A divat és a kultúra kölcsönhatása

A divat és a kultúra kölcsönhatása

Így változik a divat egy géniusz által: Yves Saint Laurent, 1971

1971 mérföldkő a párizsi divat történetében. Már Yves Saint Laurent botrányos, felkavarónak ítélt tavaszi-nyári haute couture show-jának bemutatója előtt is különleges, változást sejtető hangulat kezdte belengeni a város és a régió divatszcénáját. 1968-ban Cristóbal Balenciaga bezárta divatházát a George V Avenue-n azzal az indokkal, hogy nincs kit öltöztetnie. A ready-to-wear olyan mértékig került vezető szerepbe, hogy mindössze egy év alatt, 1966 és 1967 között 39-ről 17-re csökkent a couture divatházak száma Párizsban. A legtöbb tervező úgy ítélte meg — jogosan —, hogy az ingatlanjának értéke többet ér az üzleténél.

1969-ben mondott le Charles de Gaulle, ami politikailag volt meghatározó esemény, Gabrielle Coco Chanel 1971-ben bekövetkezett halála pedig egyértelműen egy korszak végét és egy újabb kezdetét jelezte. Amikor Luchino Viscontinak megjelent a Thomas Mann Halál Velencében című regénye alapján készült filmes adaptációja, furcsán időszerű volt hangulatát tekintve. Egy olyan időszakban jelent meg, amikor Párizsban különleges érdeklődés és vágyakozás jellemezte a különböző generációk közötti viszonyokat. Alice Drake szerint: „Az idősebbek egy olyan fiatalság iránt éreztek nosztalgikusan, amelyet már elveszítettek, és arra vágyakoztak, hogy újra megéljék azt, a fiatalabb generáció pedig egy olyan múltra vágyott, amelyet nem is tudott felidézni.”

A hangulat és a kulturális élet leírására érdekes megemlíteni Párizs egyik utolsó igazi, nagy, úgynevezett bal costume-ét, melyet 1971 decemberében rendezett Marie-Hélene de Rotschild. Az eseményen Cecil Beaton fotózott, és olyan vendégek voltak jelen, mint Elizabeth Taylor, Richard Burton, Jane Birkin, Serge Gainsbourg, Andy Warhol vagy Jane Holzer. Nem meglepő módon Yves Saint Laurent tervezte az estére Rotschild alkalomhoz illő ruháját. Ő volt a párizsi közélet egyik legkedveltebb tervezője, az alkotó, aki ügyesen járta útját a régi világ és az újdonságok között, a szexualitás és az erkölcs, valamint a politika és a botrány útvesztőjében.


A show

A híres show-t megelőző hónapokban Saint Laurent Rue Spontinin található stúdiója új életre kelt, amihez két tehetséges, stílusos, fiatal hölgy, Paloma Picasso és Loulou de la Falaise is hozzájárult. Nem sokkal megismerkedésük után Paloma már ékszereket, öveket és cipőket készített Saint Laurent-nek. Ezt saját stílusára alapozta, mely a bolhapiacokon való folyamatos kutatáshoz és az édesanyjától örökölt, ’40-es évekbeli ruhákhoz kötődött. Paloma jellegzetesen bársony turbánokat és magas talpú cipőket viselt, Loulou de la Falaise pedig szintén aktív részese volt a kollekciók alakulásának. Mindennap bejárt a stúdióba, és a tervezés minden részében együtt dolgozott Saint Laurent-nel. Egzotikus látásmódjával és a színekhez, kiegészítőkhöz való különös érzékenységével járult hozzá a tervező alkotói munkájához.

Saint Laurent-t Robert Bresson 1945-ben készült filmje, a Les Dames du Bois de Boulogne is inspirálta, mely egy olyan hölgy történetét meséli el, aki úgy tréfálja meg a férjét, hogy összehozza egy korábbi prostituálttal. A ’40-es évek hangulata hatotta át Saint Laurent kollekcióját, melyben mély dekoltázsok, sifonruhák, szőrmék, valamint a zöld és a kék élénk árnyalatai különösen jelentősek voltak. Meghatározóak lettek azok a szabásvonalak, amelyek szögletes és hangsúlyos vállakat alkottak viselőiken — ez az úgynevezett Saint-Laurent-váll vagy -derékvonal, melytől optikailag laposabbnak tűnt a has. Érdekes volt az anyaghasználat és a mintái is, például a flitterek, melyek cigarettázó ajkakat formáztak, vagy az akkoriban szinte pornográfnak mondható nyomott minták, melyek a görög kerámiákra emlékeztettek. A cipők is hasonlóképp említésre méltóak: vastag talpak és hangsúlyos sarkak követték a korábban klasszikussá vált tűsarkúk sorozatát.

A hiányos fehérnemű viselete, a sötét árnyalatú rúzsok és a füstös szemek — minden részlet a játékos sexy look erősítésére játszott. Loulou de la Falaise Londonban vette meg a modellek számára ezeket a termékeket, mert Párizsban akkoriban nem lehetett beszerezni őket. „Ezt a kollekciót nevezte mindenki giccsnek, habár utálom ezt a szót. Ez csak egy reakció volt az ellen az irány ellen, amely felé a divat elkezdett orientálódni. A roma kultúra, a hosszú szoknyák és a hasonlók ellen... Szóval igazából egy humoros megnyilvánulásnak szántam a kollekciót, csak éppen mindenki komolyan vette.”
 

A közönség

A kockázattal Yves Saint Laurent is tisztában volt, és a heves reakciókkal számolva szövetségeseit úgy ültette a show alatt, hogy a fontosabb vendégek mellé kerüljenek. Így például Loulou de la Falaise a francia újságírók és buyerek mellett foglalt helyet. Lazacrózsaszín szaténkabátot viselt, lila sortot. Marisa Berenson kötött pulóvert, sortot, fűzős csizmát kapott, és az amerikai sajtóval foglalkozott. Paloma Picasso élénkpiros turbánt, valamint az anyja fekete, ’40-es évekbeli ruháját viselte, és a legjelentősebb közéleti személyek között ült. A közönség számára ők képviselték azt a stílust, amelyre a jövőben számíthattak.

Nem ez volt azonban az első olyan kollekció a ’70-es években, amely a ’40-es évekre emlékeztetett. A különbség ezúttal az volt, hogy a közönség soraiban ülők nagy része egy olyan generációból származott, amely túlélte a második világháborút, és megtapasztalta, milyen volt az élet Párizsban a náci uralom idején. Sokak szerint nem is a ’40-es évekre utalás volt az, ami megdöbbentette az embereket, hanem az a fajta szexualitás, amely azokra a francia szövetségesekre emlékeztetett, akik egyéb frontokon kerültek kapcsolatba az ellenséggel. Konkrétan azokról a nőkről van szó, akik a nácikkal ápoltak közelebbi viszonyt, és akiknek emiatt később nyilvános megszégyenítésben volt részük.

Egy modell, a vörös hajú Annie Ferrari különösen provokatív, hiányos öltözetben jelent meg. A vendégek szerint mozgása könnyed, hanyag és kihívó volt. Loulou de la Falaise azonban így nyilatkozott: „Nagyon szexi volt.” Az emberek megszokták a couture modelleket, és megdöbbentek az olyan provokatívan szexuális kisugárzású lányok láttán, mint amilyen Ferrari is volt.
 

A hatás, melyet előidézett

A bemutató valóban nem mindennapi és erős visszhangot keltett. A New York Post újságírója, Eugenia Sheppard véleménye szerint például teljesen nevetséges és a legcsúnyább kollekció volt Párizsban, a The Daily Telegraph pedig gusztustalannak ítélte. Mivel sokan Saint Laurent-t tekintették a francia haute couture örökösének, nehezen tudták neki megbocsátani, hogy azokra az évekre emlékeztette őket, amikor ellenséges uralom alatt és háborúban kellett nélkülözniük, szenvedniük.

Ez volt az első olyan alkalom, amikor a giccs szót divattal kapcsolatos témában használták, és olyan mértékű vulgaritást írt le, amelyet csak iróniával lehetett befogadni, illetve pozitívan kezelni. A tervező viszont valójában csak annyit tett, hogy a körülötte levő nők öltözködését helyezte be az haute couture keretei közé. A kollekció, mely a bolhapiaci kincseket, a használt ruhákat és Carmen Miranda stílusjegyeit ötvözte, olyan fiatal nőket célzott meg, akik nem élték át a fennhatóság idejét, így nem is tekinthettek közvetlen, fájdalmas tapasztalataik tükrében azokra az évekre. Ez pedig az a hozzáállás, amely Saint Laurent-t a posztmodernitás egyik nagy alakjává tette: utalásokból, referenciákból építkezett, és szimbólumok, korszakok, stílusok meg kultúrák között haladt előre karrierje során.

Egy akkori interjúban így vallott a tervezői hozzáállásáról: „Nem érdekel, ha a ruháim a ’40-es évekre emlékeztetik a divat tekintetében művelt embereket. Ami igazán lényeges, az az, hogy a fiatal lányok, akik még nem találkoztak ezzel, viselni akarják ezeket a ruhadarabokat.”


(Forrás: Pinterest.com, Anothermag.com)

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Divatosan rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

A divat és a kultúra kölcsönhatása
Divatosan
  • Salvai Ramona
  • 2018.09.13.
  • LXXIII. évfolyam 36. szám
A divat és a kultúra kölcsönhatása
Divatosan
  • Salvai Ramona
  • 2018.09.04.
  • LXXIII. évfolyam 35. szám
Facebook

Támogatóink