home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
A Forum Könyvkiadó a 84. Ünnepi Könyvhéten
(s. v. k.)
2013.06.26.
LXVIII. évf. 26. szám
A Forum Könyvkiadó  a 84. Ünnepi Könyvhéten

A Forum Könyvkiadó könyvheti programja 2013. június 6-án, közvetlenül az ünnepélyes megnyitó után vette kezdetét a budapesti Vörösmarty téren, amikor is T. Kiss Tamás elsőkötetes fiatal szerző dedikálta A tükörtestvér című regényét, mely a Könyvhetet megelőzően az Irodalmi Jelen Top 10-es listáján is szerepelt. A mind stílusában, mind témájában fiatalos kötet egyaránt odavonzotta az érdeklődőket és a média képviselőit is a Vajdasági Magyar Könyvkiadók standjához.

A korai kezdés ellenére június 7-én is nagy érdeklődéssel vették körül szerzőinket, Ózer Ágnest és Tolnai Ottót, akik 10 órakor kezdték meg a dedikálást. Ózer Ágnesnek a Volt egyszer egy Újvidék című képes, igen impozáns kiállítású Újvidék-könyve vonzotta az igényesebb olvasók tekintetét. Különösen az Újvidékhez valamilyen formában kötődő látogatók, történészek és kutatók lapozgatták nagy érdeklődéssel, hiszen ahogyan Gerold László írta ajánlójában: „Új Újvidék-könyvében Ózer Ágnes levéltári és sajtótörténeti kutatásai alapján a polgári életforma kialakulását prezentálja. Erre a múltra utal a kötet címében a lenni ige múlt időt idéző változata: a volt. De egyszersmind azt is eszünkbe juttat(hat)ja, hogy az, ami volt, ma nincs.”
Tolnai Ottó Kalapdoboz című képzőművészeti írásokat tartalmazó kötete — a szerző előző köteteihez hasonlóan — a sikerkötetek közé tartozott. „Tolnai Ottó reprezentatív könyve kiválasztott alkotói teljesítményekről szól. Számtalan nyitott irány, változatosan konstruált és dekonstruált önportré létesül szavai nyomán, miközben új interpretatív szögekből igyekszik megragadni, hogy mivel irányítják a látást, pontosabban a létezést, az elékerülő műalkotások” — állítja Faragó Kornélia a kötetről. A Tolnai-rajongók sorban álltak egy-egy aláírásért a szerzőnél.
A délutáni órákban egy pódiumbeszélgetésre is sor került. Tolnai Ottót Jánossy Lajos faggatta az új kötet kapcsán.
Az aznapi rendezvények délutáni fordulójában Bicskei Gabriella elsőkötetes szerző látta el kézjegyével a Puha kert című prózakötetét, amely a Forum, a JAK és a Prae.hu közös kiadásában jelent meg a Könyvhétre (ezenfelül a Híd Könyvtárnak és JAK-füzeteknek egyaránt része). A kötet fülszövegéből, amely Németh Gábor tollából származik, megtudhatjuk, hogy Bicskei Gabriella megszólalása egészen új hangot hozott a kortárs irodalomba. „Nehéz a későn jövőnek, évezredek óta, akárhová néz, mindent készen talál. »Mert én egykor voltam már fiú is, lány is, bokor, madár és néma tengeri hal« — ahogy az egyik régi görög írta. Bicskei Gabriella, aki a nevükben szól, az alkimisták megszállottságával játszik a kegyelemre, a reményről még csak nem is beszélve. Talán ezért kapott egy esélyt, hogy igazabbra hazudja a higanyt az aranynál.”
A Forum részvétele a budapesti Ünnepi Könyvhéten sikeresnek és gyümölcsözőnek mondható, bizakodásra ad reményt, hogy a könyvnek — legyen az nyomtatott vagy e-könyv — és az irodalomnak mégis van jövője.
 

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..