A fejbunkerünk fogságában
Bíró Tímea
2021.07.03.
LXXVI. évf. 26. szám
A fejbunkerünk fogságában

Aki szereti az irodalomba ágyazott filozófiát, merengést az élet kis és nagy dolgain, az élvezettel fogja olvasni Döme Szabolcs második novelláskötetét. A Fejbunker a zEtna Kiadó gondozásában tavaly látott napvilágot, és bízunk benne, hogy hamarosan könyvbemutatókon is hallhatunk a prózakötetről.

* Meglehetősen szokatlan neveket találsz ki a történeteid szereplőinek. Honnan és miért ez a törekvés?

— Kénytelen vagyok valahogy elnevezni a szereplőket. Ha pedig így áll a dolog, akkor ezt igyekszem minél önkényesebben megtenni. Megpróbálom meglepni magam, és változatlan formában azt a nevet használni, amely legelőször eszembe jutott. Néha szerkesztgetem utólag a neveket, de sokszor az első ötlet marad a végleges változat. Azt hiszem, kezdetben Bodor Ádám furcsa nevei inspiráltak. Törekvésnek ezt nem nevezném, hiszen éppen az a lényeg, hogy spontán módon, esetlegesen pattannak ki belőlem ezek a nevek írás közben.

* Számodra mégis mit jelent a fejbunker, körülírnád?

— A fejbunker egy homályos értelmű metafora mindazokra a jelenségekre, amelyek nem tűnnek anyagi természetűnek, és valamiért ragaszkodom hozzájuk (személyes emlékek, traumák, a kulturális-szellemi hagyomány jelenségei, melyekkel kapcsolatba kerültem, előítéletek, hiedelmek, tervszerű elképzelések, egyéni törekvések, az akarat erőfeszítései stb.). Ha rokon értelmű kifejezést kellene keresnem, azt választanám, hogy elme.


Döme Szabolcs (Hernyák Zsóka felvétele)

* Az egyik novellában azt írod, hogy a fejbunker mentális torzulás, elmezavar. Érdekelne, hogy te milyennek látod jelenleg a világot, hogyan viszonyulnak egymáshoz az emberek?

— A világ olyan, amilyenek az emberek. Én azt látom, hogy az emberek zavarodottak, túlhajszoltak, magányosak, de képesek egymásban reménykedni — ez utóbbi jó dolog. Mostanában, a koronavírus-járvány idején, mintha az amúgy is érthetetlen világ még a feje tetejére is állt volna. Az IKT-eszközök ingerzuhatagában bőrig áztunk, hírek és álhírek között tévelygünk egyre kimerültebben fogódzót keresve. Közben, ahogy eddig is, egymással versengünk, egymáshoz méricskéljük magunkat, összehasonlítunk, különféle dominanciaharcokat vívunk, hiszen erre neveltek bennünket kiskorunktól fogva. A jelen kihívásai is mintha ezt a gyanakvó, taktikus és józanul offenzív hozzáállást követelnék meg tőlünk. Óriási dolog ilyen körülmények között, ha valaki képes a szeretet nyelvén megszólalni, és vállalni tudja az emberi együttérzésből fakadó kiszolgáltatottságot.

* A tavalyi évben megjelent könyvek is megsínylették a járványhelyzetet, hiszen elmaradtak a könyvbemutatók, és így a könyvek utóélete is meglehetősen döcögős. Rád ez miként hatott? Mennyire fontos neked az olvasókkal való találkozás és a könyv bemutatása?

— Úgy érzem (a járványhelyzettől függetlenül), nem árt, ha egy alkotó felkészíti magát arra a lehetőségre is, hogy esetleg alig kap figyelmet, visszajelzést, sőt előfordulhat, hogy egy ideig teljes magányban kell dolgoznia. Én azonban általában szeretek könyvbemutatózni, ezért sajnáltam, hogy elmaradtak a bemutatók. Minden alapos, megfontolt vélemény a szövegeimről hasznos. De a szövegeket, azt hiszem, szerencsésebb, ha belső szükségszerűség formálja, nem pedig a visszajelzésekhez igazított megfelelési vágy. Nos, úgy tűnik, ez egy elég bonyolult kölcsönhatás, mely az alkotó és a művére reflektáló közönség, az olvasók között áll fenn. Természetesen számítok olvasókra. De olyan olvasókra számítok, akik elfogadják azt, hogy öntörvényű vagyok. Akit így is érdekel, amit csinálok, annak a véleménye fontos. Az írótársak véleménye pedig kiemelt jelentőségű számomra.

* Valóban fontos az írótársak véleménye, de nem érzed azt, hogy túlságosan belterjes lett a közegünk, és nem merünk negatív kritikával élni?

— Belterjes? Az nem baj, ha ismerik egymást egy-egy terület (pl. az irodalom) szereplői, alakítói, sőt szerintem az sem árt, ha tiszteletben tartják egymást, és elfogadható viszonyra törekszenek egymással. Mert ha nem is egy csónakban eveznek mind, de hasonló csónakokban eveznek külön-külön. Az irodalom ugyanis szerintem nem csapatsport, másfelől nem is versenysport. Magányos tevékenység, sziszifuszi munka. Szemben önmagammal írok, állandó ön-újraértelmezésben, amennyire az írói tehetségem és szorgalmam lehetővé teszi. Amint az egyik korábbi válaszomban írtam, mások véleménye rendkívül fontos, hiszen fejlődhetek a segítségével, észrevehetek dolgokat, melyek egyébként elkerülnék a figyelmemet, de nem tehetem függővé az alkotótevékenységemet mások véleményétől, mert akkor hiteltelenné válnék, túl könnyen elbizonytalanodhatnék. Hogy ne csapjam be magamat, ez a fontos írás közben. Szerintem meg lehet fogalmazni különféle (akár negatív) véleményeket is. Az, hogy belterjesek vagyunk, talán egy félelem, mely abból táplálkozik, hogy érezzük, zsugorodik a vajdasági magyar kultúrtér. Viszont természetesnek tűnik, hogy az itt, Vajdaságban élő magyar alkotók gyakrabban érintkeznek egymással, mint azokkal, akik más országokban élnek. Manapság egyébként rengeteg úton-módon lehet a világ felé nyitni, mindenki a saját kénye-kedve szerint tájékozódhat.

* A kötet novelláiban érezhető a filozofikusság, sok szereplő az élet fontos kérdéseire keresi a választ. Te hol kapsz válaszokat, lehet az irodalomra ilyen jellegű forrásként tekinteni?

— Az élet úgynevezett nagy kérdései olyanok, hogy miközben keresem rájuk a választ, nem válaszra, hanem egy újabb, még izgalmasabb, talányosabb kérdésre bukkanok. Ha egy kérdést igazán jól meg tudok fogalmazni, az már elégedettségre adhat okot. Úgyis minden válasz átmeneti, a kontextus függvénye. Változik a kontextus, ezért változik a feltett kérdés, így a válaszokat már komolyan sem lehet venni. Manapság a világ és az az információhalmaz, amely kering benne (és bennünk), elég gyorsan változik. Azt hiszem, válaszoltam. Ha időnként jó, alapos, okos kérdéseket tudok feltenni, én már elégedett vagyok. Akik pedig túl nagy magabiztossággal válaszolnak, azoktól egy kicsit tartok is.

* Miért tartasz tőlük?

— Az élet nagy kérdéseire adott határozott és kinyilatkoztatásszerű válaszoktól azért óvakodok, mert elvakultságot sejtek a véglegesség látszata mögött. Néha jó volna, ha pontos, megnyugtató és végleges narratívákat találhatnék az úgynevezett nagy kérdésekre — de ez inkább csak egy vágynak tűnik. Ez az igény pedig — persze lehet, hogy egyáltalán nincs igazam — mintha abból táplálkozna, hogy azt érzem, a valóság, a kontextus, a világ, vagyis minden állandó változásban van, ezért érthető módon valamiféle állandóságba, dogmába, tradícióba, szokásba, narratívába, „nagy válaszokba” igyekszek kapaszkodni. Ez átmeneti biztonságérzetet ad. Amúgy a nagy kérdésekre adott nagy válaszok helyett jobb az első ránézésre jelentéktelenebbnek, egyszerűbbnek tűnő dolgokkal foglalkozni, mint amilyen egy mondat, tíz lélegzetvételnyi befelé figyelés, egy gyengéd érintés vagy néhány percnyi átható csönd, egy séta, egy ebéd.  

* Az írás számodra egy egyszerűbb tevékenység?

— Annyira egyszerű vagy bonyolult, amennyire a szerző azzá teszi önmaga számára. Ami engem illet, azt mondanám, hogy akkor jó az írás mint tevékenység számomra, amikor azt érzem, hogy szükséges, hogy belső kényszer visz rá. Ha ez nem így van — mert például közlési kényszerhelyzetbe kerülök, vagy szövegleadási határidőkkel küzdök —, akkor ez érződik a szöveg minőségén is. A Fejbunker kötet nagyobbik része ilyen belső indíttatásból született, ezért viszonylag elégedett vagyok vele. Igaz, már elég régen lezártam és elengedtem azt a kéziratot. Vagyis az írás nem azokkal a jelzőkkel írható le, hogy egyszerű vagy bonyolult. A jó írás a szerző szempontjából szükségszerű.   

A Fejbunker könyvborítója

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Múzsaidéző rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..