home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
„A drámaírás új és ijesztő, mégis vonz”
Szerda Zsófia
2022.05.06.
LXXVII. évf. 18. szám
„A drámaírás új és ijesztő, mégis vonz”

Cicás szoknyájában pattan le a bicikliről Mészáros Anikó, akit a gyermekeknek szóló Epreskerti mesék című könyve után a drámaírók sorában üdvözölhetünk, hiszen ő a szerzője a Zentai Magyar Kamaraszínház új előadásának, melynek címe Szerelmek szerelme. Petőfi és az ő Júliája történetét dolgozza fel, s valahogy volt egy olyan érzésem, hogy Anikónak nem okozott gondot visszaugrani ebbe a korba.  

* Könyv után most dráma született. A témát te választottad, vagy a színház konkrétan ennek a megírására kért?

— Az nem titok, hogy én írok egy ideje (igaz, lassan és keveset), és bár színházban dolgozom, drámával nem nagyon foglalkoztam. Volt egy dramaturgi munkám, szintén a zentai színház kért fel A három aranygyűrű című népmese dramatizálására. Ezt követte egy évvel később az Újvidéki Színház drámaíró versenye. Meghívtak, hogy írjak, örömmel elvállaltam, pedig rettegtem a feladattól. Ez most a harmadik színházi munkám. Petőfi születésének 200. évfordulója van, ezért Wischer Johann, a Zentai Magyar Kamaraszínház igazgatója jelezte, hogy ebben a témakörben gondolkodjak, és mivel ebben az évadban nagy hangsúlyt helyeznek a kevés szereplős előadásokra, két színészre írjam meg, Nešić Máté és Székely Bea fogja játszani. Nem nagyon gondolkodtam, azt éreztem, ez egy nekem való és könnyű feladat.

* Érzek itt a mondatod végén egy apró pici det.

— Igen, van is. Hát bizony nem volt olyan könnyű, mint amilyennek gondoltam. Én azt hittem, Petőfi és Szendrey egy közismert sztárpár, tele van velük az internet, könyvek jelentek meg a kapcsolatukról, könnyen meg fogom írni. De meg kell mondjam, nagyon nehezen találtam rajtuk fogást. A szerelmesek kitoltak velem. Mivel nem vagyok tapasztalt drámaíró, a technikai része is elég nagy fejtörést okozott, alapból két szereplőre kellett írnom, nincs narrátor, viszont el kell mesélni a történetet, előzményeket, de ezt csak párbeszéddel tehetem. A másik dolog, hogy mit ragadjak ki a történetükből. Nem szerettem volna Petőfire és a költészetére építeni, az már lerágott csont. A szövegben szereplő versek sem a legismertebbek. Ráadásul a szerelmi kapcsolat négy évig tartott. Lángoló volt, de rövid. Az első évben megismerkedtek, a másodikban összeházasodtak, aztán megszületett a közös gyermek, a negyedik esztendőben pedig Petőfi eltűnt.

* És végül mit ragadtál ki ebből a rövid, de tartalmas korszakból?

— A szerelmüket. Megpróbáltam kitalálni, milyen lehetett, mert vannak feljegyzések, de nem túl sok. Arra törekedtem, hogy Júlia szemszögéből mutassam be a történteket, hiszen ezzel egy kicsit kevesebbet foglalkozik az irodalomtörténet. Gyimesi Emese Szendrey-kutató gyűjteménye sokat segített, blogja is van, s a doktori disszertációjában is vele foglalkozik, rengeteg dolgot tárt fel, emlékiratot kutatott fel, de a magánéletükről nem sokat tudni, nem tárták nyilvánosság elé, úgyhogy maradt a fikció és a kreativitás.

* Kétszereplős az előadás, tehát nagyon fontosak a párbeszédek. Írás közben tudtad, hogy színpadon is működnek majd a mondatok?

Nekem ez folyamatosan fennálló problémám, hogy fogalmam sincs, amit leírok, az tud-e működni a színpadon is. A mondataim kiesnek-e a színészek szájából, vagy megállják a helyüket, jól mondhatóak? Amikor írok, nem olvasom vissza a szöveget, csak a legvégén, fennhangon magamnak. Ha javítom is, nem feltétlenül úgy teszem, ahogy a színpad talán elvárná, hanem ahogy én, az író jónak gondolom. A rendező, Virág György jelezte, nem sokat változtattak a szövegen, úgyhogy remélem, ez arra utal, működik a színpadon. Itt még van hova fejlődnöm, de még az elején vagyok a drámaírói pályámnak.

* Tehát fogsz még írni?

— Nagyon megtetszett a műfaj, úgyhogy szívesen írnék még. Most még egy picit félek tőle, a drámaírás új és ijesztő, mégis vonz. 

* A kész szöveget átengedted a rendezőnek és a színészeknek, vagy belefolytál a próbafolyamatba is?

— A rendezővel tartottam a kapcsolatot még a kezdés előtt, szerettek volna betekinteni a készülő szövegbe, kapni egy szinopszist, de még én sem tudtam, hová fut ki a sztori, ezért semmit nem küldtem nekik. Amikor a végleges verziót megkapták tőlem, még beszélgettünk egy sort, javítottam, hozzáírtam, s ott voltam az első próbán is, ahol a színészekkel kielemeztük a karaktereket, kérdeztek, hiszen hirtelen nagy Szendrey—Petőfi-tudóssá váltam. (Nevet.) No ez csak félig vicc, mert valóban rengeteg mindent elolvastam róluk. Ezután pedig hagytam őket dolgozni. A legrosszabb író az élő író, mert vitatkozhat, beleszólhat, ragaszkodhat mondatokhoz, hát én nem ez a típus vagyok, azt hiszem. A szöveget megírtam, kezdjenek vele, amit akarnak. Beának javasoltam könyveket, videókat, nyitott voltam a kommunikációra, de a próbákra nem jártam. Most, a vége felé ültem be még egyszer. Mindig nehéz felfognom, hogy amit én papírra írok, az megelevenedik, nem áll meg a szövegnél. Furcsa érzés látni az általam leírt mondatokat, ahogy elhagyják a színész száját. Ez egy varázslat.

* Mert megszólalt a gyermeked.

— Valahogy így, igen. Szép előadás lesz, remélem, sokan megnézik.

* Ahhoz, hogy megírd, egy picit vissza kellett utaznod időben. Ha lenne egy időgéped, melyik korba mennél?

— A viktoriánus Angliába, illetve a századfordulós Budapestre, s Jávor Pálnak udvarolnék, ebben egészen biztos vagyok. A viktoriánus Anglia tinikorom óta vonz. Jane Austen világa, a Kisasszonyok, a kosztümös filmek, a könyvek, melyek ekkor íródtak. És nagy kedvencem, Beatrix Potter is ebben a korban alkotott. Sok szerző inspirál, aki ekkor és itt élt. A pesti századfordulós világ pedig… Jó, tudom, hogy a filmek mindig kiszínezik a valóságot, de azok a bálok, mulatságok, viselkedésformák, udvarlások, nagy szerelmek, melyeket a vásznon látni… Az valami csuda. És a kávéházak, az irodalmárok, a művészi forgatag. Hát oda is visszarepülnék. És természetesen királylány lennék, de legalábbis nemeskisasszony, ezt nyilván mondanom sem kell.

* Nem is gondoltam, hogy a pórnéphez tartoznál. Biztosan ott ülnél a kávéházban, és te magad is írnál. Tényleg, új regényt várhatunk tőled a közeljövőben?

— Várni mindig lehet (nevet), de én elég lusta alkotó vagyok, ezt be kell lássam. Valami mindig elvonja a figyelmem. Most viszont úgy gondolom, hogy talán elkezdek drámában utazni. Megtetszett, s a zentaiak jelezték, hogy szeretnének még velem dolgozni. Tervezem az Epreskerti mesék folytatását is, a végét szándékosan hagytam nyitva, a kiadónak is jeleztem, hogy lassan megírnám, ötletem is van, csak ez a fránya lustaság. A határidők motiválnak, és ha nincs, akkor mással töltöm az időt. Ezen változtatni kellene. Ami még nagyon foglalkoztat, az az, hogy ifjúsági regényt írjak, de nem akármilyet, hanem krimit. Elég rosszul állunk ifjúsági regényekkel, és szerintem egy jó krimi megfogná a fiatalokat. Az ifjúsági és a gyermekirodalomban kívánok maradni.  

* Amikor legutóbb beszélgettünk, mesélted, nagy hobbid a képeslapok küldése és gyűjtése. Kapsz még a világból képeslapokat?

— Ez az interjú azért is hasznos, mert rádöbbent, hogy mennyi mindent abbahagytam, hiszen ezzel is leálltam, új helyre költöztem, és valahogy abbamaradt. Pedig saját postaládám is van. Váltottam, hiszen ezen a honlapon sok minden beállítható, levelezőpartnert is kereshetsz, vagy csereberélhettek olyan tárgyakat, amelyek postán elküldhetőek. Úgyhogy például egy indiai fiúval cseréltem dolgokat, neki fétise a Balkán, minden itt kiadott bélyeget gyűjt, és még egy szerb nyelvkönyvet is szeretett volna cserélni. Egy finn nővel is csereberéltem, akitől Inge Löök-képeslapokat kértem, mert imádom őket. Két jó kedélyű öreg hölgy látható rajtuk. Szóval most privát cseréket csináltam. Beszippantott Szabadka, és lehet, hogy egy picit belustultam.

* Ilyen ez a város. Szabadka hangulata egy lusta, nyári délután, ebéd után a füvön. Könnyű megszeretni. Te sem tudsz elszakadni a várostól s a szabadkai Népszínháztól, úgy látom. 

— Véletlenül kerültem a színházi közegbe. De engem ezek a szerencsés véletlenek visznek előre, melyekre mindig igent mondok. Szegeden éltem, de untam, és váltani akartam. Azt mondtam: legyen Szabadka. Jött ez az állás, jöttem én is. Nagyon könnyű megszeretni. Jól érzem itt magam, a társulat tagjaival is megtaláltam a közös hangot, megszerettem őket. Amikor először felmondtam, meg voltak rendülve, hogy elmegyek, tehát azt hiszem, ők is megkedveltek. S amikor visszajöttem, azt éreztem: hazajöttem.

Fényképezte: Szerda Zsófi

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..