A kertvárosiak harangjai is „megjárták Rómát”

A kertvárosiak harangjai is „megjárták Rómát”

A kertvárosi Jézus, a munkás templomban egymást érik az újítások, ezek közül a három új harang felszerelése és üzembe helyezése a legjelentősebb.


Szabó Attila felvételei

A harangokat Pénzes János megyés püspök szentelte fel, majd az egybegyűltek hallhatták azok öblös hangját is. A hívek közül a legtöbben azt mondják: büszkék rá, hogy most már az „ő templomuk” harangjait is hallhatja az egész környék.

A harangokat még 2015-ben az ausztriai Graz melletti feldbachi plébánia adományozta a kertvárosinak. A legnagyobb harang, a kéttonnás Szent László, az egy tonnát nyomó középső XII. Piusz nevét viseli, a legkisebb pedig — mely első ránézésre szerény méretei ellenére is féltonnás súllyal bír — a Doroszlói Mária nevet kapta. A plébániának már volt három harangja, így a most felszereltekkel együtt Jézus, a munkás lett Szabadka második legtöbb haranggal büszkélkedő plébániája.

Szakály József atya, a templom plébánosa köszönőbeszédében elmondta: kezdetben maga sem hitte, hogy a három harang egyszer megszólal, de az emberek összefogtak, és a legváratlanabb helyekről is érkezett támogatás, segítség. Külön megköszönte a püspöknek, hogy felszentelte a harangokat.

— Lehet, hogy a harangunk a második legnagyobb a városban, és Észak-Bácskában is a legnagyobb plébániai harang, de tudjuk, hogy a püspök úrnak van a legnagyobb harangja. Azt is tudjuk, hogy a bazilika felújítása miatt ez a nagy harang most hallgatásra van ítélve, de reméljük és hisszük azt, hogy rengető hangjával a püspök méltóképpen tudja majd megünnepelni és köszönteni új, jövő évi jubileumát, aranymiséjét. Hálásak vagyunk a püspök úrnak, hogy ezt a különleges szertartást elvégezte, és lelket adott a harangoknak, hiszen néven nevezte őket, a béke jelét rajzolta rájuk, és krizmával kente fel őket. Egyúttal meg kell köszönnöm mindazoknak a támogatását és segítségét is, akik nélkül ezek a harangok még mindig Ausztriában raboskodnának, vagy itt, a mi garázsunkban.

A támogatóknak ajándékcsomagokkal hálálták meg a segítséget. Szakály atya külön kiemelte dr. Némedi Imre munkáját, aki a harangállványt tervezte, a vezérlőszerkezetet pedig dr. Simon János készítette el. Mindkét szakember a Szabadkai Műszaki Szakfőiskola tanára.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Képmás rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Facebook

Támogatóink