home 2024. április 16., Csongor napja
Online előfizetés
A Symposion nem bírált
2016.06.13.
LXXI. évf. 23. szám

A Symposion Polgárok Egyesülete reagálása a Gyurkovics Virág által jegyzett Véletlen vagy tendencia? című cikk kapcsán

Gyurkovics Virág a Hét Nap újságírójaként (legalábbis számunkra ez tűnt egyértelműnek, hiszen nem jelezte, elfelejtette talán jelezni, hogy pl. mint ennek és ennek a programnak az ösztöndíjasaként kutatást végez…) kereste meg szervezetünket: 2016. március 21-én — a Symposion Polgárok Egyesülete (a továbbiakban: Symposion) vezetőjével történt konzultációt követően — e-mailes formátumban egy 6 kérdésből álló dokumentumot küldött meg az egyesület pályázati referensének, Sutus Áronnak. A megküldött dokumentum felvezetőjében röviden jelezte, hogy cikket ír az — idézzük — „Magyarországról a Vajdaságba érkező pályázati pénzek odaítéléséről”. Az újságírói kérdések egy része vonatkozott a Symposion 2015-ös év pályázati eredményeire, más kérdések általánosságban kérdeztek rá a pályázó tapasztalataira.

Sutus Áron a válaszokat 2016. március 24-ei napon küldte meg e-mailben Gyurkovics Virágnak. A válaszok két gépelt oldalt tettek ki.

A válaszok megküldését követően mintegy két hónappal, 2016. május 23-ai dátummal Véletlen vagy tendencia? címmel jelent meg Gyurkovics Virágnak az önmagát tényfeltáró/oknyomozó munkaként meghatározó cikke. A cikkbe a Symposion válaszait tartalmazó szövegből egy apró rész lett beemelve, és az A kritikus hangok című egység/fejezet alatt jelent meg.

A Symposion, minthogy az általa megküldött válaszok nem tartalmaztak semmiféle bírálatot, de nem is lehetett volna belőlük kiolvasni semmiféle kritikus hangot, elégedetlenséget, amely alapján annak bármelyik része A kritikus hangok címet viselő egység alá soroltathatott volna be, 2016. május 30-án a Hét Nap Lapkiadó Kft. igazgatójával, László Edittel történt telefonos egyeztetés után e-mailben helyreigazítási kérelemmel fordult a hetilaphoz: a kérelmet az igazgató asszonynak, valamint Tomek Viktor főszerkesztőnek küldte meg. Ugyanakkor mindkét személynek eljuttatta a Symposion válaszait, tehát a teljes riportot tartalmazó dokumentumot is.

A helyreigazítást annak okán kérelmeztük, hogy a fent már jelzett idézés, besorolás csakis Gyurkovics Virág erős félreértelmezésének az eredménye olyképp, hogy amit idéz, azt még ha közel szó szerint is idézi be, de a saját vélt igazának, személyes indíttatásának alárendelve teszi, a bulvártól nem is oly távol álló módszerrel: kontextusából kiragadva hangolva át az általunk elmondottakat (nem mellékes talán az sem, hogy a Symposion a Bethlen Gábor Alapítványról pozitívan nyilatkozott Gyurkovics Virágnak).

A helyreigazítási kérelmünk indokoltságát a Hét Nap elvitatta: a 2016. május 31-ei napon e-mailes formátumban értesítettek erről minket. Az e-mailt (talán más számára ez nem furcsa) számunkra eddig még nem érthető módon Gyurkovics Virág küldte meg (nem a főszerkesztő, nem az igazgató válaszolt mint hivatalos képviselő, döntéshozó…), amelyben jelezte az elvitatás indokát is. Idézzük: „Mivel a helyreigazítás nem az információ tényszerűségét, hanem annak kontextusát vitatja, ezért nem tartjuk indokoltnak a helyreigazítás kérelmét. Helyette azt javasoljuk, hogy a Symposion Polgárok Egyesülete nevében egy olvasói levélben fogalmazza meg a kritikáját, amelyet természetesen maradéktalanul le fogunk közölni a Hét Napban.”

Az elvitatás/jogosság indokoltságának meghozatala ugyanakkor (talán más számára ez nem furcsa) számunkra eddig még nem érthető módon furcsamód zajlott le. Még egy idézet a 2016. május 31-ei e-mailből: „Megkaptuk a Symposion Polgárok Egyesületének helyreigazítási kérelmét. Pethő Andrással, a cikk mentorával, valamint Tomek Viktor főszerkesztő úrral konzultálva a következőkre jutottunk…”

Egyelőre értetlenül állunk az előtt, hogy miután egy, a Hét Nap felületein már leközölt cikkről beszélünk, a cikk mentora milyen módon szólhat bele a hetilap szerkesztéspolitikájába, a Hét Nap Lapkiadó Kft. megfelelő tisztségviselőinek jogkörébe tartozó döntés meghozatalába, illetőleg hogy miként állhat módjában befolyásolni e döntést.

Ami előtt nem állunk értetlenül, de továbbra is megdöbbenve, az a következő: a cikk szerzője teljes mértékben megfeledkezett az általunk nyilatkozottakból kiragadott rész általa megkontextualizáltságát velünk megvitatni/autorizáltatni. Pedig a szakma, legfőképp a tényekre, okok-okozatok kikutatására alapozó újságírás is megkövetelné ezt.

A válaszok egyelőre még nem az újságíró tulajdonai, ez nem a posztmodern kirakósdi terepasztala.

A Symposion

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..