* Milyen indíttatásból született meg a könyv?

— 2016-ban pattant ki a fejemből az ötlet. Ennek egyik oka a saját gyerekeimmel való napi szintű kapcsolódás és az egésznek a nevelő szerepe, a másik oka pedig az, hogy mivel iskolában dolgozom, naponta találkozom hét—tizenöt éves gyerekekkel. A tőlük, illetve a szülőktől kapott élmények indították el a könyv megírását. A gyerek a mindennapok része, és vannak olyan munkahelyek, amelyek által még inkább kapcsolódhatunk hozzájuk. A közvetlen környezetemből azt tapasztaltam, hogy az utóbbi években a gyerek a probléma megtestesítője. Ő az, aki megzavarja a szülőket a napi ritmusukban, akinek fel kell állítani a logisztikáját, és így hol van a szülő helye a világban, a gyerek az önmegvalósítás útja vagy akadálya, a szülők feláldozták magukat érte a karrier oltárán, vagy éppen a gyerek miatt maradtak együtt vagy váltak el a házastársak. Eszközként tekintünk rá, ami a virtuális tér következménye is, hiszen mindent tárgyiasítunk, és ezáltal nem az érzések felől közeledünk hozzá, vagy próbáljuk őt megérezni, közös időt eltölteni vele. Úgy gondoltam, hogy jó lenne 2018-ban tisztázni, mi nekünk a gyerek. Ez egy féltudományos munka volt, hiszen nem a tudományos módszereket követve került sor a mintaválasztásra. Feltettem a kérdést olyan embereknek is, akik a fogantatás előtti pillanattól kapcsolódnak valamilyen módon a gyerek szocializációs folyamatához, valamint olyan személyeknek is, akik nem ilyen módon köthetőek a gyerekhez, hanem vágynak rá, esetleg sérült vagy nagyon sok gyerekük van.

* Felállítható az a tendencia, hogy a mai fiatal szülők féltik a saját életüket, személyiségüket?

— Ezeket a panaszokat leginkább a harminc-negyven éves szülőktől hallom, tehát ők érzik úgy, hogy a gyerek az önmegvalósítás akadálya. Túl azon, hogy elhitették velünk, mindenre képesek vagyunk, leszűkült az idő a start és a cél között, ezért nincsenek igazán átérzett örömök, nem születik meg az állandóan hajszolt sikerélmény. Ez egy ördögi kör, hiszen olyan érzést hajszolunk, amelyet képtelenek vagyunk megélni, és ebben a gyerek lehet cél, eszköz, társadalmi vagy önmagunk felé egy elvárás, esetleg a családképünkbe való illeszkedési pont. Régen több generáció segített a gyereknevelésben, tehát nem voltunk ennyire magunkra hagyva, viszont nem is munkált az emberben ennyire az omnipotencia érzése, vagyis hogy mi mindenre képesek vagyunk. Rengeteg foglalkozásra eljár a gyerek, sok külső ingert működtetünk, kihasználjuk a digitális világ hozadékait, de azt látom, hogy nem ülünk le vele, nem figyelünk rá, ez egy kihívás a mai szülőnek. Bagatellizálódik a gyerekkel való kapcsolat fontossága. Ez nem azt jelenti, hogy a szülők élete a gyerek megszületése után csak a nevelésről kell hogy szóljon, de a szülőnek kötelessége a nevelésre időt és energiát szánni, hiszen ennek a jövőben visszacsatolható súlya van. Tíz-húsz év múlva fogjuk visszakapni azt, amit a gyermekeinknek adunk, ezt szem előtt kell tartani. Türelmetlenek vagyunk velük, dühösek leszünk, ha nem tudnak valamit azonnal tökéletesen megcsinálni.

* Mit tehetünk, hogy mi ne hitessük el túlzottan a gyerekünkkel, hogy mindenre képes?

— Egy nagyon szubjektív gondolatot mondok. Nem lehet tőlük megtagadni a virtualitást és a jelenhez kapcsolódó dolgokat, de azt mindenképp meg kell értetni velük, hogy ezen kívül létezik a valóság, és bele fognak futni a csalódásba, a keserűségbe, a fájdalomba, illetve minden olyan érzésbe, amely belefér egy ember életébe. Hamis állítás, hogy minden jó és minden sikerül, de ezt idővel majd ők is megtapasztalják. Ugyanígy az sem igaz, hogy tökéletes szülők vagyunk, nem szabad elhallgatni a hibáinkat, hanem dolgozni kell rajtuk, mert azért vannak. A hiba nem baj, azzal együtt kell szeretnünk és elfogadnunk a gyereket. Két alappillért tartok nagyon fontosnak: szeretni kell a gyereket, és figyelni rá.

* Milyen tüneteket produkál egy olyan gyerek, aki nem kap elég szeretetet?

— Problémás viselkedésnek számít, ha a tanár nem tudja az órán előadni a tananyagot, mert a gyerek mászkál, beszélget, vagy zavarja a társait. Nagyon sokféleképp meg tud jelenni az, ha egy gyereket nem szeretnek, lehet éppen nagyon jó tanuló is, mivel van annyira intelligens, hogy felismeri, neki más módon kell szeretethez jutnia. Sajnos kezd eltűnni az a tanártípus, amellyel a szülőihez hasonlatos viszonyt lehet kialakítani.

* A könyvben volt olyan válaszadó, aki a személyes élményeit vagy a mindennapjainak egy-egy szeletét osztotta meg az olvasóval. Találkozunk olyan történettel is, ahol koraérett a gyerek. Ez mennyire egészséges?

— Véleményem szerint a mostani gyerekek érzelmileg és szociálisan meglehetősen éretlenek tudnak lenni, viszont bizonyos mentális képességeik vagy a logikai műveletek szintjén nagyon érettek. Később jelenik meg náluk az empátia, vagyis a másik elfogadásának az érzése, ezért gyakran beilleszkedési zavarral küzdenek, hiszen nem tudnak csoportban dolgozni, dominálni akarnak, és a saját tudásukat fitogtatni. A koraérettséget illetően erős faktor a szülői ráhatás, hogy hagyom-e a gyereket gyereknek lenni. A játék a gyerek lételeme, számomra elképzelhetetlen ezt megtagadni tőle, vagy nem ráérni vele játszani. Mi, felnőttek is szeretünk játszani, és ezek a pillanatok azok, amelyek visszautaztatnak bennünket a gyermeki létbe. A másik nagyon fontos dolog, mellyel a kreativitást és a fantáziát fejlesztjük, az a mesék világa. Az a tapasztalat, hogy kevesen olvasnak otthon a gyereknek mesét.

* Milyen válaszokat adtak a megkérdezettek a Mi a gyerek? kérdésre?

— Elvégeztem egy narratív elemzést, és többnyire pozitív megfogalmazások jelennek meg a könyvben. A gyerek csoda, örömforrás, boldogság, és néhányan a házasság megmentőjeként vagy a tökéletes családi kép egyik részeként említették. Teljes mértékben a válaszadókra bíztam, hogy szakmai vagy magánéleti szempontból közelítik-e meg ezt a kérdést, de akár a környezeti tapasztalásokat is leírhatták.

* Kiknek szól a könyv?

— Először is a két gyerekemnek. Amikor már nagyon jól tudnak olvasni, akkor majd meg fogják érteni a dilemmáimat, és megbizonyosodhatnak róla, hogy noha valamit rosszul csináltam, igyekeztem a lehető legjobban eljárni. És persze azoknak is érdekes lehet ez a könyv, akik szeretnének ezzel a kérdéskörrel foglalkozni, tehát aki feltette már magában azt a kérdést, hogy mi a gyerek.

* Pap Ágota szerint mi a gyerek?

— A gyerek az gyerek, nem több és nem kevesebb.