A Híd folyóirat szerkesztősége minden évben a legfiatalabb alkotóknak szentel egy lapszámot, mely kiválóan tükrözi ennek a generációnak a világlátását, a közhangulatát, hogy milyen társadalmi jelenségekre fókuszál. A Fiatal alkotók száma által egy képet is kapunk arról, hogy kik lehetnek az utánpótlás a társadalomtudományok területén.

A nyári dupla lapszámot Kormányos Ákossal szerkesztettük, és körülbelül 80 fiatalt kértünk fel, hogy küldjön szöveget. A már befutott vagy pályája elején járó szerzők mellett ezúttal nagy hangsúlyt helyeztünk a Középiskolások Művészeti Vetélkedőjén díjazott fiatalokra, őket is megkerestük. Végül 25 szerző munkái kerültek be a lapszámba, közülük Jenei Anita festőművész az akrilfestékkel vászonra és farost hordozóra készített alkotásai színesítik a folyóiratot.

A két legújabb lapszám (A szerző felvétele)

Az olvasó elsőként Celler Kiss Tamás négy versével találkozik, melyek most is magukban hordozzák a költő jól ismert filozofikus, elgondolkodtató sorait, és szinte látjuk magunk előtt a halandót, az apró embert, aki a világ terhe alatt keresi önmagát. Én személy szerint nagyon örülök annak, hogy ismét publikálhattunk Búcsú Ákostól, akinek kiváló érzéke van a hangulatteremtéshez. Garai Bálint a Tartálykocsikban Montenegróig című versével erősíti a lapszámot. Az olvasók Antalovics Péter, Cirok Szabó István, Gömöri Eszter, Greguss Lilla, Vajsenbek Péter, Berényi Sarolta, Csizmadia Ráhel, Dévity Tamás és Boros Zsófia költészetével is találkozhatnak a Fiatal alkotók számában. Ezúttal meglehetősen sovány lett a prózai rész, mindössze Dudás Robert és Bali Péter novellái kerültek a folyóiratba, ám a mennyiségi hiányosságokat a minőség ellensúlyozza. Barna Léna Békaperspektíva című drámája egy olyan különleges írásgyakorlat eredménye, amelynek kiindulópontja Nagy József Varangylemezek című munkája volt. Rekecki Vivien Bíró Tímea Moldva című kisregényéről írt kritikát Árvíz után élni címmel, Guba Loretta pedig A reményvesztés útján címet viselő munkájában Fehér Miklós Minden rendben lesz novelláskötetével foglalkozik. A lapszám egy előadás-kritikát is tartalmaz Fejes Nikolettának köszönhetően, aki Rókus Zoltán színdarabját, a Tyúklétra, avagy mi csorog a nyakunkba című előadását méltatja. Szép számban születtek tanulmányok a fiatal szerzőktől. Kozma Szabolcs az identitáskonstrukciókat vizsgálja meg egy Tolnai-versben, azt kutatva, hogy egy lírai mű hogyan képes különféle identitások megformálására, és ebben milyen szerepe van a nyelvnek. Szabó Réka Dorottya a tanulmányában arról ír, hogy Romeo Castellucci a rendezéseiben miként viszi színpadra az állatit. Tóth Tamara a vendégmunkás mint lírai szubjektum jelenségét járja körül. Sekulić Larisa munkájában arra a kérdésre keresi a választ, hogy van-e helye a testnek a filozófiai diskurzusban. Csőke Márk a kúlai származású, egykori kultúrszervező Deák Imrét mutatja be az olvasóknak. Domonkos Ádám a dualizmus korában működő délvidéki magyar és német civil szervezetekkel foglalkozott a kutatásai során.

Jenei Anita alkotása

Úgy hiszem, a szerzőknek köszönhetően sikerült egy tartalmas, sokszínű és izgalmas témákat felvonultató lapszámot készíteni.

A szeptember—októberi, vagyis a 9—10. lapszám kimagaslóan impozáns külsőt kapott. A borítón Szerda Zsófi dinnyeszeletekről készített fotója rendkívül figyelemfelkeltő az élénk színvilágával. A lapszám ugyanilyen gazdag belső képvilágot tudhat magáénak, hiszen a fotóművész Lakoma című sorozatának alkotásai szerepelnek benne.

A lírafolyam Bicskei Gabriella verseivel kezdődik, ami azért érdekes, mert az olvasók eddig a szerző prózai oldalát ismerhették meg. Szegedi Szabó Béla négy részből álló Erdő sorozatának verseihez kapcsolódik Ágoston Lóránt vegyes technikával vászonra készített Erdő című vizuális alkotása. A figyelemre méltó Janáky Marianna a verseivel költőtársait idézte meg, hiszen Terék Anna és Ladik Katalin költészetét emelte be a szövegeibe. A lapszámban Bíró Tímea, Filotás Karina és Repkő Tőke Ágnes versei is olvashatók. Bizonyára sokan várták Fekete I. Alfonz A madarak csípési rendje című prózájának második részét, mely ebben a számban olvasható. Jódal Kálmán ezúttal sem hazudtolja meg önmagát, az Intarziás félelemrészecskék című novellája sajátságos atmoszférát teremt. Balázs Piri Róbert novellájában az élet és a halál különféle arcaival találkozhatunk. Lantos Ábel — Triceps és Mészáros Zoltán prózái is helyet kaptak a folyóiratban. Kecskés Ildikó fordításában Goran Petrović Vízjelzett papír című regényéből kapunk ízelítőt.

Szerda Zsófi fotója

Triceps Vitázók című drámáját Németh Ferenc tanulmánya követi, mely Pechán József életművének a II. világháború utáni sorsával foglalkozik.

Fűzfa Balázs Ladányi Istvánnak az Új Symposion arculatáról, szerkesztési gyakorlatairól és műfajairól írt Megújuló befejezetlenség című monográfiáját elemzi. Berényi Emőke ezúttal Orcsik Roland második regényéről, a Hordozható óceánról hozott kritikát. Virág Gábor A múlt szilárd emlékei címmel Silling István szintén második regényét, a Szobrok a polc alólt ismerteti meg áthatóbban az olvasókkal. Jódal Kálmán egy esszével gazdagítja a számot: a nyáron az újvidéki SULUV Galériában megtekintett Lázár Tibor-kiállításról mondja el a benyomásait. A lapot Dancsó Andrea szövege zárja, melyben Szerda Zsófi fotóiról beszél esszé formájában. „Ezeken a legtöbbször mobillal készített fényképeken nélkülözhetetlen mozzanat a ráismerés, az ismerősség, ugyanis a kultúra közösségi képződmény. Az étel pedig a legjobb közösségépítő. Az étkezés a közösségen keresztül válik szociális tevékenységgé és ezáltal kulturális sajátossággá. Ebből fakadóan pedig számos, évszázadok gyakorlatán át csiszolódott hagyomány épül köré” (részlet az esszéből).

Dancsó Andrea szavai a folyóiratra is érvényesek, hiszen minden egyes lapszám közösségi képződmény, és bemutatja, hogy milyen sokszínű miliőben éljük és érzékeljük a világot.