home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
A grániczon
Martinek Imre
2012.11.28.
LXVII. évf. 48. szám
A grániczon

A földrajzismerettel és ehhez hasonló „extrák”-kal kissé hadilábon állóknak eláruljuk, hogy jegyzetünk képei a Béga és a Tisza folyók ölelkezési pontján készültek. Perlez és Titel között, vagyis a Bánság és Bácska mezsgyéjén.

Sőt, akkor sem tévednénk, ha az élő és az élettelen, egyelőre önerőből még megújulni képes természet örök körforgására hivatkoznánk! Mert a Bánság, ezen belül pedig Temesvár és Nagybecskerek neves folyója, a Béga halott! Ha a hivatalosan mért 254 km hosszának minden szegmensén ugyan nem, az ipari érintőpontokon azonban mindenképpen.
Forrásvidéke a keleti országhatáron túli Dél-Kárpátok Ruszkai-havasaiban keresendő, a néhai Krassó-Szörény vármegyében. 2878 km2 vízgyűjtő területet ölel fel, a titeli torkolatvidékig megtett útján pedig tizenkilenc romániai és tizennégy szerbiai/vajdasági/bánsági település lakosának adott keserűséggel gazdagon átszőtt reményt egykoron. Mert alig pár századdal korábban „a folyam még szilajon barangolta be Torontál és Temes vármegyék lapályait, kiöntéseivel nagy károkat okozva; egész torontálmegyei folyása óriási (több mint 120 000 hektárnyi) posvány volt, mely hasznot alig hajtott” — olvasható a Pallas Nagy Lexikonban. A Béga régi kanyargós medre helyett természetesen Mária Terézia császárnő jóváhagyásával (!) a 18. század első évtizedeiben épül meg a folyó új medre, vagyis a Béga-csatorna, megteremtve ezáltal a Temesvár és Pétervárad közötti katonai és polgári hajózás lehetőségét. Meghagyva a régi medret is, eredetileg afféle vízlevezető szerepet szánva neki (mely fogalomhoz a későbbiekben sajnos a szenny előtag is hozzátapadt).
Noha jelenünkben a Béga csak Nagybecskerekig hajózható, az ún. környezetbarátabb időket is megélt folyam mégiscsak befejezi küldetését a számára kijelölt út végén. A régiók választóvonalán, ahol a part menti nyírfaóriások akkor is felfogják a szelet, ha a legújabb társadalmi „légáramlatok”-kal szemben bizony nagyon is tehetetlenek.
 

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..