A Hét Nap 2008. júniusi számában Orosz Ibolya vezércikkben foglalkozik a vajdasági magyarság egy igen fontos közoktatási kérdésével: a magyar tannyelvű iskolai tagozatokon folyó szerb nyelv tanításával. Hála istennek! -- szakadt ki belőlem a sóhaj --, valaki végre a tömegek előtt elemzi ezt a kérdést. Jómagam igen fontosnak, megmaradásunk egyik fontos tényezőjének tartom. Valaha, a tartományi autonómia megszüntetése előtt minden társadalmi szinten vezető kérdésként kezeltük.
Valaha egyesek Triesztbe, Bécsbe jártak bevásárolni. Egyöntetű volt a vélemény, hogy az ottani kereskedők a vásárlókkal szerbül vagy magyarul érintkeztek alkudozás közben. Amikor a szabadkai ócskapiacon megjelentek a kínaiak, egy alkalommal az egyik elárusítótól magyarul érdeklődtem bizonyos áru iránt. Természetesen magyarul válaszolt! Érdekes, akkor miért nem magyarul beszél velem az elárusító az üzletben is?
Mindezeket érvként említem annak igazolására, hogy a szerbnyelv-ismeret a számunkra gazdasági érdek (is), és természetesen társadalmi érdek is, mert lépten-nyomon szerb nyelvű kommunikációt kell folytatnunk, különösen olyan környezetben, ahol a magyarság szórványban él.
1989-ig a pedagógiai intézetek, a tartományi közoktatási titkárság kiemelt kérdésként kezelte ezt a tantárgyat. Eredményeként volt is külön tantervünk a homogén és a heterogén nyelvi környezetben működő iskolák tanulói számára. Hiányosságokról főképp a középiskolai tantervekkel kapcsolatban beszélhettünk.
Jelenleg iskoláinkban az 1992-ben meghozott tanterv szerint tanítják a szerb nyelvet. Maga az évszám is elgondolkodtató: a társadalomtudományokban kétségtelenül gyökeres változtatásokat kellene alkalmaznunk. Azért használtam a feltételes módot, mert állítólag a kormány már az 5. osztályig megújította a tanterveket... De kérdem én az olvasót: milyen az az oktatási reform, amely az egésznek csak a részeire terjed ki, és nem látja a végeredményt? Ugyanakkor tanúi voltunk annak is, hogy a nyolcosztályos általános képzést tízévesre akarták módosítani... Egyszóval bizonyos kapkodásnak vagyunk tanúi, a felelősök henyeségének, ahelyett, hogy válogatott szakembergárdára bíznák a javaslatok kidolgozását.
Említettem a homogén és a heterogén nyelvi környezetet. A heterogén környezet kétségtelenül kedvez a nyelvtanulásnak. A tanulók a tanítási órán kívül, környezetükben is használni kénytelenek a tanult nyelvet, azaz a gyakorlatban alkalmazzák a nyelvtani szabályokat. A közös szakköri foglalkozások, a sporttevékenység, a nyaralás szintén ezt az irányzatot erősíti. 1945-ben Zomborban folytattam gimnáziumi tanulmányaimat. Szerbül annyit tudtam, amennyit a partizánoktól hallottam: ,,Zdravo'. Abban a városban azonban a városi környezet is hozzájárult a szerbnyelv-tudásom fejlődéséhez. A szabadkai tanítóképzőben kiderült, mennyivel jobban beszélem a szerbet, mint a csantavéri, a horgosi vagy a kanizsai társaim.
Egy olyan településen élek, ahol a 2002. évi népszámláláskor az 1900 lakosból 25 vallotta magát szerb nemzetiségűnek. Itt a tanulók csak az iskolában hallják a szerb nyelvet. A hetvenes években azonban kapcsolatba léptünk egy szerbiai településsel. Minden tanév végén meghatározott számú tanuló utazott Szerbiába, ott töltött tíz napot, majd az ottani pajtásával jött haza. Így legalább húsz napon keresztül szerbül kellett beszélniük. Akik két-három ízben éltek ezzel a lehetőséggel, már egészen jól beszélték a szerb nyelvet!
Hiányolom, hogy a közoktatási minisztérium nem gondoskodik a nyelvtanításhoz elengedhetetlen segédeszközökről. A szituációteremtéshez elengedhetetlen lenne megfelelő kép, diafilm, videofelvétel, számítógépes program stb. A lelkiismeretes tanárnak magának kell gondoskodnia szemléltetőeszközről. Pl. amikor a magyar mint idegen nyelv tanítása beindult, tizenhárom részes tévésorozat készült Tanuljunk magyarul! címmel.
Ma már nincs iskola, ahol ne volna számítógép. De ezekhez nem készült megfelelő segédanyag a szerb nyelv tanításához!
A szabadkai Széchényi István Általános Iskolában a Szülők iskolája rendezvénysorozat keretében egy alkalommal megkértem az informatika jeles tanárát, tartson a szülőknek bemutatóórát szerb nyelvből a számítógép segítségével. Kézzelfogható igazolást nyert a feltevésem: a tanulók a számítógép segítségével kommunikációs szituációba kerültek, látták, hallották a nyelvi jeleket, alkotó módon használhatták a megfelelő nyelvi alakokat. Ha ez lehetséges, akkor miért nincs iskoláinkban központilag elkészített segédanyag a szerb nyelv tanításához?
Mindezek azonban a nyelvtanítás korszerűsítését szolgálnák. A legfőbb gond szerintem a tantervben rejlik. Átnéztem a tankönyveket. A 3-4. osztályos tankönyvek már az új terv alapján készültek, korszerű nyomdatechnikával, korszerű felfogásban. Az alsó tagozaton valóban a kommunikáció fejlesztése a cél, és ez áll a figyelem központjában. De itt is: vajon a tanítómese a legjobb előidézője a beszédszituációnak?
Lesújtó a helyzet a középiskolás tankönyvek esetében. Az egyik szerző, Buljovčić tanár úr egy nyelvi konferencián kifejtette, hogy meggyőződése ellenére volt kénytelen tankönyvét megírni, mert a tanterv így követelte. Ezekben a könyvekben a szövegek egyáltalán nem a kommunikációt fejlesztik, hanem szépirodalmi szemelvények. Pl. a III. osztályos tankönyv 1990-ben jelent meg, 3-4 oldalas szövegek vannak leckénként P. Kočićtól, Andrićtól, Krležától stb. Az irodalmi szövegeket a tankönyv függelékébe helyezném, ahol a jobban beszélő tanulók elolvashatnák.
Ugyanakkor a nyelvtan (!) külön fejezetet foglal el a tankönyvben, azaz irodalmat és nyelvtant tanítunk! Ez tehát a célunk, vagy az, hogy a magyar ifjúság szerb nyelven kommunikáljon, érintkezni tudjon környezetével? Andrićot sokan ismerik. Nobel-díjas regényét nem azzal a céllal írta, hogy az a szerb nyelv adott fogalmát szemléltesse. Nem beszélve arról, hogy ma a szerb nyelvben mikor találkozunk a turcizmusokkal, nyelvjárási kifejezésekkel, amelyekre szemléltető példa lehet.
A II. világháború után olvasókönyvünk sem volt. A szerb nyelv tanulásakor a Pioniri című gyermeklapot használtuk. Otthon bemagoltam a kijelölt szöveget, s az osztályban sikerrel idéztem. A baj akkor kezdődött, amikor különféle kommunikációs helyzetben kellett szerb nyelven megnyilatkoznom. Az kész nyelvi kabaré volt. Vajon mennyi haszna van ma a középiskolásnak ezekből az irodalmi szövegekből? Az idegen nyelvek tankönyvei olyan leckeszövegeket tartalmaznak, amelyek a megismertetésre és a gyakorlásra kijelölt nyelvi fogalmat kellő számban tartalmazzák, és ezt követi 8-10 oldalas gyakorlatrendszer. A minisztériumban ezt az elvet kellene követni esetünkben is!
Örömmel értesültem, hogy a Magyar Nemzeti Tanács foglalkozott a szerb nyelv tanításának kérdésével. Szerintem egy arra hivatott bizottságot kellene létrehoznia, amely kidolgozná észrevételeit, javaslatait, és eljuttatná az illetékes minisztériumnak. Határozott állásfoglalásra van szükség. Meg kell értetni az illetékes szervvel, hogy a nemzetiségek számára, melyek az ország lakosságának a 18%-át képezik, a szerb nyelv ismerete gazdasági és társadalmi kérdés. A kormányzat tehát gondoskodjék róla, hogy a szerb nyelv tükrözze az idegen nyelvek tanításának korszerű szemléletét, és lássa el a szükséges körszerű segédeszközökkel.