A Dombosi történetek idei sztárvendége Nádasdy Ádám

A Dombosi történetek idei sztárvendége Nádasdy Ádám

Ha volt ennek a nyárnak irodalmi csúcspontja Vajdaságban, akkor az Nádasdy Ádám és Patócs László szellemes, őszinte, fesztelen beszélgetése volt a Dombosi történetek — remix 2017. évi sorozatában. Az esten részleteket hallgattunk a költő 70. születésnapjára megjelent, Nyírj a hajamba című verseskötetéből, ízelítőt kaptunk az Isteni színjáték fordításának nyolcéves munkafolyamatából, felmerült a Shakespeare-fordítások modernizációjának kérdése, végül pedig azt a házi feladatot adta a moderátor, hogy okvetlenül olvassuk el A vastagbőrű mimóza című kötetben összegyűjtött esszéket és tárcákat a homoszexualitásról és a melegek mindennapi történeteiről.

Nádasdy Ádám költő, műfordító, egyetemi tanár, és mint azt Esterházytól megtudtuk, mérnök is — mondta Patócs László a bevezetőjében —, mégpedig a lélek, a test, a nyelv mérnöke. A költő kilencévesen ismerkedett meg az angol nyelvvel, derült ki a beszélgetésből. Nádasdy német nyelvű családban nőtt fel, édesanyja osztrák volt, otthon németül társalogtak, a szülők zenészként olaszul is beszéltek, emellett pedig franciaórára is járni kellett, mint akkoriban minden más nagypolgári családban. Az egyetlen nyelv, melyet senki sem ismert, az angol volt. A kisfiú viszont „kalandvágyból” beiratkozott egy magántanárhoz, hogy azt a nyelvet is megtanulja. Előfordult, hogy otthon kinevették — mesélte —, mert az angol valamiféle elrontott németnek tűnt a családtagjai fülében, ráadásul abban az időben ez olyan volt, mint ha ma valaki bolgárul kezdene tanulni — mondta Nádasdy. Aztán persze berobbant a beatkorszak, és az angol nyelv hirtelen felértékelődött.

A Shakespeare-fordításokkal kapcsolatban a kalmár szó volt az egyik kulcs ahhoz, hogy közelebb kerüljünk a műfordító műhelytitkaihoz. Nádasdy korábban is nyilatkozott ebben a kérdésben: a kalmár egy olyan régi magyar szó, amelyet ma már egyáltalán nem használunk, nem mondjuk azt például, hogy az unokatestvérünk kalmár. A német Kramer szóból származó kalmár ma egész egyszerűen kereskedőt jelent. A színdarab angol címe: The Merchant of Venice. Angolul a merchant valóban régies, de még használatban van, például a Dombos Pince üzemeltetőjének működési engedélyében ez állna: wine merchant. Viszont a kalmár szó már kikopott a nyelvből, ezért Nádasdy Ádám legszívesebben A velencei kereskedőre változtatta volna az újrafordított Shakespeare-művet. Persze, a színházak szempontja egészen más — mondja a műfordító —, hiszen az új cím akár el is ijesztheti a közönséget. A másik hasonló példa A makrancos hölgy, mely inkább emlékeztet egy operett címére, nem pedig egy Shakespeare-drámára. Nádasdy javaslata A hárpia megzabolázása volt, de üzleti okokból a megújult fordítás ebben az esetben is a régi címmel került színpadra.

Az első fordítói megrendelést Gothár Pétertől kapta a szerző, a művet 1994-ben vitték színre a budapesti Katona József Színházban Nádasdy Ádám friss fordítása alapján. Ezután következett a többi színházi felkérés, melyet kivétel nélkül teljesített a költő. A fordításokban rengeteg lábjegyzet segíti az olvasót, Nádasdy nagy bánatára viszont ezek sajnos nem hangzanak el a színpadon — panaszolta a beszélgetés során.

Nemrégiben jelent meg a Dante-fordítása is, melyet középkori sci-finek nevezett: a túlvilág berendezését írja le a könyvben — valamennyien halottak, kivéve az írót magát. Dante a szöveget szinte körzővel és vonalzóval tervezte meg: a kötet három részből áll, a versek háromsorosak, a bűnök, a jó tulajdonságok, az egész tér és a szöveg nagyon precíz konstrukcióra vall, leginkább egy reneszánsz palotára emlékeztet — mondta a műfordító. A felépítés hihetetlenül szabályos, de az már kevésbé bizonyos, hogy mikor melyik szereplő bukkan majd elő a függöny mögül. Nádasdy Ádám elmondása szerint fordítás közben úgy képzelte el Dante munkáját, hogy a szerző cédulákra írta azokat a személyeket, akiket szerepeltetni akart a műben, és lépésenként illesztette bele őket a konstrukcióba. Később azonban egy vak hallgatóval is megosztotta ezt az elméletet az angol tanszéken, ahol tanít. A diák elnevette magát, és a következőket mondta: „Dehogy írt Dante cédulákra! A középkori emberek olyanok voltak, mint mi, vakok: óriási mennyiségű információt tudunk észben tartani, anélkül, hogy folyton látnánk, fellapoznánk, kinyitnánk.”

A szerző régi vágya volt, hogy átdolgozza az Isteni színjátékot. Elmondása szerint az 1300 körül íródott olasz szöveg elég nehéz, de megbirkózott vele, olyan volt, mint amikor magyarul Pázmányt olvas az ember, bele lehet rázódni. A beszélgetés során felmerült a különbség Szász Károly és Babits fordításai között: Szász precízen, Babits költőien ültette át magyarra az Isteni színjátékot, a Nádasdy-szöveg pedig inkább tankönyvszerű, hiszen nagy figyelmet szentel a teológiai fogalmaknak, a bűnök és a büntetések megnevezésének. Babits afféle humán érdeklődésű ember volt, ezért inkább a rímelést helyezte előtérbe, az új fordítás viszont jobban követi a szerző eredeti szándékát a pokol és a menny bemutatása érdekében.

Patócs László feltette a kérdést, hogy miért találta a fordító nehezebbnek a paradicsom érzékeltetését, mint a pokolét, mely jóval mozgalmasabb. Nádasdy a következőt válaszolta: a paradicsomban nem látunk arcokat, embereket, csupa fényességként pulzálnak az üdvözültek, beszélnek, énekelnek, vitatkoznak, ha kell, de nem látjuk őket, ez pedig megnehezíti a fordító dolgát. Az irodalmár hozzátette, kész listája volt már a különféle szavakból, melyek kifejezhetik a paradicsomi fényeket: sziporkázás, ragyogás, szikrázás stb. Nincsenek olyan helyleírások sem, mint a pokolban, ezért a nyolc évig tartó fordítómunka nehezebbik fele a mennyország bemutatása volt.

A költő felolvasott a Magvető Kiadó gondozásában megjelent Nyírj a hajamba című kötetből is, mely lassan telt meg versanyaggal, hiszen — ahogy a szerző mondta — a Dante-fordítás minden versírási igényét kielégítette ebben az időben. Első versét egyébként tizenkilenc éves korában írta meg, amikor szerelmes lett egy férfiba. Mivel restellte az érzéseit, és otthon, a családban sem volt divat ilyesmiről beszélni, sokáig nem publikálta a költeményeit. Majd megváltozott az élete, és újra belekezdett a versírásba: Géher István költő biztatására előkészítette első kötetét, melyet édesapja halála után jelentetett meg, 1984-ben.

Az irodalmi esten végül Patócs László és Nádasdy Ádám A vastagbőrű mimóza című kötetről beszélgetett, melyben melegekről szóló anekdotákat olvashatunk. A szerző elismerte, hogy a homoszexuálisok mindennapjai Magyarországon távolról sem olyan gondtalanok, mint ahogyan azt ez a kötet ábrázolja. A mű második fele az Élet és Irodalom folyóiratban megjelent tárcacikksorozatból áll, az első pedig a melegek világát mutatja be a szerző saját tapasztalatai által. Patócs minden bemutatott könyvet az olvasó figyelmébe ajánlott, de — mint fogalmazott — ha tehetné, ezt a könyvet kötelezővé tenné.

A kiadó az ősszel újra megjelenteti Nádasdy Ádám Shakespeare- és Dante-fordításait, melyek így valóban elérhető áron kerülnek majd a könyvesboltokba, lábjegyzetek nélkül — tette hozzá szellemesen a szerző a Dombos Fest irodalmi délutánjának zárásaként.

Az idei Dombosi történeteket a Nemzeti Kulturális Alap, a Szekeres László Alapítvány, a Szépírók Társasága, a Fiatal Írók Szövetsége és a József Attila Kör támogatta.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Irodalom rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Facebook

Támogatóink