Jóllehet a naptár márciust mutatott, decemberi hangulatban nyomultunk kivénhedt Ladámmal Nagybecskerek irányába. Közben azon gondolkoztam, vajon itt, a kietlen Bánságban, ez a sokat szenvedett nép reménykedve nézhet-e a változások elé a már többé-kevésbé elkövetett, de nem a legjobbnak mondható magánosítás után. Van-e reménysugár a hosszúra sikeredett sötét alagút végén? Valami előrelépést vártunk  vendéglátóinktól.
A bánsági sajtó képviselőit Nedeljko Æuriæ magiszter üdvözölte, majd dr. Aleksandro Salvatore professzor úr, aki a nagybecskereki iroda munkáját koordinálja, ismertette a jelenlevőkkel a program céljait. A több mint egyéves tevékenység eredményeként megszületett az a tervezet, amelynek elkészítésében 19 község csaknem 250 képviselője vett részt. Ők azok, közöttük jómagam is, akik gondoskodnak a pályázatok megírásáról és a kiosztott pénz befektetésének az irányításáról.
A kutatás öt különálló csoportban folyt. Mindegyik a társadalom egy-egy szegmensét követte. A Bánságban az elkövetkező egy évben azok a projektumok élveznek elsőbbséget, amelyek a legjobban sebezhető csoportok támogatásával foglalkoznak, beleértve a magánosítással járó munkanélküliség csökkentését is. Az alap azokat a vállalkozásokat támogatja, amelyek minél több ember számára tudnak tartós megélhetést biztosítani. Hogy elkerüljék az esetleges visszaéléseket, a termelő és a nem termelő vállalkozások csak közösen tudnak pályázni. Az első körben a Bánságban 1,4 millió eurót terveznek befektetni. A beérkezett munkák elbírálását természetesen Brüsszelben végzik. Az érdeklődők a www.rsedp.org honlapon kaphatnak bővebb tájékoztatást.
Én csak reménykedni tudok, hogy ha lassan és akadozva is, de megrozzant szekerünk rákanyarodik végre arra az útra, amely a jó öreg Európa felé vezet. Még akkor is, ha nem vagyunk biztosak abban, hogy számunkra ott csak virág terem.