Magyarországon a könyvkereskedelemben egy nagyon értékelhető forma ütötte fel a fejét: a szabadpolcos rendszer. Számos családban – öröklés, lakásfelszámolás okán – nagyon sok kötet válik feleslegessé. Értékük nincs, így sok helyen gyűjtőpontokat állítottak fel, ahova elszállíthatják a felesleges könyveket, mások pedig, ha megtetszik nekik egy olvasmány, egyszerűen leemelik a polcról. Így került kezembe Juhász Előd Bernstein story című, 1972-ben kiadott kötete. Szívesen elhoztam, mivel két hozzáértő barátom szerint is Leonard Bernstein volt korának talán legnagyobb karmestere.
De először idézzünk a könyvből!
Ormándy Jenő: „Leonard Bernstein Amerika egyedülálló adománya a zenei világnak.”
Rózsa Miklós: „Leonard valóban leonardói reneszánsz jelenség, az általános művész, aki a zeneművészet minden ágát gyakorolja.”
Krénusz József barátom, aki a New York-i Metropolitan Opera nézőtéri felügyelőjeként dolgozott, és két zenei könyvemnek volt társszerzője, mindig elismerően nyilatkozott Bernsteinről, szintén istenadta tehetségnek tartotta, a zenészek is nagyon kedvelték.
Egy másik véleményt kedves barátom, a nyolcvanöt éves Sebestyén Ernő professzor, a Bajor Rádió Szimfonikus Zenekarának vezető koncertmestere emlékeit is felidézve fogalmazott meg: „Erőssége volt az idő szerepének hangsúlyozása a zenében. Mikor Elgar Enigma-variációinak Nimrod tételét vezényelte, valóban megállt az idő. Wagner Trisztán és Izoldájában is játszhattam vele: előadása igazán emberi volt. Felesége halálának tízéves évfordulóján Mozart Requiemjét adtuk elő, a Lacrimosa tételnél megeredtek a könnyei. Családszeretőnek ismertem, mikor Münchenbe érkezett, első dolgaként felesége fényképét feltette a zongorára, s nem múlt el nap, hogy ne telefonált volna haza.
Bernstein megtisztelt barátságával, egyszer fél mosollyal megjegyezte: én vagyok a legjobb nem zsidó koncertmester. Bámulatos műveltség birtokosaként minden zenei műfajban s az irodalomban is otthon volt.
Nagyon segítőkésznek ismertem meg, ajtaja mindenki előtt nyitva állt. Jellemző mentalitására, hogy ő intézte el például, hogy az osztrák karmestert, Herbert von Karajant – akinek szerepe a náci érában elég vitatható volt – meghívják New Yorkba. Karajanra jellemző, hogy mikor Bernstein felkereste, a vendég fogadására fel sem állt udvariasságból.
Közös munkánk kiemelkedő emléke az 1983-as budapesti koncertünk. A hangversenyt nagy érdeklődés előzte meg, műsoron Bartók Zene húros-, ütőhangszerekre és cselesztára, valamint saját műve, a hattételes Divertimento szerepelt. Ráadásként ismét a Divertimentóból csendültek fel részletek, ekkor a zenekart csak arcjátékkal, a szemével dirigálta.”
A koncertről hangfelvétel is készült, vitték, mint a cukrot, s a Hungaroton egyik legkelendőbb komolyzenei lemezévé vált.
