A hiszékenység szüleménye
Perisity Irma
2020.10.02.
LXXV. évf. 39. szám
A hiszékenység szüleménye

Talán nincs is olyan olvasó, akinek az életében ne lett volna olyan pillanat, amikor úgy érezte, megoldhatatlan probléma előtt áll. És ilyenkor, amikor a józan ész felmondja a szolgálatot, a bajban levő csodát vár. Ezek az alkalmak adnak „munkát” a jósoknak, a mindenféle „varázslatos erővel” bíró személyeknek. Hogy valakiből hogyan és miért lesz jós, azt a középkorú asszony meséli el.

— Fiatalabb koromban mindig azt hallottam, hogy az időskor attól lesz szép, hogy a tudatunk megszűri az emlékeinket, és csak a szépre emlékezünk — mondja elmélázva a gyászruhás öregasszony. — Úgy látszik, valami nincs rendben a tudatommal, mert nekem nincs, vagy legalábbis nagyon kevés a szép emlékem, beleszámítva a gyermekkoromat is. Talán hároméves voltam, amikor az apám le akarta dobni anyámat a tizedik emeletről, ezek a legrégibb élő emlékeim. Tömbházban éltünk, apám állami munkahelyen dolgozott, és a szűk látóköre miatt anyát sosem engedte dolgozni. De azt napi rendszerességgel vágta a fejéhez, hogy ő tartja el. Apámnak nem voltak szülei, legalábbis hivatalos dokumentum nem létezett róluk. A lelencből kiadták családi gondozásra, és onnan ment katonának, majd a leszerelés után munkát kapott, és hamarosan megismerte anyámat. Anyát a nagymama nevelte, aki korán megözvegyült. Nagyon vigyázott a lányára, minden erejével igyekezett tisztességes, makulátlan erkölcsű nőt nevelni belőle. Az ilyen nevelés egyik fő szabálya, hogy a nőt feltétel nélküli szófogadásra, megalkuvásra tanítja, legalábbis régen így volt. Megismerkedésükkor tehát apám egy érintetlen, szófogadó, csöndes és dolgos lányt kapott feleségül, aki fűzfaágként hajlott úgy, ahogy ő akarta.

Az esküvőjük után gyorsan lakást is kaptak. Háromévi várakozás után jöttem a világra, de apám nem volt megelégedve, mert nem lettem fiú. Persze anyát okolta, állítva, anya talaja a rossz, ő kitűnő maggal dolgozik. Mivel a talaj nem volt megfelelő, anya nem is maradt többet terhes. Apám pedig rendszeresen, nem is titkolva szórta a kitűnő magot abba a talajba, amelyre éppen rászaladt. Így kaptam hatéves koromban egy néhány hetes húgot, akit ismeretlen személy egy ruháskosárban tett apám vállalatának a bejáratához, benne egy kurta utasítással, kinek kell átadni a küldeményt. Apám biztosan tudta, kitől jött a csomag, mert hazahozta. És anyám szó nélkül elfogadta a babát. Nem is tehetett szegénykém másként, mert apa azt mondta, a kicsi marad, akinek nem tetszik, mehet. Őszintén mondom, egyetlen szép emlék nem jut eszembe a gyermekkoromból. Apám verekedett, kicsapongott, saját magán kívül az égvilágon semmi sem érdekelte. A húgom is cseperedett, apám pedig csak iránta mutatott néha valamilyen gyöngédséget. De ahogy nőttünk, a húgom egyre rafináltabb lett, és okosan manipulálta a sokszor részeg apánkat. Amikor befejezte a középiskolát, azonnal férjhez akart menni, de nem kívánta a férjét a kétszobás lakásba hozni. Ezért apától kért segítséget, hogy lakást vehessenek. És kapott is. Ezenfelül amikor az anyai nagymama meghalt, anya megörökölte a kétholdas gyümölcsöst, melyet ugyancsak felemésztett a húgomék lakásvásárlása.

Amikor megszülte az első gyereket, ő sehol sem dolgozott, a férje is csak idénymunkákat vállalt, hát apa tartotta el őket. Én szerencsére dolgoztam, így anyával nem éheztünk. Azt még nem mondtam, hogy anyámat sajnálva én szinte teljesen lemondtam magamról, úgy öregedtem meg, hogy nem volt udvarlóm, nem jártam szórakozni. Fogalmam sincs, honnan jött anyámnak a sugallat, de egy alkalommal, amikor hazamentem a munkáról, azzal fogadott, hogy talált egy kereseti forrást, de ne tiltakozzak. Kiderült, hogy kétségbeesésében elment egy jósnőhöz. Nem az a lényeg, mit mondott a jósnő, hanem az, mit látott anyám ebben a tevékenységben. Nekem ezt így fogalmazta meg: Nézd, kislányom, én sem vagyok hülyébb annál a jósnőnél. Kétszer voltam nála, de úgy érzem, máris megfejtettem a titkát. Csak azt kell mondani, amit az emberek hallani akarnak. És anyám elkezdett jósolni. Eleinte szégyelltem a dolgot, pedig nem is híreszteltük a „szakmáját”. Ahogy múlt az idő, egyre többen jelentkeztek, anya kiváló jósnak bizonyult, talán a keserves életének köszönhetően. Lelkiismeret-furdalásom volt amiatt, amit csinál, de ő mindig azzal vigasztalt, hogy az embereknek szükségük van biztatásra, a reményük életben tartására. Ahogy apámat nyugdíjazták, azonnal bevonult egy idősotthonba, és elvált anyától. De ahogy múlt az idő, egyre drágábbá vált a gerontológiai ellátás, apa nyugdíja már nem volt elegendő. Mivel a húgom nem dolgozott, a törvény értelmében nekem kellett havi 6000 dinárral hozzájárulnom a költségeihez. Én közben egy nagyobb műtéten estem át, és ha nem lett volna anya „szakmája”, nem tudom, mi lett volna velünk. Két hónappal ezelőtt temettem el anyát, sem a húgom, sem a gyerekei nem jöttek el végső búcsút venni tőle. De talán így van jól. Anyám „szakmája” a hiszékeny emberek szüleménye volt, de most, a halála után úgy érzem, nem kell emiatt szégyenkeznem.


llusztráció (Pixabay.com)

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Sorsok, Emberek rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..