home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
A falusi nők világnapja
Dudás Viktor
2019.10.29.
LXXIV. évf. 43. szám
A falusi nők világnapja

Október közepén volt a falusi nők nemzetközi napja, mely minden évben arra hivatott ráirányítani a figyelmet, hogy milyen helyzetben élnek a vidéki nők. Gyakran előfordul ugyanis, hogy nincs sem állásuk, sem rendszeres jövedelemük, sem nyugdíjbefizetésük.

A nemzetközi nap apropójából, illetve az Erős Nők, Erős Falu nevű egyesület munkájának megsegítése céljából jótékonysági rendezvényt tartottak az újvidéki Tartományi Képviselőház dísztermében. Az eseményen az egyesület tizenöt falusi női szervezetének projektumait mutatták be, melyek vidékfejlesztési jellegűek, és a helyi kulturális, valamint turisztikai tevékenységeket lendítik fel.

Marija Vujaković szervező szerint manapság sokat lehet hallani a nők és a férfiak közti egyenlőségről, ám olyan munkakörökben, ahol fontos döntéseket kell hozni, a nők továbbra is diszkrimináció áldozatai.

— A nők még mindig nincsenek egyenlő helyzetben, ami a falun, egy többnyire zárt közösségben még inkább érzékelhető. Muszáj foglalkoznunk azokkal a falusi nőkkel, akik továbbra is vidéken szeretnének élni, akikben megvan az egészséges motiváltság és ambíció, hogy alkossanak, illetve munkájuk által felemeljék településüket. Lényeges, hogy amit végeznek, azt jól csinálják. Tevékenységüket támogatnunk kell, hogy a jövendőbeli női egyletek folyamatosan bővülhessenek. A szorgos munkájuk által ugyanis felvirágoztathatják otthonukat, a falut — magyarázta a szervező.

Tatjana Matić, a telekommunikációs minisztérium államtitkára beszédében kitért arra, hogy az egyesület neve milyen sokatmondó, hiszen az üzenete mindenki számára érthető: erős nők nélkül nem léteznének a családok, a vidékfejlesztés és a közösségi élet sem.

— Országunk vezetői között számos erős és sikeres nő végzi verejtékes munkáját, hogy hazánkat jobbá tehesse. Szerbiában a hölgyek cégvezetői, államtitkári tisztségeket is betöltenek, és a teljesítményben nem maradnak el a férfiaktól — mondta az államtitkár asszony, majd hozzátette, ma már bárki nyithat egy internetes boltot, ahol sikeresen reklámozhatja és értékesítheti saját termékeit, ami egy megoldás lehet a vidéki nők számára, hiszen maguknak teremtik meg az állásukat.

Predrag Vuletić tartományi szociálpolitikai, demográfiai és nemi egyenlőségi titkár büszkén jelentette ki, hogy a tartományi kormány az elsők között indított intézkedéseket és programokat a falusi nők támogatására.

— Statisztikai adatok szerint a világban az összes munka kétharmadát nők végzik el, ám a jövedelemnek csupán a 10 százalékát keresik meg. Hazai viszonylatban a nők általánosan 2,5 órával dolgoznak többet a férfiaknál, ezek az úgynevezett női munkák. Ugyancsak ezek azok a foglalkozások, amelyek nélkül a család nem létezne — fejtette ki a titkár.

Simon Annuska az erzsébetlaki női egylet tagjaként vett részt az eseményen.

— Ez a rendezvény részben azt hivatott bemutatni, hogy milyen helyzetben is élnek a vidéki nők. Egy falusi asszonynak szívósnak kell maradnia, hogy a családját összetartsa, hiszen a nő a család számára olyan, mint a háznak a malter, nem hagyja, hogy az alkotóelemek szétessenek. Azért tartottuk fontosnak a részvételt ezen a rendezvényen, hogy megtudjuk, kitől kaphatunk segítséget terveink megvalósításához. Szeretnénk, ha a falvak nem tűnnének el. Az egyletünk a helyi községtől nemrégiben kapott egy házat, melynek az udvarán melegágyat tervezünk kialakítani virág- és epertermesztés céljából. A településünkön ilyesmire eddig még nem volt példa. A termést mind frissen, mind feldolgozott formában szeretnénk értékesíteni. Mi így próbáljuk valamiképp fejleszteni a szeretett településünket — nyilatkozta Simon Annuska.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..