A LÁTÁS képei

A LÁTÁS képei

Kubát Gábor önvallomása

Nem engedem, hogy formanyelvemben bármi, stílus, irányzat, vonulat, bármi is korlátozzon.

A képzőművészet eszköztárából bátran válogatok olyan, a témához illő szerszámokat, mint a rapidograph-ok, liner-ök, markerek, testesebbek és vékonyabbak, tintatollak, örökírók, színes irónok, pasztellkréták, de főként az olajfesték és a spray-ek.

1974-ben, a kínai rendszerben – ugyanis Taoista vagyok – a tigris évében születtem, ennek a jegynek jellegzetessége, hogy elűzi a démonokat, s ún. Barakával rendelkezik. Ez egy különleges varázserő.

Ha nyugati terminológiában beszélnék, azt mondanám: Megérintett Isten tüze, vagy: pszichikai rendellenességgel élek, s nyíltan vállalnám azt is, hogy szociopata vagyok.

A legtöbb képemről elmondható (mivel rengeteg, több száz grafikát is készítettem 1994-től eddig, olajfestéssel és pasztellel pedig 1990 óta foglalkozom, 1992-től pedig csupán grafikákat készítettem 2007-ig, mert a „boldog, édes” otthonunkat, s a „labor”-om feldúlta egy rossz szellem, még egy feudalista „úr”, akit Milošević-nek hívtak, s a háború, amely kirobbantásáért – ezt mára már sokan elfelednék – egyáltalán nem csakis ő volt a felelős. Más országokban is akadtak, bőven, olyanok, akiknek ezt az egykor virágzó, csodás térséget, az egykori Jugoszláviát, ahol az emberek nem csakis a rezsi kifizetéséért és puszta önfenntartásért éltek - érdekük volt szétzúzni. Nagyrészt Tito felelőtlen magatartása miatt, s annak ürügyén – ő tudatosan söpörte szőnyeg alá pl. Kosovo problematikáját, s az ott élő emberek sorsáért nem vállalt felelősséget. Európa a lakosság számarányához képest – legnagyobb mészárosa, Josip Broz. Igazi nevét most sem, és később sem említem meg, s nemcsak azért, mert a valódi identitásáról és nevéről szóló információk kétségbe vonhatóak és ellentmondásosak.

Hogy milyen mértékben vagyok, ill. voltam a kor produktuma, terméke, amelyben felnőttem, azon tudtam lemérni, hogy az önmagammal vívott óriási harcok meddig tartottak bennem, s meddig tartott az, amíg a keleti bölcsességet maradéktalanul át tudtam ültetni életembe. 15 év nagyon kemény munkájával valamelyest, úgy látszik, sikerült.

Időközben kihívtam magam ellen a saját halálom is, hogy olyan rettenhetetlen legyek, és olyan könyörületes, mint egy szamuráj. Hogy ki nevet a végén, illetve ki nyeri meg a nagy-dzsihádot, az csakis halálunk pillanatában dől el. Ezért ünneplik keleten a mesterek halálát, új testbe való költözését a léleknek.

 Hogy minimalista módon használom a formanyelvet – ez főként, de nem csak a grafikáimra jellemző, amelyekből csupán kettőt láthatnak ma itt, ezeknek a zen-ihletésű műveknek jellegzetessége, hogy rengeteg teret hagynak a szemlélőnek, vagy csak sejtetnek, mint egy-egy japán kert, amely szabadon engedi, hagyja szárnyalni a megtekintőinek fantáziáját, oda, rá-, illetve beléjük képzelhető, ami csak sejtetve van, vagy fizikailag egyáltalán nincs jelen. Egy keleti nyelv ez, amitől egy nyugati gondolkodású embernek gyakran juthat eszébe az a kifejezés, hogy: morbid. Én viszont az olasz „morbido” szóval rokonítanám őket, mely jelentésében: puha. Lágy, „yin”-jellegű formákkal operálnak, s egy-egy kirajzolt, pici formában legalább 5-6-7 lehetőség rejlik, ha nem több. A szemlélő fantáziájától függ, mennyit fedez fel belőlük. Így van ez az itt látható olajfestményeim közül jó párral is, illetve a más, vagy vegyes technikákkal készült, itt látható művekben, művekkel is.

Észre kell venni őket. A sejtetett, illetve kirajzolt formák ezernyi lehetőségét. Ami vicces, nekem, önmagamnak is élményt jelent, ha csak egyetlen nappal az elkészülte után is, újra kell felfedeznem mindazt, amit – vagy aminek a lehetőségét belerajzoltam-festettem a képbe. Jellemző műveimre, hogy egymást kiegészítő, a „negatív” tereket állandóan és ismételten pozitív terekké alakító két-agyféltekés felfogással készülnek (zömük), s a szemlélő szeme, elméje, szíve – amely a legújabb kutatások szerint saját intelligenciával rendelkezik, s a kereszténység szentkönyv-válogatásban, a Bibliában és a kínai Hagyományban is a gondolatok székhelyeként van említve, sokszorosan emlegetve. Valamikor, réges-rég, 1990-ben azzal a hozzáállással kezdtem az olajfestést, hogy mindaz, ami a fényforrás felé fordítva megfordítva átlátszik, nem „igazi” olajfestmény. Mára ez a hozzáállásom kissé megváltozott, ám azokat a festményeimet, amelyekkel személyesen is teljesen elégedett vagyok, ma is így készíteném. Miért változott meg a hozzáállásom? Mert a modern, tömegprodukcióban készített vásznak irtózatosan alkalmatlanok erre is (tisztelet a magukra valamit is adó, ám hazánkban sajnos meg-nem-vásárolható gyártóknak, ha egyáltalán vannak még ilyenek. A modern vásznak, amelyek számomra elérhetőek nem engedik, hogy azt csináljak, amit szívem szerint akarok. S nem engedi a zsebem sem. Az a művem, amit egy ilyen vászonra készítettem, amit akkor vásároltam még, amikor a „beetetés” zajlott, tehát, amikor még jóval minőségesebbek voltak a vásznak, mint most, négy évig dolgozva rajta újabbnál újabb festékrétegeket víve fel rá, végül berepedt egy helyen, de óriási szerencsére, pontosan egy olyan helyen, és olyan szélességben, amely egy újabb formát varázsol a festményre, egy finom ívű, talpas poharat. Ezt a képet egészen bizonyosan fel fogják ismerni, a négy nagy formátumú közül az egyik. Ha az anyagi helyzetem megengedné, csakis nagy formátumú képeket gyártanék. Nagy tér, s apró formák lennének rajtuk. Azonban, az olajfesték-színek árai miatt, s anyagi helyzetem miatt ez számomra, sajnos, lehetetlen. Az itt látható képek-olajfestmények ezzel ellentétben egy másik jellegzetességgel rendelkeznek, hogy minden emberkarakter „kiugrik” a vászonról, mert „larger than life”, ahogy az angol mondaná. Így is a saját számtól veszem el az ételt, hogy alkothassak, mert vannak fontosabb dolgok, mint a napi betévő falat, ilyen az ihletett ima, bármely Istenhez is imádkozik a hívő. S „Isten” – azért teszem idézőjelbe ezt a szót, mert bárhogyan nevezném is, számomra „Ős-tény”, ahogyan Müller Péter azt nagyon szépen levezette egyik könyvében, a Tao. Az Út, erény, igazság és élet, legnagyobb jó, a legmagasabb fokú harmónia mellett néha a Legfelső lény, a Legfelső létező szóösszetételekkel is fordítják néha, azonban a Taoizmus egy nagyon régi, és a krisztusi szeretet-törvény életbe hívása előtti vallás, de sokkal inkább filozófiai rendszer, amelynek nevében senkit sem végeztek ki, mint ahogyan a görög Sztoa, sztoicizmus nevében sem. Alapítóját megölték, mert a tudatlanságból, szenvedélyességből és a félelemből keletkező és táplálkozó agresszió ilyen, de a „-- Halj meg a Sztoa nevében!!!” sosem hangzott el. Így a „Halj meg a Tao nevében!!! sem. Az ősmagyar Yotengrit vallásban, e szó jelentése :az Első Világtenger a jó-teng(e)rit, s akkor már kéznél is az Ős-tény (Östen, -Isten mellett) a Nőstény szavunk is. Nem feledve azt a tényt, hogy minden patriarchális beállítottságú vallás és világnézet, ember alkotta szemlélet ellenére, a férfiak azok (ez ugyanolyan tény, mint az, hogy egy fekete férfi csinálhat fehér és fekete, és kevert bőrszínű gyermeket egy fehér asszonynak, azonban egy fehér férfi nem csinálhat fehér gyermeket egy fekete asszonynak ) – tehát épp a férfiak azok, akiknek egy „extra”,azaz egy plusz-kromoszómájuk van. Ez arra utalhat, hogy a Magyar Boldogasszony, az Ősanya előbb létezett, mint az Öreg Isten is. Indiában sok kozmikus vulva-ábrázolással találkozhatunk, s alapjában a magyar ősvallás, a Yotengrit is inkább feminin, mint férfias.

Én azonban a Ji-Kinggel hosszú-hosszú évekig, s úgy tűnik, még ma is, egyetlen társammal, úgy éreztem, hogy saját kultúrámat kaptam vissza, egy ilyen magas fokú, ősi kultúrát, a legendába vesző múlt Ven királyától kaptam vissza, aki megalkotta mindössze két szimbólumból a 0-ból és 1-ből (van áram-nincs áram), azaz a teli és szaggatott vonalból álló 8 trigramot, s ezeknek a trigramoknak a 64 hexagramot képező sakktábla-élet-mezejét. A 64 világdráma-felvonást, amely hexagramok alapján minden megmodellezhető, ami létezik, akár egy szintetikus (nyugati) orvosságbogyó is.

Az itt kiállított képeimben a sajátos, és a teljesen egyéni az, hogy mind gamma-frekvenciákat (béta-feletti) befogadó és sugárzó, egyfajta megváltozott tudatállapotban jöttek létre, ez az egyetlen összekötő kapcsuk, s ezt az állapotot úgy érem el, hogy minden alkalommal egy picit feláldozva testi épségemből alkotok. Mert dohányzom, s leggyakrabban ezzel tartom egy ideig ébren magam, amíg gamma-állapotba nem kerülök, s akkor festek-rajzolok. Mivel olyankor egyidejáleg, természetesen a „flow”-ban vagyok ( dr.Csíkszentmihályi Mihály Széchényi-díjasunk munkájában bővebben tájékozódhatnak a Flow-paradoxonról, (idézek a wikipédiából: „ Csíkszentmihályi Mihály (Fiume, Olaszország, 1934. szeptember 29. –) Széchenyi-díjas pszichológus, Magyar Érdemrend nagykereszt tulajdonosa, pedagógus, egyetemi tanár, az MTA külső tagja, szakterülete a fejlődés- és neveléslélektan, valamint a kreativitás- és tehetségkutatás.

Tőle származik a „flow” (azaz „áramlat”) gondolata, amely a boldogság egy lehetséges útját kínálja fel.”,

amely során az alkotás, ill. olyan feladatkör, munka végzése közben, amelyet az ember szeret, élvezettel csinál, az energiaszintje emelkedik, nem pedig csökken. S pont ezért, mivel az alkotás során irtózatos mértékben megemelkedik az energiaszintem, s nem tudok elaludni, csinálom azt, hogy nem táplálkozom rendszeresen, naponta csupán egyszer eszek, elalvás előtt, mert a szervezet emésztésének 80 százalékát használja emésztésre.) Emellett persze nyugtatókra is szükségem van ahhoz, hogy egy-egy festészet-akció, – mert a festészet és a rajz számomra mindig akció, a Nagy Akció, a „Nagy Aratás”, és a nagy élvezet – után el tudjak aludni.

A célom, hogy a képek minél több módon kommunikáljanak a közönségükkel, minél többrétűen interakció-képesekké váljanak, s mivel nincs olyan alkotó, aki nem szeretné megmutatni magát (mint ahogyan Isten is azért teremtette az embert, hogy megsokszorozza a létezésének örömét – s a zsidóság nagy része a mai napig azt vallja, Isten, amikor megteremtette a világot, s látta, hogy jó, örömében azt kiáltotta: Mázel Tov! S, mindannyian tudják, kikre mondjuk,: „mázlisták”...s, hogy még miért történt meg az eredeti teremtés, – erről a szufi bölcseknél is tájékozódhatnak – nincs olyan teremtő, aki nem vár közönségre, s önámítás lenne azt mondani, hogy „én csakis a fiókomnak alkotok”. Minden ember szeretetből van szőve és egyazon az isteni erőforrásból táplálkozik, és más néven: szeretetre, azaz energiacserére vágyik. Akiben az isteni energiaforrás megszűnik létezni, s az a kultúra is, amely magába zárt, dekadens, mint a mai nyugati világ, amelyben a „felülről” támogatott „Codex Durex” (a Laibach együttes egyik számának címe) uralkodik, előbb-utóbb elmocsarasodik, megposhad, elkezdi ismételni önmagát a művészet terén is (a dadaizmus óta ez simán látható, megfigyelhető), s végül kútja kiszárad,elsorvad, megsemmisül.

Mindvégig megpróbálom megőrizni személyiségem autonómiáját, neutralitásom, mint ahogyan az önmaga centrumát féltve őrzi egy-egy atom is, s a centruma: a „nagy” neutron. S ezért, számomra mindennemű művészeti prostitúció és a beskatulyázás csakúgy undorító, mint ahogyan számomra a szerelem vagy szimpátia nélkül létesített szexuális aktus is undorító – ilyen értelemben régimódi vagyok. Ahogyan Mito nagyapám (Dimitrije) mondta volna – a művészeti prostitúció bűnével kapcsolatban: Nikada za to neću sa đavolom na bal.

A művészet az én személyes, bennem lapuló kisgyermek – akit remélem, soha nem kényszerülök elhagyni vagy lemészárolni – játszótere, játszóterem.

S az embereknek szükségük van a játékra. Játszani jó. Néha veszélyes, tudom ezt saját sorsomból, de onnan is, hogy édesapám, amikor egyéves voltam, elrulettezte a lakásbútorunk árát, s azt hazudta anyámnak, hogy romák lopták meg a vonaton. A Ji-King pedig pontosan erre tanít meg: egy olyasfajta erkölcsi tartásra, amely a barbárt kulturálttá, a függőt szabaddá, a fanatikust józanná, a szeretethiányos, elborult elméjűt kiegyensúlyozottá teszi, s az önmagától menekülő őrültet újra kapcsolatba hozza az igazi önmagával. S vannak olyan hexagramjai, amelyek a ma nagyon időszerűtlen dolgot, az összetartást, összeillesztést, a szeretetet kérik/követelik meg a könyv használóitól – ez attól függ, az emberfia-lánya mily fokon veszi komolyan ezt a „törvénygyűjteményt”, „személyes- és „világdrámafelvonás-gyűjteményt” – erkölcsi rendszert alkotó JÓtanácsokat sorsának, önnön sorsának, s e pontból s pozícióból indulva a világ sorsának alakítását-alakulását. Személy3esen, az alakíthatóság, s az alakíthatóság döntésfüggőségének híve vagyok.

A kismacskák és a kiskutyák is játszanak. Hát még a delfinek. Simán megfigyelhető, hogy nem csupán az életben maradásukhoz szükséges „fogásokat” tanulják ilyenkor…

Tudják, hogy mondják Szegeden a gender-t? Göndör.

A magyarnak pedig van egy szép kifejezése és válasza erre a posztmodern témára (amely kifejezésekből annyi, mint égen a csillag, kincsesbánya, gyönyörű tárna a nyelvünk, amely a kutyafát – ezt a szót - még ismerő, a mai napig használó messzi sztyeppék és hidegek sarja), vallása pedig a tibeti Bön-höz hasonló, illetve a Bön-t létrehozó Yotengrit. – és, eme szép kifejezés a : Nemes. Neme van: férfi vagy nő. Nemesnek hívják azt az embert is, aki ötévesen koromban művésszé művelt, s mivel látta a sok űrjárgányt, amit akkoriban rajzoltam, megkérdezte, miért narancsárga és piros a meghajtóművük lángja.

Nemes Istvánnak azt válaszoltam: mert a tűz olyan.

Ő meg megkérdezte: és ha a tűz másmilyen színű lenne? S látod benne – a gyertyára mutatva mondta – azt a kis kéket?

S hozzátette a legfontosabbat:

– Te milyen színűnek szeretnéd látni a tüzet?

Annyira szerettem volna látni azt, amiről csak buta ember hiheti, hogy nem látható, s hogy meglátása nem tanulható, az energiák áramlását, hogy elkezdtem kutatni, s ahogy az emberi lebutítottság – reklámok, stb. által – egyre általánosabbá vált, ahogy egyre sötétebb lett minden, ezzel párhuzamosan – talán azért is, mert már nem tartják veszélyesnek az igazságot, mert a mai sötét világban az emberiség legalább 95 százaléka a money-krácia rabja – jelzőfények gyulladtak, s ellentámadásba lendült a hagyományos nyugati anyagelvűséget cáfoló oldal is, s amikor betöltöttem a tizennyolcat, nagykorúvá váltam, pár évre rá elébem tárult, úgy is mondhatnám, hogy valami 140 Ft-ért az „ölembe pottyant”, amire vágytam, feltárult a válasz régi vágyamra, elébem lépett az, ami a jövőmben rejtve volt, egyszerre csak a Ferenciek tere budapesti metrómegállóján elém tárult: az auralátás kézikönyve.

Nem olvastam végig, s csak egy-két gyakorlatot végeztem el, de látásom olyannyira kiteljesedett, hogy túl sok mindent láttam túl korán ( numerológiával is ugyanebben az időben kezdtem foglalkozni, s ezt a zsidó hagyomány kifejezetten tiltja: csakis 42. évét betöltött ember foglalkozhat vele, mivel akkorra válik elég éretté ahhoz, hogy hasznára s ne kárára váljon…. Isten tüze éget, az idő előtt megszerzett tudás káros. Tehát túl sok mindenhez nyúltam túl korán, a szentségbe tapostam, s a szentség megégetett. Ahhoz, hogy elmém épségét megőrízzem, később kellett volna elkezdenem eme dolgokkal való foglalkozásom. De, miután ötévesen megtudtam Weöres Sándorról, hogy elment Károlyi Ami mellől vérbajt összeszedni magának, mert azt tudvalevőleg, az idült stádiumában hallucinációk kísérik, s szerinte egy jó költőnek muszáj őrültnek lennie, eldöntöttem, még akkor, ötévesen, hogy sosem vonulok sorkatonai szolgálatba – mert szegény nagymamámtól mindig azt hallottam, amikor nem akartam a számomra máig gusztustalan disznóhúst lenyelni, hogy: – A katonaságban majd megeszed! – s azt is, akkor és ott, hogy megőrülök. Tehát saját magamnak álmodtam meg a sorsom, ami rám következett.

Mindkét elhatározásom sikeresen meg is valósítottam, amikor elkezdtem „látni”, egyszerre annyit kezdtem látni, balesetek és gyilkosságok áldozatait, akik nem tudtak rájönni, hogy már meghaltak, s a mai napig ezen a síkon bolyonganak, az utcán mínusz húszban legyek leptek lelki szemem előtt egy-egy halottat baltával a fejében, az emberekből az egymás felé áradó színes energiakötegeket, a vonzást-taszításuk színes sugarait még a tévén is, gonosz manókat, emeletes házak ablakaiból a hetedikről kiugró alien-szerű szörnyeket (ezt például még ötévesen, egyedi esetként, pedig akkor még talán el sem készült az Alien), ekkor kezdett megérni a valós LÁTÁSRA (castanedai szóhasználattal élve) való vágy…és tündéreket a rozmaringbokroknál,láttam, érzékeltem a földsugárzásokat, emberi energiák maradványait egy-egy fémtárgyban, egy kis keresztben, amit egy idős néni évekig szorongatott a kezében, mindig ugyanazzal a tárggyal imádkozva egy szobanagyságú szekrényben (6 méter széles és két méter mély, 3 méter magas, telis-teletömve tárgyakkal), egyszerűen odavonzott magához a rendkívül erős pszichikai energia, amivel fel volt töltve, s ma már tudjuk, hogy a fémtárgyakban az emberi energiák „örökre” bennük maradnak…amíg csak meg nem emészti őket a rozsda…nagyon intenzíven érzékeltem az energiákat,túl sokat láttam,ugyanúgy az angyali, mint – s , persze, ezek voltak többségben – a sötét erőket is, s mindez, amikor a numerológiával ötvözve egy 6.5 éves kapcsolat végével esett egybe, – nem tudtam megsérteni, mert mellette értem férfivá, azzal, hogy nyíltan megmondom neki: elhagyom, s ezt a döntést 6.2 évig halogattam – az őrületbe vitt.

 Persze, hogy, ahogyan jó apámtól tanultam, a tolerancia az egyik legfontosabb dolog a világon, ebben teljesen egyetértek Einsteinnel, mint ahogyan abban is, hogy két dologról tudja, hogy végtelen: az univerzum, és az emberi butaság… habár az előbbiről nincs meggyőződve,… bár hozzátenném még azt is, hogy szerintem (ami ugyan az utóbbihoz is sorolható lenne, de ebben én nem hiszek, mivel a nők sokkal emberibbek tudnak lenni, mint a férfiak, amennyiben IGAZI,MÉLTÓ NŐK – melyekből mára annyi maradt, mint a fehér hollókból , de a lényeg, hogy még VANNAK … pedig lehet, hogy már régóta kellene hinnem benne…): végtelen a női hübrisz is .

 (s ,mint ahogyan érett lelkű férfiból is mint a fehér holló , a legtöbbünk olyan, akik örök kisgyerekek általában, nem pedig a „bölcs gyermekek”,tehát olyanok, akik életük végéig kisgyerekek, akik abban versenyeznek kié nagyobb, az IQ-ja (az EQ nélkül) ( EQ- Emotív Intelligencia-kvoeficiens)-a jobbik esetben, rosszabbikban: fegyvere, pénisze, őrületes vagyona, bicepsze, autója, tankja, űrrepülőgépe, Star-Wars-programja.

A női hübriszről pedig ezért szóltam ily mód, mert ha a tudatlanság és alsóbbrendűségi komplexus és a túlzott hübrisz lép frigyre, fékezhetetlen anyagi éhséggel-mohósággal fűszerezve, akkor a borzalom medvelepke-kártevője porozza a menyasszonyi csokrot, és főleg azért, mert:

Amióta egy fotóművész pásztorlány összetépte az egyik „gyermekem”, az egyik művem, mert önmaga belső kvalitásait látta az arcképén, nem pedig a külsőt, ezzel olyan sértést okozva nekem, amit az idő egyszer majd lehet, hogy begyógyít, de valószínűleg csak halálom – remélem – fényes napján fogok csak tudni megbocsátani.

Azóta nem keresem a hölgyek közeli, illetve szexuális társaságát. Überszexuálisnak is nevezhetem magam 68 gyönyörű hölgy után, már életem delén túl egyre több örömöt okoz a magány, persze fájdalmas is tud lenni, hogy gyakran nem találok méltó konverzációs partnerre, olyan hölgyre vagy úrra a szó eredeti jelentésében, aki hajlandó a komputeres valóságon kívül egyenes szavú emberrel barátkozni--társalogni. A jövő mit hozhat, még nem tudom. Azonban ne keverjük az egyedüllétet a magánnyal. A magány a „mag” szóból ered, mint a magszem is, amely szó egymagában is rengeteg titkot - „mágiát” hordoz. A mágia – s ilyen értelemben, persze, hogy,mint minden megvalósító aktus, a festészet, képzőmávészet is egyértelműen mágikus aktus.

És megsúgok valamit: éjjelim is van. Mert a fürdőszoba olyan hideg télen, mint Szibéria, s mint Cyberia. ( a kiberföld, pl.net, kompivilág, virtuális világ, „virtuális valóság” ejtsd:Szájbíria) , de főleg azért, mert a bolygón én így tudok a legjobban segíteni, napi 42 liter víz helyett a WC-n csupán 3-at használok el (a tartály maga is a 6 helyett 3 l-re van állítva). S a nyugati mohóság, ami már keleti is (sajnos), ha ez így megy tovább, nemcsak éhínség lesz, még nagyobb, mint eddig, de a víz is drágább lehet gyorsan, mint az arany, s a felmelegedés bizony globális.

Én pedig megpróbálok megmaradni a szerelem sivatagában.

Gauguin fogalmazott így nem sokkal halála előtt: már csak erővonalak ábrázolására szeretnék törekedni.

Ezt teszem majd még egy pár figurális kiállítás után, előszedem az eddig is rengeteg, már elkészült grafikát, s ráadásul: újabbakat is fogok készíteni.

Emellett, megpróbálok egy katolikus, szentté avatott gondolkodó, Szt. Ágoston-mondatot közvetíteni számunkra: porszemmé válni, szállni, szállni, a mennyekig meg sem állni. Tehát a kígyó-ént , a túlhizlalt egót magunk mögött hagyva, porszemmé válva, az egót szinte áttetszővé, transzparenssé gyengítve-varázsolva nem sodródni az árral, hanem azzal szemben úszni, vagy pl. a Flow-ban.

A LÁTÁS képei állnak önök előtt, nem nagyobbak, mint egy neutron, mégis, remélem, képesek örömöt adni, mert örömből születtek!

És minden mű, ami nem örömből születik: halott, unalmas, öntetszelgő mutatvány.

Ez más, úgy kezdődött, tragédiával, mint Slavinski Aspektikájának része (azzal a céllal, hogy szaknyelvvel éljek: leföldeljem a démonaimat, méghozzá a lakásom szobájának falán), de örömmel folytatódott, amikor rájöttem, hogy valóban gyógyít, s ráadásul a flow-ba visz. És minden alkalommal nagyobb az örömöm, megsokszorozódik, ha gyakorolhatom a képzőművészetet.

Vannak fontosabb dolgok, mint a napi betévő falat.

Mert nem csak kenyérrel él az ember.

 



Roncsák Alexander felvételei Kubát Gábor kiállításának megnyitóján készültek a palicsi könyvtárban 2018. április 25-én

Képgaléria

Cikkünk további képei

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Képzőművészet rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

A LÁTÁS képei
Képzőművészet
A LÁTÁS képei
Képzőművészet
  • Csermák Zoltán
  • 2020.05.05.
  • LXXV. évfolyam 18. szám
Facebook

Támogatóink