home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
A környezetbarát közlekedés jegyében
(—)
2015.10.05.
LXX. évf. 39. szám
A környezetbarát közlekedés jegyében

Vajdasági diákok és pedagógusok egy csoportja nemrégiben Magyarországon, a mogyoródi Hungaroringen járt. Az utazás apropója az Európai Mobilitási Hét alkalmából meghirdetett pályázat díjátadója volt.

A kreatív pályázatot a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, a Földművelésügyi Minisztérium és az Emberi Erőforrások Minisztériuma — csatlakozva Európa legnagyobb közlekedéssel kapcsolatos környezetvédelmi kampányához — hirdette meg. A részvevők az intermodalitást, multimodalitást jelképező alkotással (rajzzal, fotóval, csoportos munkával) pályázhattak, melynek közvetítenie kellett a kampány jelmondatának — VálasszVáltsVariálj! — üzenetét is.

A téma megragadta a vajdasági kis képzőművészek fantáziáját is, akik alkotásaikkal arra ösztönöztek, hogy mindenki gondolja át a rendelkezésre álló közlekedési lehetőségeket, az utazáshoz válasszon megfelelő eszközt, és kombinálja a közlekedési módokat.

Igyekezetüket siker koronázta: az ezernégyszáz alkotásból kiválasztott legjobb nyolcvan között többük munkája is szerepelt.  

Ők:

         Somogyi Dóra (Jovan Mikić Á. I., Szabadka, tanító: Agárdi Hajnalka)

         Fajta Lili és Ország Albert csoportjuk képviseletében (Jovan Mikić Á. I., Szabadka, tanítónő: Aranyos Valéria)

         Vőneki Dávid (Đuro Salaj Á. I., Szabadka, tanítónő: Fleiss Anasztázia)

         Jenei Noel (Đuro Salaj Á. I., tanítónő: Szalma Elvira)

         Fristek Benjamin (Đuro Salaj Á. I., Szabadka, tanítónő: Soós Hedvig)

         Sütő Valentina (J. J. Zmaj Á. I., Szabadka, tanítónő: Grubanov Martinek Emília)

         Berta Klaudia (EmArt Műhely, Szabadka, mentor: Grubanov Martinek Emília)

         Szekeres Martin (Október 10. Á. I., Szabadka, tanítónő: Malagurszki Éva)

         Diósi Dorián és Omerović Ivor (Pinocchio Óvoda, Szabadka, óvónő: Szalai Andrea)

         Szalai Klaudia (Petőfi Sándor Á. I., Hajdújárás, mentor: Szalai Eszter)

         Bakos Réka és Orsolya (Kókai Imre Á. I., Temerin)

 

A kis csapat az ajándékon, élményeken kívül új ismeretekkel is gazdagodott, és azt üzeni: a gépkocsik használata helyett a kerékpározást, a gyaloglást vagy a tömegközlekedést részesítsük előnyben, hiszen ez nemcsak környezetünk, hanem saját egészségünk megőrzésének a záloga is!  

A Szabadka községbeli gyerekek és pedagógusaik a díjátadón

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..