfolyam 41. szám
Facebook

Támogatóink