Művelődési Körkép
A magyar irodalom egysége a tét!
KOVÁCS Nándor
2004.09.29.
LIX. évf. 39. szám
Beszélgetés Kalász Márton költővel, a Magyar Írószövetség elnökével A Magyarkanizsai Írótábor vendége volt a szeptemberben hetvenedik születésnapját ünneplő Kalász Márton költő, műfordító, irodalomszervező, akit az írószövetség októberben sorra kerülő tisztújító közgyűlése előtt a magyar írótársadal...
Beszélgetés Kalász Márton költővel, a Magyar Írószövetség elnökével
A Magyarkanizsai Írótábor vendége volt a szeptemberben hetvenedik születésnapját ünneplő Kalász Márton költő, műfordító, irodalomszervező, akit az írószövetség októberben sorra kerülő tisztújító közgyűlése előtt a magyar írótársadalom helyzetéről, a szövetséget ért támadásokról kérdeztük.
-- Az írószövetség néhány tagját pár hónappal ezelőtt igazán váratlanul érte egyes íróknak a szervezetből való látványos kilépése. Az ellentétek azért már korábban is ott lappangtak. 1997-ben megalakult a Szépírók Társasága, melynek tagjai úgy váltak ki, hogy valójában nem léptek ki az írószövetségből. Most ők 50-60-an képezik azt a szervezetet, amely már azelőtt is szerette volna megszerezni magának a Petőfi Múzeumot, hogy létrehozza az irodalom házát. Magyar Bálint akkori miniszter nagyon támogatta elképzeléseiket. Végül mégsem sikerült megvalósítaniuk a tervüket, magukra maradtak. Tavaly azonban a Tilos Rádióban elhangzott botrányos mondat után, hogy: ,,Legszívesebben megölnék minden keresztényt", kapóra jött a támadóknak, hogy Döbrentei Kornél a Tilos Rádió előtti tüntetésen felszólalt a gyűlöletszítók ellen. Ezt a felszólalást kifogásolták a Magyar Írószövetség támadói Konrád Györgytől kezdve Kertész Imréig. Többször visszahallgattam a szöveget, de mondhatom, egyetlen antiszemita kijelentést sem találtam a beszédben. Mégis beindult ellene, majd ellenünk is a hadjárat. Hetente kaptam felszólítást, hogy zárjuk ki a szövetségből. Úgy tartottuk helyesnek, hogy Döbrenteire bízzuk, lemond-e választmányi tagságáról. Tettük ezt azért, mert korábban Spiró György versének egyik kitételét, hogy ,,jönnek a szarból a mélymagyarok", a szövetség megrótta, amit viszont Nádas Péter vett rossznéven.
A közelmúltban a József Attila Kör szigligeti táborában tartott kerekasztal-beszélgetésen végül kiderült támadásuk igazi oka. Kifejtették ugyanis, hogy igényt tartanak székházunk és költségvetésünk egy részére, és ezt én mint az írószövetség elnöke ajánljam fel nekik. Döbrentei személye és beszéde ekkor már régen szóba sem került. Csak tényként említem, hogy a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületéből -- ahol Döbrentei ugyancsak elnökségi tag, együtt Görgey Gáborral, aki egyébként az újságok hasábjain kioktatott bennünket erkölcsből --, nos az alkotóművészek egyesületből senki sem lépett ki, nyilván azért, mert ott nyugdíj-kiegészítést lehet kapni. Csupán kérdésként vetem fel: amire az egyik oldalon érzékeny vagyok, arra a másik oldalon nem?
* A szakági minisztérium által kiírt pályázat rég nem látott lehetőségeket kínált az íróknak.
-- Igen. Hiller István miniszter meghirdette a tízmilliókról szóló pályázatot, miközben a magyar írók szervezetei nyomorúságos helyzetben vannak. Az írószövetség például az idei költségvetésből még egy fillért sem látott, pedig már szeptember van. Senki nem kérdezi meg, miből élünk, miből fizetjük munkatársainkat. A három szervezet elnöke, a József Attila Köré és a Szépírók Társaságáé meg jómagam nyilatkozatban tiltakoztunk, hogy amíg a kiadók nem tudnak tiszteletdíjakat fizetni, és nem tudják a könyveket megjelentetni, addig ne írjanak ki ilyen bombasztikus pályázatokat. A következménye az lett, hogy Hiller miniszter úr nyolc szervezet részvételével tanácskozást hívott össze, mely végül aztán abban merült ki, hogy azt firtatták, ki miért és milyen jogcímen van jelen. Pillanatnyilag tehát semmiféle remény nincs a párbeszédre. Mi október másodikán megtartjuk az írószövetség tisztújító közgyűlését, és megpróbálunk valamit kitalálni a megújulásra, fiatalításra. Hogy ez hogyan sikerül majd, nehéz előre megmondani. Nyilván nagy vita lesz, egyrészt a választmány fiatalítása körül, másrészt pedig a körül a kérdés körül, hogy ennek a kormánynak végre el kellene döntenie, akar-e kultúrát vagy nem akar. Az örökös pénzelvonásokkal megnyomorítja szellemi életünket. A könyvkiadás és a tiszteletdíjak ellehetetlenítésével a kormányzat részéről eddig ellenséges viszonyulást tapasztaltuk.
* Az elmúlt években társadalmi megosztottságról, kettészakított társadalomról hallottunk. A Magyar Írószövetségből látványosan kivonulók csoportja viszont azt a látszatot kelti, hogy az írók is megosztottak.
-- Valóban érződik egyféle megosztottság. De ezt önmagában nem tartom tragikusnak. Hogy az egyik baloldali, a másik jobboldali, az egy normális országban, demokráciában miért volna baj? Az ellentét jelenleg sem abból fakad valójában, hogy én posztmodern vagyok, a másik pedig realista, hanem a pénz megszerzésének szándékából. Ebbe a kiszorítósdi játékba még azt is bevetik, hogy közben magyar irodalomról beszélünk, de ha valaki magyar írónak vallja magát, akkor már nacionalistának bélyegzik meg. Elnökként eltöltött három év tapasztalatával elmondhatom: nem az esztétikai, ízlésbeli kérdés tisztázása tehát a cél, hanem egymás kiszorítása, és ez a szomorú benne. A német sajtóban a kialakult helyzetet Konrád György úgy interpretálta, hogy azok az írók, akik Európában is megállják helyüket, azok kiléptek a szövetségből, a helyi szintű írócskák viszont továbbra is ragaszkodnak hozzá. Örsi István ennél is mélyebbre süllyedt. Egyszerűen azt írta, hogy a demokraták kiléptek, a fasiszták bennmaradtak. Ebből is látszik, hogy nem ismerjük, nem olvassuk egymás könyveit.
* Említette, hogy kultúraellenes viszonyulás tapasztalható a minisztérium részéről. A kormányzat viszont pénzhiányra hivatkozik.
-- Több évet éltem Németországban, tapasztalhattam, hogy létezik még egyfajta mecenatúra is. Nálunk az állam még arra sem hajlandó, hogy ezt megszervezze a vállalkozókkal, mert ez tudniillik csak úgy működik, ha van egy partner. Esetünkben ez a magyar kormány lenne. Úgy látom, sok mindenre hivatkozunk, de tulajdonképpen nem csinálunk semmit. Furcsállom, hogy az írótársadalom nem találja meg a helyét egy országban. Pedig megítélésem szerint nagy felelősség hárul a kormányra éppen az Európai Unió révén. Oly sokat várunk tőle, de nagyon keveset fogunk kapni, mert az uniót nem érdekli, hogy a magyar irodalom magyarul van-e még vagy se. Minthogy azonban az elszakadt magyar területek, Szlovákián kívül, kimaradtak a csatlakozásból, fokozott felelősség hárul sok mindenkire a kulturális minisztertől kezdve az írószövetségig, annak érdekében, hogy ez az irodalom egységes magyar irodalom legyen, és ugyanúgy képviseljék azoknak a magyar íróknak az érdekeit is, akik Szabadkán, Kolozsváron vagy Ungváron élnek.
* A már-már válságossá fokozott helyzet miként befolyásolja az olvasótábor alakulását?
-- Nehéz ezt megmondani, mert az olvasótábor is bajban van. Egyrészt nem tudja megvenni a könyvet, másrészt pedig gyanakvással nézi, mit is akar az írók egy része. Lépten-nyomon megszólítottak a metróban, utcán ismeretlenek is, hogy elnök úr, tartson ki. Legnagyobb gondot mégis az okozza, miként eljuttatni a könyveket az olvasóhoz. A minisztérium most azzal próbálkozik, hogy legalább a könyvtárakat ellássák. Oda jutottunk, hogy ők sem tudják már megvenni a könyveket, és így a kölcsönzés is kérdésessé válik. A pályázatok egyre körülményesebbek, a támogatás egyre kisebb, a Soros Alapítvány nagyjából kivonta magát ebből az egészből.
* Említette az egységes magyar irodalmat. Mennyire gátolhatják ezt az európai uniós tagsággal járó kötöttségek?
-- A vízumkényszer nyilvánvalóan megnehezíti majd a kapcsolattartást. A magunkfajta ember számára érthetetlen és kétségbeejtő, hogy mondjuk a kárpátaljai írónak Kievbe kelljen utaznia vízumért. Ezért lett volna jó a kettős állampolgárság könnyített megadása, amellyel az előző kormányzat próbálkozott, mert csak így érhető el, hogy a magyar irodalom valóban egységes magyar irodalomként szerepeljen.
A Magyarkanizsai Írótábor vendége volt a szeptemberben hetvenedik születésnapját ünneplő Kalász Márton költő, műfordító, irodalomszervező, akit az írószövetség októberben sorra kerülő tisztújító közgyűlése előtt a magyar írótársadalom helyzetéről, a szövetséget ért támadásokról kérdeztük.
-- Az írószövetség néhány tagját pár hónappal ezelőtt igazán váratlanul érte egyes íróknak a szervezetből való látványos kilépése. Az ellentétek azért már korábban is ott lappangtak. 1997-ben megalakult a Szépírók Társasága, melynek tagjai úgy váltak ki, hogy valójában nem léptek ki az írószövetségből. Most ők 50-60-an képezik azt a szervezetet, amely már azelőtt is szerette volna megszerezni magának a Petőfi Múzeumot, hogy létrehozza az irodalom házát. Magyar Bálint akkori miniszter nagyon támogatta elképzeléseiket. Végül mégsem sikerült megvalósítaniuk a tervüket, magukra maradtak. Tavaly azonban a Tilos Rádióban elhangzott botrányos mondat után, hogy: ,,Legszívesebben megölnék minden keresztényt", kapóra jött a támadóknak, hogy Döbrentei Kornél a Tilos Rádió előtti tüntetésen felszólalt a gyűlöletszítók ellen. Ezt a felszólalást kifogásolták a Magyar Írószövetség támadói Konrád Györgytől kezdve Kertész Imréig. Többször visszahallgattam a szöveget, de mondhatom, egyetlen antiszemita kijelentést sem találtam a beszédben. Mégis beindult ellene, majd ellenünk is a hadjárat. Hetente kaptam felszólítást, hogy zárjuk ki a szövetségből. Úgy tartottuk helyesnek, hogy Döbrenteire bízzuk, lemond-e választmányi tagságáról. Tettük ezt azért, mert korábban Spiró György versének egyik kitételét, hogy ,,jönnek a szarból a mélymagyarok", a szövetség megrótta, amit viszont Nádas Péter vett rossznéven.
A közelmúltban a József Attila Kör szigligeti táborában tartott kerekasztal-beszélgetésen végül kiderült támadásuk igazi oka. Kifejtették ugyanis, hogy igényt tartanak székházunk és költségvetésünk egy részére, és ezt én mint az írószövetség elnöke ajánljam fel nekik. Döbrentei személye és beszéde ekkor már régen szóba sem került. Csak tényként említem, hogy a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületéből -- ahol Döbrentei ugyancsak elnökségi tag, együtt Görgey Gáborral, aki egyébként az újságok hasábjain kioktatott bennünket erkölcsből --, nos az alkotóművészek egyesületből senki sem lépett ki, nyilván azért, mert ott nyugdíj-kiegészítést lehet kapni. Csupán kérdésként vetem fel: amire az egyik oldalon érzékeny vagyok, arra a másik oldalon nem?
* A szakági minisztérium által kiírt pályázat rég nem látott lehetőségeket kínált az íróknak.
-- Igen. Hiller István miniszter meghirdette a tízmilliókról szóló pályázatot, miközben a magyar írók szervezetei nyomorúságos helyzetben vannak. Az írószövetség például az idei költségvetésből még egy fillért sem látott, pedig már szeptember van. Senki nem kérdezi meg, miből élünk, miből fizetjük munkatársainkat. A három szervezet elnöke, a József Attila Köré és a Szépírók Társaságáé meg jómagam nyilatkozatban tiltakoztunk, hogy amíg a kiadók nem tudnak tiszteletdíjakat fizetni, és nem tudják a könyveket megjelentetni, addig ne írjanak ki ilyen bombasztikus pályázatokat. A következménye az lett, hogy Hiller miniszter úr nyolc szervezet részvételével tanácskozást hívott össze, mely végül aztán abban merült ki, hogy azt firtatták, ki miért és milyen jogcímen van jelen. Pillanatnyilag tehát semmiféle remény nincs a párbeszédre. Mi október másodikán megtartjuk az írószövetség tisztújító közgyűlését, és megpróbálunk valamit kitalálni a megújulásra, fiatalításra. Hogy ez hogyan sikerül majd, nehéz előre megmondani. Nyilván nagy vita lesz, egyrészt a választmány fiatalítása körül, másrészt pedig a körül a kérdés körül, hogy ennek a kormánynak végre el kellene döntenie, akar-e kultúrát vagy nem akar. Az örökös pénzelvonásokkal megnyomorítja szellemi életünket. A könyvkiadás és a tiszteletdíjak ellehetetlenítésével a kormányzat részéről eddig ellenséges viszonyulást tapasztaltuk.
* Az elmúlt években társadalmi megosztottságról, kettészakított társadalomról hallottunk. A Magyar Írószövetségből látványosan kivonulók csoportja viszont azt a látszatot kelti, hogy az írók is megosztottak.
-- Valóban érződik egyféle megosztottság. De ezt önmagában nem tartom tragikusnak. Hogy az egyik baloldali, a másik jobboldali, az egy normális országban, demokráciában miért volna baj? Az ellentét jelenleg sem abból fakad valójában, hogy én posztmodern vagyok, a másik pedig realista, hanem a pénz megszerzésének szándékából. Ebbe a kiszorítósdi játékba még azt is bevetik, hogy közben magyar irodalomról beszélünk, de ha valaki magyar írónak vallja magát, akkor már nacionalistának bélyegzik meg. Elnökként eltöltött három év tapasztalatával elmondhatom: nem az esztétikai, ízlésbeli kérdés tisztázása tehát a cél, hanem egymás kiszorítása, és ez a szomorú benne. A német sajtóban a kialakult helyzetet Konrád György úgy interpretálta, hogy azok az írók, akik Európában is megállják helyüket, azok kiléptek a szövetségből, a helyi szintű írócskák viszont továbbra is ragaszkodnak hozzá. Örsi István ennél is mélyebbre süllyedt. Egyszerűen azt írta, hogy a demokraták kiléptek, a fasiszták bennmaradtak. Ebből is látszik, hogy nem ismerjük, nem olvassuk egymás könyveit.
* Említette, hogy kultúraellenes viszonyulás tapasztalható a minisztérium részéről. A kormányzat viszont pénzhiányra hivatkozik.
-- Több évet éltem Németországban, tapasztalhattam, hogy létezik még egyfajta mecenatúra is. Nálunk az állam még arra sem hajlandó, hogy ezt megszervezze a vállalkozókkal, mert ez tudniillik csak úgy működik, ha van egy partner. Esetünkben ez a magyar kormány lenne. Úgy látom, sok mindenre hivatkozunk, de tulajdonképpen nem csinálunk semmit. Furcsállom, hogy az írótársadalom nem találja meg a helyét egy országban. Pedig megítélésem szerint nagy felelősség hárul a kormányra éppen az Európai Unió révén. Oly sokat várunk tőle, de nagyon keveset fogunk kapni, mert az uniót nem érdekli, hogy a magyar irodalom magyarul van-e még vagy se. Minthogy azonban az elszakadt magyar területek, Szlovákián kívül, kimaradtak a csatlakozásból, fokozott felelősség hárul sok mindenkire a kulturális minisztertől kezdve az írószövetségig, annak érdekében, hogy ez az irodalom egységes magyar irodalom legyen, és ugyanúgy képviseljék azoknak a magyar íróknak az érdekeit is, akik Szabadkán, Kolozsváron vagy Ungváron élnek.
* A már-már válságossá fokozott helyzet miként befolyásolja az olvasótábor alakulását?
-- Nehéz ezt megmondani, mert az olvasótábor is bajban van. Egyrészt nem tudja megvenni a könyvet, másrészt pedig gyanakvással nézi, mit is akar az írók egy része. Lépten-nyomon megszólítottak a metróban, utcán ismeretlenek is, hogy elnök úr, tartson ki. Legnagyobb gondot mégis az okozza, miként eljuttatni a könyveket az olvasóhoz. A minisztérium most azzal próbálkozik, hogy legalább a könyvtárakat ellássák. Oda jutottunk, hogy ők sem tudják már megvenni a könyveket, és így a kölcsönzés is kérdésessé válik. A pályázatok egyre körülményesebbek, a támogatás egyre kisebb, a Soros Alapítvány nagyjából kivonta magát ebből az egészből.
* Említette az egységes magyar irodalmat. Mennyire gátolhatják ezt az európai uniós tagsággal járó kötöttségek?
-- A vízumkényszer nyilvánvalóan megnehezíti majd a kapcsolattartást. A magunkfajta ember számára érthetetlen és kétségbeejtő, hogy mondjuk a kárpátaljai írónak Kievbe kelljen utaznia vízumért. Ezért lett volna jó a kettős állampolgárság könnyített megadása, amellyel az előző kormányzat próbálkozott, mert csak így érhető el, hogy a magyar irodalom valóban egységes magyar irodalomként szerepeljen.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
