A legjobb magyar sajtófotók a REÖK-ben

A legjobb magyar sajtófotók a REÖK-ben

November 10-éig tekinthető meg a 33. Magyarsajtófotó-kiállítás a szegedi REÖK-ben. A képeken az idén is az elmúlt év legmeghatározóbb pillanatai láthatóak. A válogatásba bekerült például egy sorozat Erdei Zsolt utolsó mérkőzéséről, valamint a szocsi téli olimpia emlékezetes momentumai.

A Magyarsajtófotó-kiállítás a magyar fotóriporteri szakma legnagyobb seregszemléje, mely mindig a folyó évet megelőző esztendő legjobb sajtófotóit vonultatja fel. Azok az események, arcok, hangulatok köszönnek vissza a REÖK-ben látható képeken is, amelyek a 2014. esztendőt emlékezetessé tették. Megrázó és örömteli perceket, küzdelmeket, hétköznapi élethelyzeteket és ugyanígy soha többé meg nem örökíthető pillanatokat láthatnak azok, akik ellátogatnak a palotába.

Az idén több mint 7100 fotót küldött be a körülbelül 250 pályázó. Ebből csaknem 380 fotográfia került a megtekinthető válogatásba — közülük több egy-egy sorozat része. Általuk visszaidézhetjük a többi közt a szocsi téli olimpiát, az internetadó elleni tüntetést, Erdei Zsolt — Madár utolsó mérkőzését és az ukrajnai forradalmi eseményeket. Már tavaly is készültek képek menekültekről, a fotósok a debreceni táborból és Ásotthalomról is tudósítottak. Hangulatos képek láthatóak a mohácsi busójárásról vagy éppen egy fácánvadászatról, egy fotós pedig, aki Csanyteleken járt, érzékletes sorozatban mutat rá a magyarországi szegénységre. Mókás természetfotókon pockok verekednek, és összehasonlíthatjuk a Kilimandzsáró látképét egy ködös reggellel Salgótarján felett. A világhírű természetfotós, Máté Bence a magyar természetvédelem szimbólumává választott madárról, a nagy kócsagról készített lenyűgöző sorozatot a Kiskunsági Nemzeti Parkban. 

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Közlemény rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

A legjobb magyar sajtófotók a REÖK-ben
Közlemény
  • Prosperitati Sajtóközlemény
  • 2019.07.22.
  • LXXIII. évfolyam 30. szám
Facebook

Támogatóink