A magyarság sorsa – világégés és virágeső között

A magyarság sorsa – világégés és virágeső között

Egy Nő, huszonkét év és három férfi. A szerelem három arca. Világégéstől virágesőig, majd az újabb világégés. Közben a szülőföldet elszakítják a hazától, a kisebbségi lét, az etnikai kiszorítás, majd a visszacsatolás.

Ezekkel a mondatokkal ajánlja a nézők figyelmébe a Magyarkanizsai Udvari Kamaraszínház az új darabját, a Halottak napjától Virágvasárnapig címűt, amely Szabadkán készült, a bemutatója pedig február 14-én volt a Népkör Magyar Művelődési Központ színpadán. Pontosabban, az előadás nem új, inkább felújítás, a négy szereplő közül is kettő régi. A társulat Siposhegyi Péter szövegét, szintén Andrási Attila rendezésében ősbemutatóként egyszer már elkészítette, 2004-ben, a magyarkanizsai Cnesa OMI szervezésében, a Nemzeti Kulturális Alapprogram és a NKÖM támogatásával.

A dráma megtörtént eseményekre és egy nagybecskereki születésű, a két világháború között Szabadkán élő magyar polgár naplójára támaszkodik. Kende Ferenc 1961-ben adta át A magyar betű sorsa a két világháború közötti Jugoszláviában című feljegyzéseit az Országos Széchényi Könyvtárnak.

Az összeállítás Trianonról, a Délvidék szerb bekebelezéséről, majd 1941-es felszabadításáról szól. A címválasztás sem véletlen: 1918 őszén, halottak napján vonultak be a szerb megszállók Kosztolányi városába, majd 1941 tavaszának virágvasárnapján jöttek vissza a honvédek. Vagy ahogyan a rendező fogalmazott egy régebbi interjúban: tért vissza szülőföldünk a hazához. A történet középpontjában a hányatott sorsú, Szabadkán tevékenykedő, az akkori Jugoszláviába magyar könyveket behozó és árusító Kende Ferenc alakja áll — Kálló Béla nagyszerű alakításában. Ő a vívódó értelmiségi, aki a jó ügy érdekében némi megalkuvásra is kész, sőt, a vagyonát sem sajnálja, ha valakit le kell fizetni. A hatalom éppen ezért megpróbálja kihasználni, beszervezni. De ugyanennyire szól a barátjáról, a lázadó, folyamatosan cselekvési kényszerben égő, alkalmazkodni, meghunyászkodni nem akaró Ernő őrnagyról (Mészáros Árpád), és a magyar újságokat behozó pesti piperkőcről, Szépvölgyi Aladárról, aki később a nevét is megváltoztatja (Csernik Árpád). Meg természetesen a nőről, akinek a történetében valamilyen formában mindhárom férfi helyet kap. Máriát naiv bájjal, a dolgokra rácsodálkozó természetességgel és lelkesedéssel a fiatal, pályakezdő, jelenleg Budapesten élő, de vajdasági származású Szemerédi Bernadett formálja meg.

A magyar katonák épségben hazatérnek a frontról, de hirtelen elvesztik mindazt, amiért addig az életüket kockáztatták. Tipikusnak is mondható emberi magatartásformák elevenednek meg előttünk — a nézők széksorait is a színpadon helyezték el —, hiszen a vázolt események próbára teszik a jellemet, az igazi gondolatok eltitkolására, esetleg megváltoztatására késztetnek. A szerelem vagy az állandóan változó és formálódó, éppen ezért kiszámíthatatlan politikai helyzet következtében. Négy ember vergődik és próbál meg a maga módján kiszabadulni az etnikai kiszorítás hálójából. 

Mivel szövegközpontú színdarabról van szó, a szereplők jelmezei rendkívül egyszerűek — Rostás Zoltán & Anuska munkája, a díszlet pedig csupán egy szék. Illetve kettő: először egy karosszék, majd egy egyszerűbb ülőalkalmatosság. Az idő múlását viszont az elsötétülő játszótér jelzi és egy dallam (zeneszerző: Barabás Zoltán). Mindig ugyanaz a dallam. Ott, ahol zúg az a négy folyó…

A kisebbségi sorsot, a sehova sem tartozást mostanra ugyan kissé megszelídítette számunkra a könnyített honosítási eljárással elnyerhető magyar állampolgárság, de a darabban felmerülő dilemmák ma is időszerűek, továbbra is mindenki maga dönti el, hol és hogyan találja meg a helyét és szerepét.     
 

Képgaléria

Cikkünk további képei

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Művelődési Körkép rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

A magyarság sorsa – világégés és virágeső között
Színház
A magyarság sorsa – világégés és virágeső között
Községeink Életéből
  • Tóth Imre
  • 2016.08.08.
  • LXXI. évfolyam 31. szám
Facebook

Támogatóink