* Hol találkoztál először a kocsmakvízzel? Hogyan lett belőled kvízmester?

– A quiznight fogalmával egy technikai magazinban találkoztam először valamikor 2004 körül. Egy cikk arról szólt, hogyan lehet csalni egy kocsmakvízen: egy bluetoothos hangszórót ajánlottak a kalap alá. Aztán 2007-ben Kínába kerültem, ahol egy évvel később elkezdtem játszani egy pubquizt egy amerikai férfi sportbárjában. Nagyon megtetszett a műfaj. Mindig szerettem érdekes tudásmorzsákat gyűjteni és továbbadni, ezért azt éreztem, ez nekem való. Elkértem néhány kérdéssort, hazajöttem, és megszerveztem az első kvízt Szentendrén. Az első még nem volt az igazi, a második már tele lett, a harmadikra pedig előre foglalták a helyeket. Innen indult minden. Ez volt a bölcsője, s jót is tett neki, hogy egy kisvárosban kezdődött. Hirtelen híre ment, hogy végre történik ott valami, s elkezdtek az emberek Budapestről kijárni, hogy játsszanak.

Fotó: Tompa Réka

* Milyen gyorsan vált népszerűvé?

– Mivel láttuk, hogy sokan Budapestről járnak Szentendrére, egyértelmű volt, hogy máshol is működne. Előbb Pécs csatlakozott, aztán Szeged, Tóth Levi lett a kvízmester, aki azóta is működteti, majd sorra jöttek az új helyek. Az öcsém révén sok új ember kapcsolódott be, köztük Csorba Lóci is, ők a csapatával az egyik évben bajnokok is lettek, s ő elrángatott egyszer téged, így neked köszönhetjük, hogy Vajdaságban is elindult a QuizNight, ezt szeretném hangsúlyozni. 2013-ban Szabadkán honosodott meg, aztán oda jártak Ábel Pistáék, akik utána elindították Magyarkanizsán, majd következett Zenta, Topolya és egy ideig Újvidék is.

* Amikor indultatok, volt hasonló kvíz Magyarországon?

– Nem igazán. Ma már divatja van, de akkor még nem volt. Mondhatni, én indítottam el ezt a hullámot. S azért kezdtem, mert éreztem, hogy ez jó buli. Az első könyvemben össze is foglaltam tíz év tapasztalatát, mert szerettem volna, hogy minél több helyen legyen kocsmakvíz. Nem hiszek abban, hogy a kvíz a lexikális tudás fitogtatásáról szól. Egy jó kvíz szórakoztató, a válaszok kilogikázhatók, és amikor meghallod a megoldást, azt mondod: jaj, tényleg, miért nem jutott eszembe?! Ott egy csapat, mely összerakja a tudását, közösen játszik. És nem az a lényeg, hogy tudd, melyik a második legmagasabb hegycsúcs az Andokban.

* A mostani forma az elejétől kezdve ilyen volt?

– Nem. A kínai (azaz amerikai) rendszer két húszkérdéses blokkból állt, köztük egy villámkérdéses résszel. Ezt megtartottam, mert szerintem nagyon jó elem. Egyébként érdekes, hogy más kvízek nem vették át a villámkérdéses kört, pedig így lehet, hogy valaki a fő játékban a 15. helyen végez, de a villámkérdésben nyer, mert abban a témában nagyon jó. Ez lehet híres versek, rajzfilmek, gombák felismerése, akármi. Az évek során fokozatosan alakítottam át a rendszert, a mostani forma nagyjából a 15. évadra állt össze.

* A jelvények honnan erednek?

– Nagyon korán behoztuk őket. Akkoriban minden a gamificationről szólt, mindenki jelvényeket gyűjtött. Rájöttünk, hogy ezt mi is használhatjuk. Sokan tiltakoznak, hogy ezek nem a tudást mérik, de ez nem arról szól, hanem a közösségépítésről. Mondok példákat, mire lehet jelvényt kapni: menj el egy másik városba játszani, hozz magaddal valakit, faragj tököt a halloweeni játékra, küldj be kérdést, és még sok más.

* Milyen a jó kvízmester?

– Nincs rá recept, de sokan félreértik a szerepet. Ez egy közösségi funkció. Nem az a jó kvízmester, aki sokat beszél, hanem az, aki közösséget épít, tartja a kapcsolatot a csapatokkal, ismeri őket, figyel rájuk, tudja, ki hol szeret ülni, ki miben erős, és arra törekszik, hogy mindenki egyforma eséllyel játsszon. Fontosabb a figyelem és a kapcsolattartás, mint a show és a jó duma.

* Mennyire kell felkészültnek lennie egy kvízmesternek? Mi van, ha egy játékos jobban tud valamit?

– El kell fogadni, hogy ilyen előfordul. A nyelv nem tökéletes eszköz. Ha létezne olyan mondat, amelyet húsz ember pontosan ugyanúgy értelmez, az emberiség már rengeteg problémát megoldott volna. Ezt kezelni kell. Előfordulhat, hogy a játékosoknak van igazuk, vagy találnak egy másik helyes megoldást. Ilyenkor rugalmasnak kell lenni.

* És milyen a tökéletes csapat?

– A csapategység a legfontosabb. Minden csapatnál vannak olyan pillanatok, amikor a végén kiderül: valaki tudta a jó választ, csak nem hittek neki. A kvíz jó csapatépítő, mert meg kell hallgatni egymást. Nem mindig a leghangosabb embernek van igaza. A kérdéseket is úgy állítom össze, hogy ha például a zene a téma, akkor a maitól a gregoriánig minden előkerülhessen. És ne felejtsd el, hogy a legokosabb ember is tévedhet.

* Könnyű összeállítani a kérdéseket ennyi év után?

– Egyáltalán nem. Ráadásul nem akarom ismételni magam, ami szintén nehéz. Kitalálni a kérdéseket egy dolog, utána ezt bombabiztosra csinálni egy másik kör. Van, hogy egy kérdés megfogalmazásával eltöltök egy órát, és ha még akkor sem áll össze, segítséget kérek. A kvíz hétfő esténként van, így vasárnap általában úgy fekszem le, hogy megvan az egész kérdéssor, hétfőn reggel 9-kor aztán nekiülök, és délután 4 felé fejezem be, majd küldöm szét a kvízmestereknek. Addig dolgozom rajta. Nem sorozatozom, nem zenét hallgatok, hanem csinálom, mindennek utánajárok, ellenőrzök mindent, képeket válogatok.

* Tehát főállású kvízmester vagy. Hogyan lehet ebből megélni?

– Egyre nehezebben. A hétfő esti játékok önmagukban nem tartanának el. Sokáig a céges csapatépítőkből származott a fő bevételem, ezekből is kevesebb van, ráadásul nagyobb lett a konkurencia, mert megjelenik valaki, aki két éve csinálja, és ugyanannyi pénzt elkér, mint én, mert azt hiszi, ugyanolyan jól tudja csinálni. Ezért gondolkodom azon, hogy más munkát vállaljak mellette.

* Ha nem ezt csinálnád, mit csinálnál?

– Fogalmam sincs, hahaha. Az évek alatt több ezer emberrel kerültem kapcsolatba, s lettem velük jóban, ami óriási dolog. Ti Vajdaságban is úgy kezeltek, mintha hazamennék. Azt is jó látni, hogy ugyanazt a nyelvet beszéljük, mégis mennyi kulturális különbség van köztünk. Nem is ugyanazokat a csokikat esszük, de úgy fogadtok, mintha egy volnék közületek, ez számomra nagyon megtisztelő. Erdélyben is hasonlót éreztem. Ott most először volt döntő, ahol mindenki, aki hétfőnként játszik, most találkozott egymással, és megérezték, hogy van ez a QuizNight nevű valami, ami összeköt. 

* Három könyved jelent meg: A Nagy Kocsmakvízkönyv, A Nagy Fotelkvíz és a Kocsmakvíz újratöltve. Mi hívta életre őket?

– Rényi Ádám barátom kattanása volt, hogy jó lenne QuizNight-könyveket csinálni, ez pedig egy újabb publicitást adott ennek az egésznek. A könyvek kapcsán hallanak az emberek róla, így terjed a műfaj. Biztos vagyok benne, hogy ahhoz is van köze a könyvemnek, hogy egyre több pubquiz jelent meg, mert ezekben részletesen leírom, hogyan kell megcsinálni, mire kell odafigyelni.

* Szóval kiadtad a műhelytitkokat…

– Persze. Ez nem olyan dolog, amit megtartasz magadnak, és nem is a Coca-Cola titkos receptje. A technikát meg lehet tanulni, de a legfontosabb úgyis az, hogy ismerd a közönségedet. Egy jó kvíz mindig azokhoz szól, akik játszani jöttek. Én például szeretem, ha ugyanúgy jól érzi magát az építészmérnök, mint az, aki mellette keveri a betont. 

* Aki elkezdi, függővé válik. Ezzel a mondattal egyetértesz?

– Igen, a legtöbben szerintem így vannak vele. De olyan is akad, aki egy játék után azt mondja, soha többet. És olyan is van, akinek nem jön be az én stílusom. Ez teljesen normális. Te is voltál már több másik kvízen, az egyik tetszett, a másik nem.

* Vannak témakörök, melyeknél rendszerint morgolódnak a játékosok?

– Hát a foci. (Nevet.) Pedig várható, hiszen a focit nézik a legtöbben. Kína nálam visszatérő téma, valamit mindig belecsempészek ebből a kultúrából. A Bibliával kapcsolatos kérdésekre is kaptam már megjegyzéseket, s a zenés kapcsolat sem könnyű, de elfogadták a csapatok. Itt négy zeneszám szól egymás után, s ki kell találni, mi köztük a kapcsolat. 

* Álmos, te játékosként kezdted, és kvízmester vagy. Nem hiányzik, hogy te is játssz?

– Az a durva, hogy nektek sokszor nem is tűnik fel, hogy én a játékosokkal játszom. Amikor megírom a kérdéseket, azzal játszom, hogy elképzelem, hogyan fogjátok kitalálni, milyen lesz a fogadtatása, hogy fog működni, s ez is játék. Például arra senki nem jött rá, hogy az évad közepén heteken át azt csináltam, hogy az első tíz kérdés válaszának kezdőbetűje összeolvasva valamilyen megoldást adott ki. Elrejtek ilyen kis belsős poénokat a magam szórakoztatására. Úgyhogy az, hogy ténylegesen játékosként vegyek részt, nem hiányzik. És nem is lenne rá időm a család, a két gyerek mellett.