A madaras témák nem állnak tőlem távol. Egy madarászos napon képes vagyok 30 km-t is megtenni, hogy egy új madarat tudjak lekapni a gyűjteményemhez. Erre ugyan nincs garancia, de próbálkozni kell. Több madárfajtát felismerek, egy részüket még a hangjukról is. Barátaimat, ismerőseimet szoktam tanítgatni a madarak felismerésének tudományára, több-kevesebb sikerrel. Nekem is vannak gyenge pontjaim. A légykapók, a poszáták és a kis testű vízimadarak terén még nem vagyok a legjobb, de igyekszem. A ragadozó madarak felismerése kihívás, de itt már egy tűrhető szintet elértem a magam örömére.

Valamikor réges-régen a madarakat csapóval, lépes pálcával és csalimadárral fogtuk be, ez ma már mind illegális, de ötven évvel ezelőtt senki sem tiltotta. Nem volt internet, mi, fiúgyerekek pedig eltanultuk az idősebb madarászoktól a madárfogás csínját-bínját. Saját magunk főztük a lépet fenyőgyantából, önellátók voltunk. Lehetett venni is, de megoldottuk a problémát. Napsütésben nem volt sikeres a vadászatunk, mert túlságosan csillogtak a lépes pálcák, attól meg féltek, és hiába dalolt a csalimadár, nem jöttek a kis madarak. A galambpiacon lehetett értékesíteni a befogott példányokat, de ez engem nem érdekelt, a vadászat, az izgalom számított jó szórakozásnak.

Madaraink tollazata igencsak díszes. Vannak olyan fajok, amelyeknél a tojó és a hím nem különbözik egymástól, és vannak olyanok is, ahol csak a hím visel tarka-barka tollazatot, a tojónak kell az álcaruha, hogy a ragadozók ne ismerjék fel könnyedén kotláskor, mert az nem nyerő a madaraknál.

A gyurgyalag vagy törökfecske egyik legszínpompásabb madarunk egyike, védett, de a méhesek közelében tetemes károkat tud okozni. Napi 250 méhet be tud falni a dongók és a szitakötők mellett, amit a méhészek nem nagyon díjaznak. Védekezni ellene csak riasztással engedélyezett, a kihelyezett műbagoly vonzza a ragadozó madarakat, melyek jelenlétét nem kedveli a gyurgyalag, és elméletileg elhagyja a területet.

A süvöltő is díszpompás madaraink közé tartozik. Talán tíz alfaja lehetséges, de ezen az ornitológusok még vitatkoznak. A hím jóval élénkebb tollazatot visel, mint a tojó, egyedszáma csökkenőben van, de nem veszélyeztetett faj, mert évente kétszer is elkotlik, és egy kis szerencsével akár tíz madárkát is fel tud nevelni.

A zöld harkály vagy küllő erdei madarunk, de mégiscsak a réteken szerzi be eledelét, főként hangyákat és más rovarokat fogyaszt. Ezenkívül a gyümölcsöt sem veti meg. Hangja összetéveszthetetlen más madáréval, nagyon hangosan közli, hogy ő is itt van a területen.

A szalakóta is a díszes madaraink közé tartozik. Egyszer sikerült megfigyelnem őkelmét vadászat közben, miként egy karó tetején ücsörgött, merthogy lesből vadászik, és a kellő pillanatban lecsap a kis testű rágcsálókra, gyíkokra. Néha sajnos kifosztja a madarak fészkeit, a bestia a fiókákat is befalja. Élőtere óriási, de Skóciából, Dániából már eltűnt. Ősszel szívesen fogyaszt bogyókat, olykor pedig felkeresi a szőlőskerteket egy kis kóstoló erejéig. Van, ahol kék csókának hívják, nem készít fészket, inkább a küllő vagy a fekete harkály elhagyatott odúit veszi birtokba. Nem kényes a szállásra, a kihelyezett odúkat is elfogadja. A lényeg, hogy egy ülőrudat is helyezzenek mellé, ahol megpihenhet, és vadászhat prédáira.

A kis tengelicénk vagy stiglincünk is dobogós volna a szépségek között, szerencsére ő sem veszélyeztetett. Félérett magokat, bogyókat fogyaszt, de a hernyók is bejönnek neki. Több alfaja is ismert, mint például az iráni, korzikai, szibériai, ibériai, európai, de mindegyikre jellemző, hogy díszes a tollazata. Szépsége miatt az ember számos olyan országba betelepítette, ahol nem őshonos, ilyen egyebek között Ausztrália, Új-Zéland, Bermuda, Uruguay, ahonnan természetesen áttelepült Brazíliába és Argentínába is, vagyis ő a mi világjáró madarunk. Termetéhez képest nagyon falánk madár, ha teheti, csak beül az etetőbe, és ha nem zavarják, naphosszat eszeget. Télen, ha az etetőnél a vendégeink között stiglinc is van, akkor különösen oda kell figyelnünk a magvak pótlására.

A meggyvágó is a díszes madarak közé tartozik, tömzsi, zömök alkata tiszteletet parancsol. Ha az etetőnél megjelenik, nem kérdéses, ki az úr a háznál, a többi madár illedelmesen tovarebben, amíg ő falatozik. Lombos erdők környékén, gyümölcsösökben portyázik, de a parkokban is előfordulhat. Fő eledele a juhar és a kőris termése, a galagonya, a vadcseresznye magjai, de a hernyókat is kedveli. Nem számít veszélyeztetettnek, viszont vigyáznunk kell rá, hogy ez így is maradjon a jövőben.

A barkós cinege is egy díszes madarunk, egyszer sikerült lencsevégre kapnom néhányat, Palicson, a Vér-tó nádasaiban falatoztak, hiszen kedvenc téli eledelük a nád magjai. Állítólag igen jelentős a Ludasi-tavi állományuk, olyannyira, hogy nemzetközileg is jegyzik.

Ez alkalommal ennyit a madarakról. Róluk nem egy cikket, hanem egy vaskos könyvet is játszi könnyedséggel meg lehetne írni, mindannyiunk örömére.