home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
A kézilabda szeretete
Tóth Tibor
2019.04.14.
LXXIV. évf. 14. szám
A kézilabda szeretete

Magyarkanizsa bővelkedik sporteseményekben.

Évente nagy sikert arat a többi közt a táncfesztivál, a nemzetközi úszó- és futófesztivál, a Csaba Ferenc nemzetközi birkózó-emlékverseny, a kajakregatta, de a legnagyobb érdeklődés kétségtelenül az eddig OTP Bank Kupa nevet viselő nemzetközi férfi-kézilabdatornáját övezi, melyre évről évre igazi sztárcsapatok érkeznek a Tisza menti kisvárosba. A torna megálmodójával, a Sporttour civil szervezet elnökével, Dukai Ferenccel szót ejtettünk a múltról, illetve a jövővel kapcsolatos terveket is vázoltuk.

Ferenc sportpályafutása során labdarúgással foglalkozott, az 1979/80-as idényben a Vojvodina hálóját védte. A torna ötlete 2011-ben merült fel, amikor a sokszoros jugoszláv válogatott kézilabdázó, Vladan Matić, a Pick Szeged akkori, a Tatabánya jelenlegi edzője felkérte, hogy rendezzenek egy négyes tornát Magyarkanizsán. Ferenc és családja Pick Szeged-szurkoló, s rábólintott a felkérésre, hiszen Magyarkanizsának az edzési lehetőségeket és az elhelyezést tekintve is kiválóak az adottságai. Időközben Ferenc kisebb lánya, Anett is elkezdett kézilabdázni, így még több szállal kötődtek a sportághoz.


Dukai Ferenc, a Sporttour civil szervezet elnöke

— 2011-ben megszerveztük az első tornát, melyen a Partizan, a našicei Nexe, a Pick Szeged és a Ferencváros vett részt. A jól sikerült tornának is nagy szerepe volt abban, hogy újraélesztettük a magyarkanizsai kézilabdát. Akkoriban az azóta elhunyt Juhász Gyula tanár úr foglalkozott az ifjú sportolókkal, ma pedig egy fiatal gárda — Ivković Ádám klubelnökkel az élen — irányítja a munkát. A szakemberek több mint 70 gyerekkel dolgoznak, a korosztályos csapatok kiváló sikereket érnek el, többen bekerültek már a tartományi válogatottba is. Szinte minden kategóriában versenyeznek a megfelelő ligában. Megszervezték a mini-kézilabdabajnokságot is, a közelmúltban pedig egy ausztriai versenyen képviselték nagy sikerrel a magyarkanizsai színeket. A tornának köszönhetően bekerültünk a Szerb és a Magyar Kézilabda Szövetség látókörébe. A 2012. évi londoni nyári olimpia előtt szerb—magyar felnőttmérkőzést tartottunk, és szervezésből csillagos ötösre vizsgáztunk, majd három évvel ezelőtt, az Európa-bajnokság előtt ugyanez a két válogatott Zentán is megmérkőzött egymással, 2500 ember előtt. Magyarkanizsának kiválóak az adottságai, hiszen a szálloda és a sportcsarnok mindössze 200 méter távolságra található egymástól. Kiváló kapcsolatot ápolunk a gyógyfürdővel is, mely már felismerte a sportturizmusban rejlő lehetőségeket. A torna alatt három csapatot akkor is elhelyezhetünk ott, amikor telt házzal működne, tehát számunkra mindig gondoskodik férőhelyről. A nálunk edzőtáborozó csapatokat is mindig beillesztjük a telt házas programjába.

Az eddigi tornákon a magyarkanizsai közönség a többi közt a korábbi BL-győztes Vardart, a fehérorosz Meshkov Brest csapatát, a Pick Szegedet, a Celjét, a Gorenje együttesét, a dán Esbjerget, a Bukarestet, a svéd Kristianstad gárdáját, valamint török, afrikai és ázsiai csapatokat, válogatottakat láthatott. A magyar és a szerb korosztályos válogatottak rendszeresen Magyarkanizsán készülnek a rájuk váró megmérettetésekre, szeptemberben pedig a magyar, az akkor még macedón és a szerb korosztályos (2000-ben született játékosok) válogatottak egy tornán mérkőztek meg egymással.

— Az idén is nálunk edzőtáboroznak majd a MOL-Pick Szeged utánpótlás korosztályú csapatai (138 gyerek), a másik magyar sztárcsapat, a Veszprém pedig 62 fiatal játékossal érkezik hozzánk. A szeghalmi lánycsapatok is több éve nálunk készülnek, jelenleg pedig az NB I.-es Békéscsaba felnőtt- és korosztályos együtteseivel folytatunk tárgyalásokat. Június 11-e és 18-a között a SEHA-liga állandó résztvevője, az eperjesi Tatran is nálunk tartózkodik, reméljük, az augusztusi tornán is pályára lép. Rengeteg csapat érdeklődik a magyarkanizsai edzőtáborozások iránt. Szálláshelyet tudunk nyújtani a sportolóknak, viszont a csapatok rendelkezésére csak egyetlen sportcsarnok áll, melyen hosszú idő óta semmilyen felújítást sem végeztek. A parketta cserére szorul, az objektumot pedig 6 méterrel kellene meghosszabbítani, hogy mindenféle előírásnak megfeleljen. Titkos álmunk egy új sportcsarnok építése. A gyógyfürdő melletti, betonborítású kézilabdapályát az elmúlt évben legalizáltuk, egy időtálló anyaggal vonnánk be, valamint egy munkacsarnokot építenénk fölé. Ekkor már több együttest fogadhatnánk, mivel két pálya állna rendelkezésünkre.

A tornát ettől az évtől nem OTP, hanem Vajdasági Bank Kupa néven augusztus 22-e és 25-e között rendezik meg. A hatcsapatos viadal biztos résztvevője Vladan Matić jelenlegi csapata, a Tatabánya, továbbá a Nexe és a Partizan, viszont a Celjével, az ukrán Motor Zaporozsjéval, a Vardarral és a lengyel Wisła Płockkal még folynak a tárgyalások. A magyarkanizsaiak a kézilabda mellett más sportágakban is szeretnének rangos versenyeket rendezni. Belátható időn belül horvát, szlovén, magyar és szerb csapatok részvételével futsaltornát tartanak, illetve a röplabdát is szeretnék népszerűsíteni egy rangosabb verseny keretében, július 16-ától pedig a magyar és a szerb strandkézilabda-válogatott fog Magyarkanizsán tartózkodni, és az edzőtábor keretében két mérkőzést vívnak egymással. A magyarkanizsai labdarúgócsapatok automata öntözőrendszerrel felszerelt, teljesen felújított pályát kapnak jövőre, ezzel pedig a külföldi csapatok fogadására is megteremtődnek a feltételek. Az izraeliekkel már folytak megbeszélések.

— Nagyon örülök, hogy a kézilabdát ilyen magas szintre emeltük, hogy világsztárokat tudunk a városba hozni. Mindez egy szűkebb kör érdeme. Itt kell megemlítenem az Aqua Pannon és a Lupus Hotelt, valamint a gyógyfürdőt, ahol kiváló emberek profi módon dolgoznak, ezzel is öregbítve Magyarkanizsa hírnevét.

A 2019. év első edzőtábora hamarosan megkezdődik: április 14-étől hat napon át a 2002. évi, szerb korosztályos kézilabda-válogatott edzőtáborozik Magyarkanizsán.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..