Cs. Simon István (1942—2007) költő, szociográfus, újságíró a bánsági táj kiváló ismerője és krónikása október 19-én lett volna 70 éves, ha öt évvel ezelőtt nem tér meg Teremtőjéhez. A csókai Móra Ferenc Magyar Művelődési Egyesület első elnöke, a Magyar Szó újságírója, a Hét Nap Bánáti Újság mellékletének az egyik alapítója és munkatársa volt.
Megjelent könyvei: Utak keresztje, Ahogy a vadkörtefa, Varasodás, Sóvirág, Szülőfalum, Terján, Lehasadt ág, Virulsz-e még szülőföldem?, Sziromeső, Ahol a part szakad, Tisza menti mozaik, Parlagmagány, valamint az összegyűjtött verseit tartalmazó kötet. Valamennyiben méltó és maradandó emléket állított nemcsak a vidéknek, hanem az ott élő vagy valamikor ott alkotó embereknek is.
Nyaranta az utak mentén viruló lila sóvirág is őt juttatja az eszünkbe, hiszen a szikesek szívós növénye nemcsak az irodalomba került be általa, hanem a bánáti élet jelképévé is vált. Elárverezett, lebontott szülőfaluja, Terján helyett a csókai temetőben találta meg örök nyugalmát.
Nem áhítozott nagy dolgokra: az Adhatnál aranyhalat című versében a maradóknak maradéktalan nyugalmat, a vörös vonalon inneni Bánátnak egy önálló magyar lapot kívánt, „hogy ne vesszen el a szavunk/ és a zenénk,/ hogy ne irthassák ki génjeinkből/ a maradék reményt!” Mindezek helyett a halhatatlanságot kapta és a barátait, akik megemlékeznek róla. Hetvenedik születésnapján a csókai Művelődési és Oktatási Központ, a Bánáti Újság, a Cs. Simon István Baráti Társaság képviselői, valamint családtagjai helyezték el a kegyelet virágait síremlékén.