Az elmúlt években rengeteg szónoklatot halhattunk arról, hogy az ország milyen rossz gazdasági helyzetben van, meg hogy megszorításokra lesz szükség, meg reformokra, meg többet kell majd dolgoznunk. Minisztereink minden alkalmat megragadtak, hogy emlékeztessenek bennünket: nehéz idők várnak ránk. Egyelőre megszorítás és egyre rosszabb életszínvonal van, valamint sokszor betarthatatlan, értelmetlen törvények. A várva várt reformok mindmáig elmaradtak.
2013. január 6-án, a pravoszláv karácsony napján Újbelgrádban Aleksandar Vučić — akkor még kormányalelnök — megígéri, hogy 2014 végére az ország polgárai jobban fognak élni.
2013. november 10-én az RTS-nek nyilatkozó Aleksandar Vučić — még mindig kormányalelnök — megígéri, hogy 2015-ben az ország polgárai jobban fognak élni.
2013. december 5-én, a voždovaci helyi közösségi választások hajrájában Aleksandar Vučić megígéri, hogy 2014 végén az ország polgárai jobban fognak élni.
2014. március 31-én, két héttel a köztársasági választások után Aleksandar Vučić — most már miniszterelnök — megígéri, hogy két év múlva, azaz 2016-ban az ország polgárai jobban fognak élni.
2014. április 27-én Aleksandar Vučić miniszterelnöki expozéjában megígéri, hogy két-három év múlva az ország polgárai jobban fognak élni, de már 2016-ban érezhetőek lesznek a reformok hatásai.
2014. október 9-én Aleksandar Vučić ismét megígéri, valójában emlékezteti rá az embereket, hogy másfél év múlva, de legkésőbb két év múlva az ország polgárai jobban fognak élni.
Az elmúlt években rengeteg szónoklatot halhattunk arról, hogy az ország milyen rossz gazdasági helyzetben van, meg hogy megszorításokra lesz szükség, meg reformokra, meg többet kell majd dolgoznunk. Minisztereink minden alkalmat megragadtak, hogy emlékeztessenek bennünket: nehéz idők várnak ránk. Egyelőre megszorítás és egyre rosszabb életszínvonal van, valamint sokszor betarthatatlan, értelmetlen törvények. A várva várt reformok mindmáig elmaradtak.
Úgy tűnik, hogy Szerbiában némelyek igencsak szeretnek kísérletezni. Az országban most valami ahhoz hasonló történik, mint ami annak idején Ivan Petrovics Pavlov orosz pszichológus laboratóriumában. A tudós kutyákon végzett kísérleteket, és rájött, hogy „páciensei” a táplálék látványára elkezdenek nyáladzani, sőt egy ételtől teljesen független inger, mondjuk, csengetés hatására is. Észrevette, hogy miután a kutya rászokott arra, hogy a csengetés után mindig kap enni, szájában már csupán a csengetés hangjára is beindult a nyálképződés. A szerbiai kísérlettel azonban valami nincs rendben: folyamatosan csengetnek, a tápláló étel rendszerint elmarad, de a kutyák mégis nyáladzanak.
Amit az embereknek Szerbiában az elmúlt két és fél évtizedben feltálaltak, az leginkább ehetetlen és rossz ízű volt, tele egészségtelen tartósítószerekkel. Tizennégy évvel ezelőtt, október 5-én sokan rájöttek, hogy a felkínált ehetetlen étellel becsapták őket. Ezért felborították az asztalt, a szakácsra pedig rágyújtották a konyhát. Némelyek most inkább a másik asztalhoz ülnek át, oda, ahol reményeik szerint majd jobb ételt szolgálnak fel nekik. Talán emiatt sem tud kialakulni idehaza az a kritikus tömeg, amely újra felborítaná az asztalt. És persze még mindig sok a kutya, mely ha meghallja a csengőszót, nyáladzani kezd...
