A fegyencíró (II.)

A fegyencíró (II.)

Robert Yugovichot, az álnéven publikáló szerzőt többféleképpen ítéli meg a közvélemény. Sokan megbocsáthatatlannak tartják tettét, némelyek pedig úgy gondolják, hogy megérdemel még egy esélyt. Ő maga azt vallja, hogy a múltat nem tudja megváltoztatni, és az írás egyfajta vezeklés mindazért, amit elkövetett élete során.

Robert Yugovichot Magyarország egyik legszigorúbban őrzött büntetés-végrehajtási intézetében tartják fogva. Az intézményben vannak olyan fogdák, amelyekben tíznél is több elítéltet felügyelnek. Yugovich azonban egyedül van a cellában, így tulajdonképpen zavartalanul alkothat. Író- és számítógép híján kézzel írja regényeit. Mint mondja, nagy elismerés volt számára, hogy műveit gyorsan elkapkodták a könyvesboltok polcairól. Regényéből operát készítenek, az igazán nagy meglepetés azonban akkor érte, amikor maga Guy Ritchie, az angol forgatókönyvíró és filmkészítő érdeklődött a szerzői jogokról.

— A szervezetből úgy léptem ki, hogy egy teljesen új életet akarok kezdeni. Életemnek egy előbbi korszakát lezártam. A múltat megváltoztatni ugyan nem tudom, de úgy érzem, teljesen más ember lettem. Többen megkérdezték már, hogy miért kezdtem el könyveket írni. Amikor első fokon elítéltek 14 évre, nagy düh keletkezett bennem. Ezt a belső feszültséget valahogy le kellett vezetnem. Ki akartam írni magamból az én igazságomat. Ekkor döntöttem a könyv mellett. Nekiláttam, és amikor elkészültem vele, láttam, hogy mindössze 19 oldalt hoztam össze. Újra nekiültem, és második nekifutásra már 40 oldalasra sikerült. Ekkor elkezdtem tanulni, könyveket olvasni, majd harmadik próbálkozásra elkészült Az őszinteség jutalma című első könyvem.

• Első könyved ezek szerint teljes mértékben dühből íródott?

— Igen. Bennem volt a bosszúvágy. Persze a kiadása nem ment könnyen, legalább 15 kiadónál próbálkoztunk, mire elvállalta valaki a kézirat sajtó alá rendezését. Noha előtte sokan dicsérték, a kiadását nem merték elvállalni. A sikerből idebenn nem sokat érzékeltem, holott gyorsan az eladási listák élére került a kötetem. Hirtelen olyan szeretet vett körül — temérdek biztató olvasói levelet kaptam —, amivel sokáig nem tudtam mit kezdeni. Eldöntöttem, hogy ebből próbálok erőt nyerni, mert rájöttem, hogy nem minden ember viseltetik előítélettel. Megírtam második könyvemet, az Olját, és az is sikerkönyv lett. Például a Miskolci Opera Fesztiválra kortárs operát írnak az Oljából, de filmproducerek is felkerestek. Felbuzdulásomban eldöntöttem, hogy ezen a pályán maradok. Ugyanolyan nehéz itt is a „felkapaszkodás”, mint amilyen nehéz volt egykoron a szervezetben. Már nem akarok többé beszélni a maffiáról, belefáradtam, kész, amit akartam, leírtam. Beszéljünk a könyveimről, az írásról. Írni akarok, realista stílusban, a valóság teljes körű és részletes ábrázolása szándékával. Legújabb kötetemet már magam akarom kiadni, nem szeretném, hogy bárki beleszóljon.

• A könyveid eladásából származó pénzzel jótékonykodsz. Miért?

— Amikor még bűnözésből éltem, akkor is jótékonykodtam, sőt nemcsak én, hanem sokan mások is a szervezetből. Magyarországon például felszereltünk egy gyermekkórházat, azonkívül rengeteg ruhaneműt és élelmiszert szállítottunk a Vajdaságba is. Nem szeretek róla beszélni, mert úgy gondolom, hogy az adományozás nem egy hőstett. A Végső Vár Alapítványnak ajánlottam fel a kötetekből eredő pénzösszeget.

• Hamarosan megjelenik legújabb könyved. Mi lesz a témája?

— A hontalan hazafi című regényem kicsit rólam is szól, de főleg a vajdasági magyarokról, mindannyiunkról. Ez az a könyv, amelyet olykor könnyedén írtam, máskor meg könnyekkel küszködve préseltem ki magamból. Sokszor félredobtam, félreraktam. Nem szabad megírni ezt a könyvet! — mondogattam magamnak, aztán mégis úgy döntöttem, hogy befejezem. Az volt a célom, hogy a délszláv háborút elfogulatlanul ábrázoljam, mutassam be az olvasónak. Mindkét oldalon voltak áldozatok és hóhérok egyaránt. Igyekeztem úgy megírni a könyvet, hogy senkit se sértsek meg, és senkit se tüntessek fel szebb színben, mint amilyen valójában volt.

• Vannak-e még történeteid, melyeket ki szeretnél írni magadból?

— Igen. Körülbelül 5-6 kötetnyi történet van még a fejemben. Nem tudom, hogy mások hogyan szoktak írni, de én úgy alkotok, hogy először fejben megfogalmazom a történetet, vagyis nincsenek jegyzeteim, nem szakaszonként, fejezetenként készül el a regény. Az írás tulajdonképpen a könnyebbik része a dolognak, hiszen ekkor csak papírra vetem mindazt, ami már készen a fejemben van.

• Megérte-e?

— Az életfilozófiám az, hogy a múltat soha nem szabad megbánni. A múltból tanulni kell, de ha sokat sopánkodunk, akkor nem tudunk a jelenben élni. Nincs mit megbánni, hiszen mindig a jövőre kell összpontosítani.

„Ennyi jár nekem”

Dr. Palotai Dániel, Robert Yugovich védőügyvédje szerint a magyar igazságszolgáltatás még sohasem fogott olyan nagy halat, mint 2007-ben. Védence az első pillanattól kezdve készséges volt, mindenben együttműködött a hatóságokkal. A rendőrség és a nyomozók először átverésnek tartották mindazt, amit Robert vallomásában elmondott, nem hittek neki.

— A rendőröknek hamarosan rá kellett jönniük, hogy amit Robi mond, az igaz. Védencem a vallomásáért cserébe tanúvédelmet kért. Hihetetlen, de akkor azt mondta: ha hatévnyi büntetést kap, és az ügyész nem fellebbez, akkor mi sem fogunk. Ennyi jár nekem — vallotta akkor Robert.

— Az elején minden rendben ment, kifogástalan volt az együttműködés, egészen addig, amíg Robert nem mondott neveket. Ezután egyik pillanatról a másikra lezárták a nyomozást, az ügyét pedig ,,bedobták’’ egy folyamatban levő tárgyalás kellős közepébe. Ekkor döntött úgy védencem, hogy teljes körű beismerő vallomást tesz.

Első fokon 14 évet kapott, másodfokon 6 évre módosították a büntetését, harmadfokon pedig 9 évre ítélték. Dr. Palotai elmondta, hogy ekkor határozták el, hogy Strasbourghoz fordulnak.

— Véleményem szerint túl szigorú ítéletet kapott, hiszen az EU-s gyakorlatban az együttműködő tanúkkal sokkal méltányosabban járnak el.

Beépülni nem lehet a szervezetekbe, olyan védelemről kell tehát gondoskodni a tanúk számára, amely miatt megéri nekik kilépni. A magyar BTK-ban is benne van, hogy az együttműködő tanúnak csökkenthető vagy el is engedhető a büntetése, hogyha jóval súlyosabb bűncselekményt tár fel annál, mint amilyennel vádolják.

Az ügyvéd elmondta, hogy pert nyertek Strasbourgban, és ennek két eredménye volt: az egyik a kártérítés, a másik pedig az, hogy a családot vissza kell helyezni a tanúvédelmi programba. Az utóbbi még mindig nem történt meg, ezért panaszt tettek az emberi jogi bíróságnál.

— A család jelenleg egy bérelt lakásban él, a kapott nevüket elvették tőlük. Gondolhatja, hogy a gyerekeknek ez hogy esett, hiszen el kellett magyarázniuk a diáktársaknak, a barátoknak, hogy miért változott meg a nevük.

Dr. Palotai szerint Robert jól viseli sorsát, nincs megtörve. Mint mondta: belőle bármi lehetett volna, ám a sors fintora, hogy olyan körökbe keveredett, amilyenekbe.

Olvassa el az interjú első részét is:
http://hetnap.rs/cikk/A-fegyenciro-15326.html

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Interjú rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

A fegyencíró (II.)
Képzőművészet
A fegyencíró (II.)
Képzőművészet
  • Gyurkovics Virág
  • 2016.05.23.
  • LXXI. évfolyam 20. szám
Facebook

Támogatóink