home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
A kerékpár
Lábadi Loránd
2019.03.21.
LXXIV. évf. 11. szám
A kerékpár

A tavasz közeledte több szempontból is örvendetes, mivel sok olyasmivel tölthetjük el az időnket, ami a téli hónapokban nem éppen kellemes.

Az egyik ilyen a kerékpározás, bár olyanok is vannak szép számban, akik a nagy hidegben is szívesen közlekednek biciklivel, hiszen jól felöltözve nem is olyan borzasztó, ellenkezőleg: a mozgásszegény időszakban jólesik egy kis ilyenfajta mozgás. Nem létezik, vagy ha mégis, akkor nagyon kevés az olyan személy, aki nem találkozott vele, hajtotta gyerek- vagy felnőttkorában. Mivel ehhez a közlekedési eszközhöz egyelőre nem szükséges a jogosítvány, bármely korosztály részt vehet vele a forgalomban.

A kerékpár fokozatosan nyerte el a mai formáját, mely nagymértékben különbözik az első példánytól. Az egykerekű típusát monociklinek, a háromkerekűt triciklinek hívják. Az első szerkezet 1817-ben készült el, lábbal kellett előrelökdösni, mivel a pedálokat ekkor még nem ismerték, viszont a kormánnyal már lehetett irányítani. Igaz, nagyon kezdetleges módon volt megszerkesztve. A váz fából, a kerekek vasból készültek, és ez egy ideig így is maradt. 1840-ben egy skót kovácsmester megalkotta a világ első pedálhajtásos változatát, mely esetében az első kereket rudak forgatták. A felnifék még ekkor sem volt ismert, ezért több baleset is bekövetkezett. 1861-ben sikerült megszerkeszteni a közvetlen hajtást, az első kerékre pedált szereltek, így megszületett a velocipéd. Nagyon népszerűvé vált, és 1870-ben már gyárakban is nagy mennyiségben állították elő. A következő lépés az acélküllők kialakítása volt, valamint az, hogy a nagyobb első kerékkel megnövelték a sebességet, de ez az újítás hamar megváltozott, amerikai tervezők szerint ugyanis a kis kerék elöl jobban funkcionál. 1885-ben bevezették az első kerék lánccal való meghajtását. Egy 76 cm átmérőjű hátsó kereket alkalmaztak, valamint a mindkét kereket lassítani képes féket. A zökkenőmentes utazásról Dunlop találmánya gondoskodott, a pneumatikus, felfújható tömlő, de egy másik feltaláló Michelin néven kidolgozta a mai napig jól bevált, szelepen át pumpálható tömlő/köpeny rendszert. Mindezekkel együtt megszületett a mai bicikli közeli elődje, melynél megtalálható a vázba épített felfüggesztés is. A fejlődés elképesztő iramban folytatódott, és már a háborúban is nagy számban alkalmazták ezt a közlekedési eszközt. Előállítása olcsó, ezért megfizethető, így tömegesen elterjedt, különösen a ’70-es évek kőolajválsága növelte a népszerűségét, amikor is már divathóbort lett. A legfontosabb alkatrészei a váz, kerekek, kormánycsapágy, kormányszár, kormány, középcsapágy, hajtómű, pedálok, lánc, első és hátsó fogaskoszorú, fékek, nyeregcső, nyereg, váltórendszer, első villa és a teleszkópos hátsó villa. A váz készülhet acélból, mely erős, és élettartama több évtized. Az alumínium szintén szerepel a gyártásban, aminek köszönhetően könnyebb a szállítás. A kerék fő részei a kerékagy, küllők, küllőanyák, felni, belsővédő szalag, gumiabroncs, belső és külső gumi. A felni a kerék U keresztmetszetű része, mely külső élein kialakított peremeivel rögzíti a gumiabroncsot. Anyaga lehet acél vagy alumínium, de manapság már műanyag is. A kormány kormányszárral kapcsolódik az első villába, az alakja egyenes vagy szarvkormány, hajlított, triatlon, BMX. A biciklinek több típusa létezik, attól függően, hogy milyen terepen fogjuk használni: hegyikerékpár, országúti, városi, BMX, fitness, és még lehetne folytatni, mert a választék bőséges. A hegyikerékpár masszív felépítésű, a vastag kerekek alkalmassá teszik a különböző terepeken való bicajozásra, az országúton azonban nem kellemes vele közlekedni. Az országúti változat a legkönnyebb és a leggyorsabb, a vékony gumijának és a váz anyagának köszönhetően. Az alumínium alkalmazása nagy előrelépés a gyártásban, ezért az üzletek is több biciklit adnak el. A városi használatra gyártott típusok jellemzője a strapabírás — mert gyakran szállítunk valamilyen terhet —, valamint a kedvező árfekvés. A gyártó csomagtartót is készíthet, mely a kormányon vagy az ülés mögött helyezkedik el. A választás nem egyszerű, de biztosan sikerül megtalálni a nekünk legmegfelelőbbet.

Még van egy kis időnk kitalálni, hogy melyik változat mellett döntünk, de a jó idő beköszöntével az árak is feljebb kúsznak, mivel a nagy többség ekkorra tervezi a beszerzést. Ha sietünk, még jól járhatunk, és a megtakarított kis pénzen egyéb kiegészítőket is vehetünk, melyek csinosabbá teszik az új kedvencünket. A nagyobb távolságok már nem lesznek olyan leküzdhetetlenek, a kirándulások pedig élménnyé válnak. A kosarakba betehetünk enni-, innivalót, poharakat, plédet, melyet leteríthetünk egy füves területen, és már jól is érezzük magunkat. Amikor csak tehetjük, tisztítsuk meg a bringánkat, olajozzuk meg a kényes felületeket, és tároljuk hűvös, száraz helyen, meg fogja hálálni a törődést.

Balesetmentes bicózást vagy cangázást, ahogy tetszik!

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..